Ez egy munkahelyi belső történet és információ, igazán nem is tartozna ránk.
Ha mégis így történt annak más oka is van,lehet.
Pl: nem kedveli a szélsőségeket, vagy az ATV műsorpolitikája már nagyon megváltozott és
G.T. esetleg már nem "illik" a képbe. (?)
Régi műsorvezetők és arcok eddig úgy tűntek el hogy szinte semmit nem tudunk róluk.(most kellett egy jelzés)
@jáger laszló: Laci!
Csak addig lesz ez a véleményed amíg hátulról beléd nem rongyolnak! Még elölről ki tudod védeni ha időben kitérsz előle.Engem járdán már megtalált egy biciklis elmondom:nem volt kellemes.Az "eszement"-nek tartott ötlete pedig nagyon is reális,ha jársz a városban akkor Te is megtapasztalhatod. (csak úgy barátilag)
A jár-da a gyalogosoké, (nem rollerda és kerékpárda!) azonban ott (is) nem ritkán 40-50km/ó sebességgel hajtanak.Ez a jármű ha hirtelen fékeznie kell biztosan NEM tud megállni. Már feltűntek az egykerekű elektromos szerkentyűk is.Az utakon gyakran hajtanak 50 felett is ami nem csak a forgalomra veszélyes hanem saját testi épségüket IS megkockáztatják. Minden védő felszerelés nélkül hajtanak, megfelelő műszaki állapot megvizsgálása nélkül, azonosítás nélkül, biztosítás nélkül és a többi...Már több éve le kellett volna szabályozni a működésüket. Ahogyan az országban több területen szigorúan szabályozva van a jármű kategóriák besorolása és a használatuk szabályozása úgy érthetetlen ennek a járműveknek a teljes elhanyagolása. A forgalomban használt járműveknek mint a szabad szellemi alkotásoknak a fantáziáknak kell csak megfelelni, aztán uccu neki tekerjünk lesz ami lesz? Bravó.
Aki ért a szakmájához (mint pl.V.D.) és véleménye is korrekt, azt folyamatosan támadni kell mert elfedni akarja a hozzá nem értőket. (akikből egyre több van)
Ismerős?
Itt tartunk Ma is.
Hajrá MO.!
@KisTehen: Szó sem esett pitizésről ha ezt tudod esetleg értelmezni.
A határidő járt le hogy érdemben döntsenek a fiúk..
Csak 9 millió magyarral b...k ki mert mostantól aki utazni akar az USA-ba annak most már egy halom kérvényt és egy sor eljárással kell szembesülnie. Ne erőlködjél mert megárt a nagyon éles elmédnek.
@KisTehen: 16:12 Tehénke! Most nem Jakabról szólt a cikk ha nem vetted volna észre.
Amúgy te mire "libnyákolsz",ha azt sem érted miről szólt a cikk.
Funkcionális ANALFUSZ vagy.
Nagyon muszáj neked mindenbe beszólni?
Szerintünk te csak a szarkavarásra vagy beprogramozva, azonban még abban is nagyon silány vagy.
Előbb kellett volna a témával érdemben foglalkozni és nem félvállról beszólogatni.
Időben volt figyelmeztető az USA részéről a határidőre. (!)
Na de ki merészel beleszólni a mi becses dolgainkba?
Aztán már nem is "szóltak bele" csak elintézték a témát a saját hatáskörükben, az ő jogállásuk szerint.
Ez ismét jól sikerült ugye fiúk?
Lassan 15 év óta nincs hatalmi pozícióban.
Ennyi idióta szöveget már fogcsikorgatva is nehéz meghallgatni.
Ameddig a hívők becumizzák addig gügyögik az értelmetlen és összefüggéstelen baromságaikat.
Szánalmasak.
Szerintem:Aki a rendőri felszólítás ellenére sem hajlandó megállni és elkezd menekülni az egy kiemelt eset, ennek megfelelően parancsnoki döntés a további folyamat.Az un.üldözére szükség lehet hiszen itt nem csak egyszerű gyorshajtás lehet a hátterében.(!!!) A gyorshajtást büntetik,de az elgondolkoztató a vezető miért menekül és miért vállal be +további jogsértő cselekményt? Alkohol,"tápszer",fegyver,egyéb ártalmas eszközök,robbanó anyag,lopott az autó,jogsi nuku, körözött a vezető/ és az autó is,és még egy további listára való oka lehet...
Ezeket csak a megállítás után lehet ellenőrizni és annak ismeretében megtenni a további intézkedést. Aki menekül annak nem tiszta "szénája".
@szaboria1:13:08 Nem csak,de gondolom van az a pénz amiért egy ócska és bárgyu,már unalmas kérdést is feltesznek.
A lelki ismeretük határát lenyomja a fizetésük. Csak sajnálni lehet ezeket a kiszolgálókat.
@szaboria1: 11:27 Az bizony beavatkozás! Nem is kicsit!
Az ilyen emberek ("szemellenzős") amilyen ez fazon is,na azok az igazi hazaárúlók.
Feje tetejére akarják állítani a tényeket és azt gondolják ezt mindenki meg is eszi.
Egyre több embernek világosodik meg,hogy ez csak egy erkölcstelen hatalmi technika.
@Ábel: Se színvonalas oktatás,se korszerű megalapozott egészségügy,se elfogadható nemzeti jövőkép,se átlátható közpénz felhasználás,se értelmes és logikus külpolitika,se adottságainknak megfelelő gazdaságpolitika,se az igazi értékek támogatása,se az ellenék építő jellegű javaslatai, se az igaz barátaink kiválasztása és azok megbecsülése,se, se,se.
Mert erre a társulatra "szavaztunk".
Gyenge lehet ma is a hír özön ha ismét előszedték.
Én a magam részéről találtam volna fontosabb híreket is mint például a gyógyszer ellátás és még egy tucat sok embert érintő hírt.
Idáig én azt sem tudtam róla,hogy megszületett ám a propinak úgy látom nagyon fontos cél személye.
Így aztán lassan már naponta bekerül az oldalra. Gondolom pedig meglennénk valahogyan Gabika nélkül is.
Most igazán:mitől lett ez a hír meglepi? Most zajlanak folyamatosan az utó munkálatok még a bírósági ítéletek előtt.
Ha nem tévedek elindult egy dominó elvnek nevezett folyamat. Vélhetően ez addig tud csak működni amíg nem kanyarodik az "ügy" nyomvonala felfelé..( az emelkedő felé álló hasábok már csak visszafelé tudnának esni és akkor megáll a folyamat )
Szegény gazdagoknak nagyon stresszes lehet az életük.
Én most az egyszer nagyon hiszek neki mert azt állítja: ...be az összes ...!
Tehát több is van neki!
Korábban többen is gyanítottuk, de ha már maga is állítja akkor ez tény..
Ezek szerint maga igazolta hogy olyan is aminek látszik.
Ergo:Egy orbitálisan nagy fallosz..
Most az állítását visszaigazoljuk..
filipke válasza aki nagyon magyaros névvel főkép antiglobalista."NYÍLT LEVÉL NAGY ERVINNEK
Nagybaczoni Nagy Ervin uram!
Haladjunk sorjában! A teljesség igénye nélkül reagálnék nagyívű posztod néhány állítására:
1. Bármekkora formátumú személyiségnek, megkerülhetetlen művésznek is gondolod magad, nem, nem vettelek észre a Haris közben. Mea maxima culpa!
2. Jó lenne feloldani a benned szunnyadó kognitív disszonanciát: most akkor „Gőgös Gúnár Gedeonként" vonultam, vagy „maga alá piszkító csivavaként"? Nem ugyanaz.
3. Ha kérhetem, ne dumálj nekem szolidaritásról, mert nem ismersz, így fogalmad sincs arról, milyen nemes ügyekért áldozok rendszeresen, hogy hány családot tartok el, és hány nehéz helyzetbe került embert támogatok évek óta!
4. A gyerekeim jó ideje nemzetközi iskolákba járnak, tudod miért? Mert évekkel ezelőtt a szélsőliberális elvbarátaid gyerekei – a tanárok passzív asszisztálásával - nácizva, fasisztázva abúzálták őket nap mint nap, az apjuk miatt. S történt mindez egy olyan budai iskolában, amely leghangosabb hirdetője az elfogadásnak, persze a tolerancia szent zászlaja alatt vonulva.
5. Tudom, hogy Zámbó Jimmy megformálásához nincs szükség efféle történelmi kutatómunkára, de javaslom, olvasgass néha! Recsket és a Gulagot nem az én politikai oldalam szabadította ám az országra, hanem a Donáth- és Dobrev-félék felmenői. Tudod, kedvenc ellenzéki összefogásod fő hangadói, akiknek listavezetője Márki-Zay a tavalyi kampányban kedvesen bevallotta, hogy: „a kommunistákat és a fasisztákat külön-külön képviseljük".
6. Tévedsz, Ervin! A magyar filmkultúra – néhány tucat alkotást kivéve – a rendszerváltoztatás óta mizerábilis állapotban van, s nem mi tettük tönkre. Ez a világ 1948 óta egy jól körberajzolható, balos értelmiségi kör kezében volt, s generációkon keresztül belterjes homokozóként működött, 1990 után is. Olyan alkotókkal, akik azt gondolták: örök hitbizományba kapták a színház és a film világát, s annak kizárólagos letéteményeseiként bármit megtehetnek...
Már nem tud mivel képbe kerülni,pedig nem sok embert érdekelhet milyen viszonya van a coviddal. A sütik után azt vártam ő is eltűnik a nyilvánosság elől,végleg. Felejtsed el már propi..
@Pálinkás Pál: Pali! Én ezt a neten rendeztem,tudom személyesen is lehetett,de nem találtam értelmét,hogy válaszboríték nélkül a megadott címre ballagjak.Az pedig nagyon nem érdekel mit listáznak rólam itt-ott.Ma már ha egyet böffentesz azt is rögzíti valamelyik találmány.Saját fejemmel szoktam dönteni és teszek rá,hogy tudják az a véleményem kitől jött.Te és én is tudjuk miért K.-t választottuk,azt is látjuk mennyire szereti a mai kormány,tudatosan szavaztam rá,pedig Tarlós egy rutinos polgi volt,de ő sem tudott bármilyen szélben előre pisilni.Ha ennyire utálják (K.-t) akkor valamit nagyon jól csinál.A lejáratására mindenütt látható lebutított kampányuk pedig annyira idióta,hogy az már egy sort sem érdemel.Gondolom azt és a hasonlókat egy értelmes,gondolkozó ember már élből kikerüli. Szia.
@Pálinkás Pál: Pali! Csak a budapestiek,a bejelentettek kaptak levelet .Az azonosító pedig azt garantálja,hogy kétszer nem lehet szavazni,ha már egyszer megtetted a kódoddal a neten.A kommenteknél is így van ha valakit jónak találsz kétszer már azt a beírást sem tudod jutalmazni. (a kezet mutató ábránál)
Tarlós világosan elmondta többször is nincs szándékában ismét főpolginakl lenni!
Amikor ő volt sajnos valóban átvette a "felső" vezetés stílusát,mert ezt várták el tőle.Azóta már csak higgadt a mondanivalója és láthatóan nem akar K.G. pofozógépe lenni. Bár nagyon igyekeznek összeugrasztani őket de világosan látható ők nem hajlandók a szerepre. Karácsony feltűnően tisztelettel szokott beszélni Tarlósról hiszen most láthatja milyen a feladat úgy igazán belülről.Régi mondás szél ellen nem lehet,orkánban még úgy sem amit Tarlós tökéletesen átélt anno.Ha belekényszerítik mégis a jelöltek közé annak csak az a célja amit a Gattyán és a többszáz soha nem hallott pártocskáknak szántak,a bukkanók és akadályok sorozatával ne legyen sík a pálya..A nagy sómenünk is próbálkozott a napokban. Langyos sikerrel,nem is tudott hangosan szuszogni és nem sikerült felröhögnie sem,mert nem volt eredménye az idomításnak.Gyenge sompolygással döcögött végig a nagy produkciója.
Kevesen lehetnek azok akik háborúspárti embernek mondhatóak. Zakkant lehet,vagy katona aki mások megölése "párti".Ez az semmire nem vezető mondat ami szerint a békepártiak a megeggyezést tartják fontosnak.Ez csak egy kitérő a valóság elől. Háborúzni az "szokott" aki nem lát más megoldást,de ez is kettős a támadó és területszerző / és van a védekező.Az orosz vezetés nem először és feltehetően nem is utoljára támadott meg a hatalmi céljai végett kisebb,nagyobb területeket.Ezek szerint ha minket is valamely hatalom fegyverrel lerohan akkor feltesszük a kezünket hiszen mi béke pártiak vagyunk. Aztán csöndesen megkérdezzük mit szeretne a támadó? Én és gondolom az emberek döntő része a nyugalmat szereti és a szeretteivel akarja leélni az életét,ehhez béke kellene. Béke,valóban, csak az a kérdés milyen áron? Na ezt kellene a mondatok mögé bujkálás helyett már végre leszögezni és a javaslatot nyilvánosság elé tenni a béke érdekében. Szerintem.
Ha mégis így történt annak más oka is van,lehet.
Pl: nem kedveli a szélsőségeket, vagy az ATV műsorpolitikája már nagyon megváltozott és
G.T. esetleg már nem "illik" a képbe. (?)
Régi műsorvezetők és arcok eddig úgy tűntek el hogy szinte semmit nem tudunk róluk.(most kellett egy jelzés)
Csak addig lesz ez a véleményed amíg hátulról beléd nem rongyolnak! Még elölről ki tudod védeni ha időben kitérsz előle.Engem járdán már megtalált egy biciklis elmondom:nem volt kellemes.Az "eszement"-nek tartott ötlete pedig nagyon is reális,ha jársz a városban akkor Te is megtapasztalhatod. (csak úgy barátilag)
Ha nem reagálsz akkor magukra marandnak mint a bolond a gumiszobában.
Ismerős?
Itt tartunk Ma is.
Hajrá MO.!
Szelfizel is?
OK.
Idáig is gondoltuk.
@KisTehen
Tátott szájjal?
Szelfizel is,nem csak kavarsz?