termal
A C-vitamin fontossága, hiánya és forrásai
A C-vitamin elengedhetetlen szervezetünk számára, hiányát hamar észrevesszük a bőrünkön és a hajunkon is.
9 gyönyörű fürdőhely a világon
Izlandon egy erőműből kialakított fürdőben, Japánban egy feltörő vulkanikus forrásban, Oroszországban autentikus bányában, Tibetben a gleccserek között, Balin egy trópusi erdőben is lehet relaxálni.
Melyik fürdő gyógyvize segíthet mozgásszervi betegségeinken?
A lakosság közel 20 százalékánál diagnosztizálható mozgásszervi betegség.
Kókuszvíz – a szuperital, amit érdemes kipróbálni
Nap mint nap hallunk újabb és újabb „csodaszerekről”, szuperételekről és italokról.
Pazar római fürdőt találtunk az osztrák hegyek között
Karintiában bukkantunk erre a kivételes fürdőre.
Top 7 luxusmedence a világ körül
Van olyan, amelyik 8 hektár, és van, amelyiket 200 méter magasan építették meg: a világ leghosszabb, legnagyobb, legmagasabban épült, legszebb panorámájú medencéit sorra venni évszaktól függetlenül, akár télen is jó móka.
Az idén is csobbanhatunk!
Már hónapok óta a hideg, a korai sötétedés és a komor természet vesz körül minket, ami nem tesz jót hangulatunknak, teljesítőképességünknek.
Különleges múzeumok itthon és külföldön
Magyarország egykori titkos objektuma, vagy boszorkánybirodalma ugyanúgy felejthetetlen élményeket kínál, mint a zágrábi Szakítások Múzeuma, a meghökkentő kiállításairól híres bilbaoi Guggenheim, vagy az a múzeum, amelyért 8 méter mélyre kell merülnünk.
Fürdők, ahol úszás után jól esik a jakuzziba csobbanni
A sport és a jakuzziban történő lazulás nagyon jól kiegészíti egymást.
A fehér tea jótékony hatásai
Miért hívjuk szűzteának azt az italt, ami korábban csak a császárok kiváltsága volt?
Március 24-én adhatják át a Makói Hagymatikum új szárnyát - Videók + képek
Előreláthatólag március 24-én adják át a Hagymatikum új szárnyát az Atlantiszt, amellyel teljessé válik Makovecz Imre elképzelése.
A forró medencéből gyönyörű a tél
Aki fürdőzött már a hideg évszakban a szabad ég alatt, forró termálvízben, igazolni fogja a tényt: ez az egyik legmegnyugtatóbb téli kikapcsolódás.
Békés megye 12 kiváló fürdője, amelyekben télen is szívesen csobbanunk
Békés megyében számtalan gyógyfürdőt, élményfürdőt és szaunaparkot találunk, összegyűjtöttük a legjobbakat.
Szlovénia legjobb wellness helyei
Nem kell sokat utaznunk ahhoz, hogy elérjük Közép-Európa legnagyobb, termálvízre épült wellness központját, kipróbáljuk a fekete termálvizet, esetleg egy, már 800 éve használt alternatív tengeri gyógykezelést.
Ezt a 8 ritka szauna típust nem érdemes kihagyni
Ha már unjuk a finn szaunát és a gőzfürdőt, akkor látogassuk meg Bükfürdőt, ahol az országban egyedülálló herbál kabint, jégkabint és ördögszaunát is kipróbálhatunk, gyógyuljunk illóolajok segítségével az aromaszaunában, vagy hűsöljünk és gyorsítsuk meg anyagcserénket -170 fokon a krioszaunában.
Hét védőpajzs az influenza ellen
Bár még javában tart a tél, lassan már enyhül az idő. Ennek természetesen örülünk, de annak már kevésbé, hogy az időjárási frontok harcával együtt jár az influenza terjedése is.
A világ 6 legdrágább wellness kezelése
Vannak olyanok, akik akár 1 milliót is képesek áldozni egy arckezelésre, vagy kipróbálják a híres-hírhedt vért alkalmazó Drakula kezelést, esetleg igénybe veszik a kaviár, a gyémánt, és akár egy drága ásványvíz szépítő erejét.
Hét fürdő az osztrák síparadicsomok környékéről
Ausztria téli sportok szerelmeseinek könnyen elérhető és remek terepeket kínál.
Ide meneküljön a fővárosból – tömegközlekedéssel elérhető közeli fürdők
Összeállításunkban nyolc olyan remek fürdővel jelentkezünk, amelyeket könnyűszerrel, kevesebb, vagy alig több mint egy óra alatt elérhetünk a fővárosból akár menetrend szerinti busszal vagy vonattal is.
Libaúsztatótól az ördög lábnyomáig – a Dél-Dunántúl fürdőinek története
Ahogy Magyarország nagy része, úgy a csodálatos fekvésű Dél-Dunántúl is rendkívül gazdag gyógy- és termálvizekben.
Modern termál csoda a hegycsúcsok között
Szlovákia a téli sportok szerelmeseinek egyik kedvenc úti célja.
A sikeres újévi diéta titkai
Sokak számára az egyik legfontosabb újévi ígéret a fogyás és a diéta betartása.
Nyolc fürdő, ahol garantált a megújulás az új esztendőre
Az alábbi komplexumokban biztosan jól indul 2024. Nyolc remek fürdőt ajánlunk az ország nyolc pontjáról.
Tíz fürdőélmény, amelyeket ki kell próbálni az új évben
Itt az új esztendő, a fogadalmak és az új kalandok ideje.
A legszebb látvány, ami egy jakuzziból elénk tárulhat
Ma már a legtöbb fürdő és szálloda rendelkezik jakuzzival.
A hideg hónapok kedvenc karcsúsító gyógyteái
Az ünnepi lakmározások között, a hűvös estéken jólesik egy olyan kellemes ízű tea, amely enyhíti az édesség utáni vágyat, miközben jó hatással van az emésztőrendszeri zavarokra, nyugtatja idegeinket, csökkenti a koleszterinszintet, vérnyomást.
Hazai sípályák termálfürdők közelében
Egy havas tájon eltöltött nap után mi is hozhatna kellemesebb pihenést, mint néhány óra a termálfürdőben?
A karácsonyi illatok egészségvédő hatásai
Jellegzetes, karácsonyi illatainkhoz számtalan meghitt és kellemes emléket kötünk, közös süteménysütéseket, a karácsonyfa feldíszítését, a tea és a gyümölcsök ízét, és nem is gondolnánk, milyen egészségvédő hatást tulajdoníthatunk nekik.
Termálvíz a szabad ég alatt egész évben a Dunántúlon
Van annál hangulatosabb, mint egy forró vizű medencében ejtőzve csodálni a varázslatos őszi napsugarakat, vagy akár a havon megcsillanó téli fényeket?
Téli vakáció, ami feltölt és pihentet
Itt a hideg, a latyak és a szürke köd, ami rosszul hat a hangulatunkra és felemészti a maradék energiánkat is.