funnygirl

Kevés a gyep, a legelő, csökken a füves élőhely

Gondolta volna, hogy a gyepet is védeni kell?

Az otthoni edzés olcsó, bármikor elkezdhető, viszont nincs kontroll

Ugyan a bikiniszezon már javában tart, de az alakformálásnak még most sem késő nekiállni.

Házasok, regisztrált élettársak és egyedülállók is pályázhatnak lakásra

Az önkormányzatnak továbbra is az a célja, hogy a Fiatal Családok Otthona elsősorban a házastársak közös életkezdéséhez nyújtson segítséget, ugyanakkor - a jobb kihasználtság érdekében - jelentősen bővül a bérletre jogosultak köre.

Lassú stabilizálódás a cégvilágban?

Közeledik a félév vége, s eddig Zala megyében a feketelista.hu adatai szerint 191 vállalkozással szemben indult felszámolási eljárás.

Veszélyes termékek: Vas megyében tizenkilenc árucikkről tettek jelentést

Az éves jelentés szerint tavaly Magyarország adta a legtöbb riasztást az EU tagországaiban működő veszélyes, nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkekről adatokat továbbító gyorsriasztási rendszerbe (RAPEX). Vasból 19 riasztás érkezett.

Tucatjával kerülnek elő az egykori kanizsai vár cölöpjei

A XVII.

Tikkasztó hőség várható a héten, 34 fok is lehet

Beköszöntött az igazi nyár, a nagy meleg miatt hőségriadót rendeltek el, a veszélyes UV-sugárzás miatt pedig figyelmeztetést adtak ki.

Nem maradhatnak életben a gyilkos szamarak

A nyomozás még tart a magyarszecsődi tragikus haláleset ügyében, ezért a rendőrség még nem ad információkat.

A hátába állt a kamion egy darabja

Két kamion ütközött a 86-os főúton Nemesbőd közelében.

A vicc komolyra fordult, ma már maguk termelik meg, amit megesznek

Tucatnyi kakas ér két malacot, a hízók pedig a hús mellett esztendő múltával mázsányi zsírt adnak, így nincs szükség a konyhán étolajra.

Nem váltotta be a reményeket a galamboki romatelep-felszámolás

Ha még egyszer adódna ilyen lehetőség, én eltanácsolnám tőle a képviselő-testületet - így fogalmaz Kiss Tóth László, a település polgármestere a 7 évvel ezelőtt lezajlott romatelep-felszámolás kapcsán, a betelepített lakók ugyanis jelentős tartozásokat halmoztak fel.

Nem kellett csonkolni

A letenyei Székely Györgynek már üszkösödött a lába, mikor bekerült a Kanizsai Dorottya Kórház érsebészetére.

Összeverekedtek a lenti majánlison

A gyanú szerint a szórakozó férfiak – eddig ismeretlen körülmények között - összeszólalkoztak, majd a két fiatalabb verte idősebb ismerősüket, akit a mentők – az elsődleges orvosi vélemény szerint – súlyos sérülésekkel a Zalaegerszegi Kórházba vittek.

Kénytelenek feketén venni az inzulint?

A 73 éves zalaegerszegi Szegvári Ábelné Éva 20 éves kora óta cukorbeteg, egyes betegségtípusú.

Miért zárt be a pacsai baromfifeldolgozó?

Pete Róbert, a Jobbik zalaegerszegi elnöke a pacsai baromfifeldolgozó leállásával kapcsolatban kérte számon a térség országgyűlési képviselőjét.

Így voksolhat jövőre a magyar!

Az országgyűlés elfogadta nemrég a módosított választási eljárási törvényt, amelyet a múlt héten hirdettek ki a Magyar Közlönyben.

Bezár az új baromfifeldolgozó üzem is Pacsán

A második, ráadásul vadonatúj feldolgozó üzem ment tönkre Zala megyében.

Adósok listája: enyhültek a közzétételi szabályok

Az önkormányzati adóhatóságok közzétehetik egy ideje a helyben szokásos módon - jellemzően a polgármesteri hivatal hirdetőtábláján - azoknak a magánszemélyeknek és vállalkozásoknak a névsorát, amelyek helyiadó-tartozást halmoztak fel.

A ZTE-szurkolók megverték az újpesti és a haladás drukkereket

A közelmúltban rendezett III.

Sorozatban törtek be, mindent vittek

Főleg külföldi tulajdonú házakat fosztogatott, autókat lopott az a társaság, mely ellen minap emelt vádat a keszthelyi ügyészség.

Klímakutató a rossz időről: mitől romlott el az idő?

Az idei tél kicsit hosszúra nyúlt, és habár most már (ahogy a költő is fogalmazott) tavasz van, gyönyörű, nehezen feledhető a március végi nagy havazás.

Edzőváltás a Viktóriánál

A Viktória-Trend Optika női NB I-es labdarúgócsapata közös megegyezéssel szerződést bontott Iszak Gábor edzővel.

Pars Krisztián olimpiai bajnok mesélt sportról és a hozzá kötődő utazásairól

Nem sok fotóval, de annál több emlékkel készült április kalandora a Kalandor-kör beszélgetésére.

Füstölnivaló nélkül maradnak?

A Zala megyei települések mintegy kétharmada, összesen 173 község maradhat dohánybolt nélkül, legalábbis a február 22-i határidőig ennyi helyen nem nyújtottak be pályázatot dohánytermék-kiskereskedelmi jogosultság elnyerésére.

Mediterrán hideg tél: még mindig 30 centis a hó a Kendigen

Mindenképpen rendhagyó tél van mögöttünk.

Önkéntesként a földi Paradicsomban

Nesztelen pumák, óriás papagájok, őrült majmok, hatalmas pókok, vérszívó moszkítók és ki tudja, mi minden vette körül Hercsik Viktóriát a dél-amerikai esőerdőben.

Egy ipari gázokat szállító tehergépjármű csúszott árokba Zalaszentgrótnál

A Zalaszentgrótból kivezető Türjei úton egy palackos ipari gázokat szállító pótkocsis tehergépjármű lecsúszott az útról - a jármű vezetője szerint amiatt, hogy egy frontális ütközést elkerüljön.

Fogdába került a Haladás-szurkoló

A Rohonci úti stadionba telepített videokamera-rendszernek köszönhetően hamar beazonosították a szombati Haladás - FTC bajnoki-mérkőzés lefújása után a pályára hanggránátot behajító, egyébként közismert szombathelyi szurkolót.

Változások a beiskolázásban

Komolyabb strukturális változásokat is hozhat a zalai középiskolák életében az állami fenntartásba vétel.

Kéménydíj: egyes tarifák jelentős mértékben nőttek

Jelentősen, több, mint 100 százalékkal nőtt a kéményseprési díj, amiről a lakosság nem kapott kellő tájékoztatást - hívta fel telefonon a Zalai Hírlapot felháborodva Becsehelyen élő olvasónk, Balogh József.