bereghir

Fotók a Kijevben február 20-án lövöldőző mesterlövészekről

Fotókat tett közzé az amerikai The Daily Beast, mely azt bizonyítja, hogy az SZBU udvarán készültek a fegyveres erők a tüntetőkkel való összecsapársa Kijev központjában.

Ukrajnában most már mindenkit behívnak, akinek legalább egy lába van?

Az emberi jogok megsértésének megelőzésére és vizsgálatára szolgáló bizottság elnöke, a jogtudományok doktora, egyetemi tanár, a volt Jugoszlávia Nemzetközi Büntető Törvényszékének büntetőbírója, Vlagyimir Vaszilenko szerint az ukrán hatalom teljes mobilizációt kell hirdessen.

Kétezer ukrán katonának nincs miből elutaznia a Krímről (videó)

Nincs mivel, nincs miből utazniuk. Néhányuk közülük a szabad ég alatt maradtak és az egységük kerítése alatt élnek. Egyeseknek ételre sem jut.

Darth Vader is elnök lehet Ukrajnában

Szombaton, március 29-én, 12-en adták le dokumentumaikat az elnökjelölti regisztrációra Ukrajnában.

Átálltunk a nyári időszámításra

Ma hajnalban, 2:00-kor egy órával előre kellett állítani az órákat. Ilyen formán 1:59 után 3:00 következett.

Porosenko nem tekinti ellenfélnek Timosenkót

Petro Porosenko népi képviselő nem tekinti politikai ellenfelének, vagy konkurensnek a Batykivscsina vezérét, Julija Timosenkót.

Ukrán sajtó: 100 ezer orosz katona az ukrán határnál

Az ukrán-orosz határmenti övezetben az orosz oldalon 50 km-es körzetben jelenleg 50,000 orosz katona állomásozik.

Klicsko az egyik leggazdagabb képviselőt jelölné az elnöki posztra

Az UDAR párt vezetője, Vitalij Klicsko Petro Porosenkót állítaná a demokratikus erők egyetlen jelöltjeként az ukrán elnökségi poszt betöltésére.

Erejét fitogtatja az ukrán haderő

Ukrajna feszegeti izmait és folytatja a "titkos" katonai kiképzéseket. Az egyedi hadgyakorlatokat azért végzik, hogy megmutassák, van mivel harcolniuk.

"A NATO erővel, világosan, gyorsan válaszoljon Putyinnak"

Észtország miniszterelnöke szerint sem az ukrajnai agressziót, sem a Krím annexióját nem lehet következmények nélküli sikerként elkönyvelni.

Szerelvénnyi orosz páncélozott jármű tart az ukrán határhoz

Az Információs Ellenállás nevű csoport adatai alapján, az elmúlt napon csökkent az orosz csapatok száma az ukrán határ közelében.

Ukrán külügy: a világ tehetetlen

Jelenleg a világ tehetetlen és nem tudja "helyre rakni Oroszországot" - számolt be az ukrán külügyi szóvivő, Jevgenyij Perebijnyisz. Szerinte a helyzetet csak reformok útján lehet rendbehozni.

Putyin: nem megyünk be a szárazföldi Ukrajnába

Ban Ki Mun, ENSZ-főtitkár ragaszkodik az Ukrajna és Oroszország közötti válság békés rendezéséhez.

Korlátozza a valutavásárlást az Ukrán Nemzeti Bank

Az Ukrán Nemzeti Bank különböző korlátozásokat vezetett be tegnap a bankok tevékenységeiben. A legtöbb újítás a deviza vétel-/eladáshoz kapcsolódik.

Nem olttatják gyerekeiket a beregszászi romák

A 7. sz.

Orosz különleges repülési hadosztály az ukrán határnál

Intenzívebbé tette Oroszország a katonai szállító repülőgép-járatok mozgását az ukrán határ közelében.

Timosenko annyit ér, mint Janukovics

Norbert Lammert, a Bundestag vezetője Julija Timosenko abbéli szándékát kritizálta, hogy annak szándékában áll részt venni az ukrán előrehozott elnökválasztáson.

Putyin a kettős állampolgárságról

Az orosz hatalomak tudnia kell, kik azok az orosz állampolgárok, akik más országok állampolgárságával is rendelkeznek. Ezen infomráció eltitkolásáért felelősségre kell vonni azokat.

Videón a jobb szektoros Bilij megölése

Arszen Avakok ukrán belügymininszer videón reprodukálva mutatta be a Jobb Szektor Szasko Bilij néven ismert vezetője, Alekszandr Muzicsko megölését.

Obama: Oroszországnak meg kell fizetnie a tetteiért

Az Egyesült Államok és az Európai Unió egyetért abban, hogy Oroszországnak a krími tetteiért meg kell fizetnie.

Fegyvert és 1 milliárd dollárt adhat Washington Ukrajnának

1 milliárd dollárt kért Ukrajna segélyként az Egyesült Államoktól. Ezen kérést az amerikai kongresszus ma vizsgálja.

Odesszában folytatódhat a Krími forgatókönyv

Az Odessza Megyei Tanács képviselője, Alekszej Honcsarenko szerint Odesszában folytatódhat az "oroszajkú lakosság udvarias zöld emberkék általi védelmezése".

Szeleznyov: nem az ukránok lőttek először Feodoszijában

Több forrás különböző számai alapján 60-80 ukrán tengerészgyalogost állítottak elő a feodoszijai katonai egység területén.

A Krím harmada áram nélkül marad

A városok többsége a Krím területén hétfő reggel 6:00-kor áramellátási problémákkal küzd. Az áramkimaradások Szimferopolban, Jaltán, Alustán, Szimeizben, Kercsben és más városokban érezhetők.

Újabb ukrán zászlóaljat rohamoztak meg orosz megszállók

Hajnali 4:30-kor kezdődően a Feodoszijában elhelyezkedő tengerészgyalogos zászlóalj környékén lövéseket lehetett hallani. Az egység területe fölött helikopterrel köröztek. 5:00-kor kezdődött az ostrom.

Hivatalos: 5 ukrán megyét ajánlottak Lengyelországnak

A Lengyel Külügyminisztérium hivatalos levelet kapott az Orosz Felsőházból, melyben felajánlják neki Ukrajna területének felosztását.

Nem engedik haza az ukrán önkénteseket (videó)

A Dnyipropetrovszkban önkéntes szolgálatot teljesítő katonák 10 napra terveztek, a hadsereg azonban még további 45 napra kötelezi őket egy 9-es csatorna szerint.

18 ezer doboz csempészcigit fogtak Kárpátalján (fotók)

A határ ellenőrzése során az elhárító csoport csempészbandát fogott el, akik gumicsónakkal készültek a náluk talált 13 csomagban ФЕСТ (Feszt), Compliment, Lifa és JinLing cigarettát.

Korrupt rendőröket fogtak Munkácson (fotók, videó)

Az előzetes, nem hivatalos - ám később hivatalosan is megerősített - információk alapján, egy zöld Daewoo Lanost blokkoltak mindkét irányból a megyei SZBU (Ukrán Biztonsági Szolgálat) és az Alfa különleges alakulat munkatársai.

Elnöki posztra jelölik vezetőjüket a radikálisok

A Jobb Szektor nevű nacionalista nézeteket valló, radikális tömörülés tervei alapján politikai párttá alakul, és vezetőjét, Dmitro Jarost Ukrajna elnöki posztjára jelöli.