Szerintem sokan félreértették az Apple Watch lényegét. Igazából a megjelenése előtt én is. Azt gondoltam, hogy a dizájnja fogja _elsősorban_ eladni, másodszorban meg a képességei, hogy mit tud adni az eddigi Apple-rendszerhez ez az új kütyü. Pedig valójában az Apple Watch inkább arra épít legjobban, hogy szeressék. Egy magyar vizsla, csuklópánttal. Az Apple termékei mindig is szerethetőek voltak, ez különböztette meg őket a legtöbb konkurens termékeitől. Nem kellett ehhez az iPhone vagy az iPad sem, már egy sima asztali géphez is elkezdett vonzódni a vásárló, amikor minden egyes alkalommal, évek használata után is ugyanolyan csendesen, ventilátorhang nélkül végezte a dolgát, miközben az OS X úgy szolgált ki, mint előtte semmi. Ez kötődést alakított ki köztünk, és a minket kiszolgáló fém és műanyag között, akármilyen különös is ez. Aztán jött az iPhone a maga 98 százalékos vevői elégedettségével. Aztán az iPad, hasonló adottságokkal. Többször megnéztem a keynote-on az iWatch bemutatót. És azt gondolom, hogy ott a lényeg, ahol eddig legyintettünk. Például kit érdekel így elsőre, hogy ki lehet zoomolni a koronával a Naprendszerbe? Meg hogy megoszthatod a szívverésed? Meg hogy rajzolhatsz a másiknak? Ez mind olyan mellékes izéke, amivel majd törődünk akkor, amikor már mindent ismerünk, nem? Valójában sok-sok ilyen okosság változtatja szerethetővé az okosórát. Minden egyes alkalom, ahogy töltőre teszed, és felcuppan a helyére a mágnes, és hallod azt a kattanást, amit Jony valószínűleg hónapokig kínosan megtervezett. Röhej, de azon a kis kijelzőn gyorsabban megtalálsz egy alkalmazást ötven közül, mint az oldalakra és mappákra tördelt iPhone-on. Az emberek imádni fogják, hogy a koronával meg az érintőképernyővel egy pár négyzetcentin gyorsabban navigálnak, mint öt és fél colon. Persze még annál is gyorsabban: alulról felfelé húzva az ujjat előugrik a Glances, ahol a leggyakrabban használt programjaink lesznek. A force tap eleinte szokatlan lesz, aztán amikor megszokod, olyan lesz, mintha mindig is lett volna. A beállítások előhívása ezzel a módszerrel zseniálisan gyors lesz, a korona és a kijelző különféle nyomáserősségeivel virtuózzá válunk. Amikor majd először érezzük, hogy az Apple Watch finoman megkocogtatja a csuklónkat egy értesítéskor ahelyett, hogy az iPhone-unk éktelen, termet betöltő rezgését kelljen megosztani mindenkivel, hálásak leszünk. És nem kell elővenni a telefont, kivonni magunkat a társaságból egy noti miatt, csak rápillantunk az óránkra, és eldöntjük, hogy elég fontos-e, hogy megszakítsuk, amit épp csinálunk. Az egyesült államokbeliek, akik meg először fizetnek majd úgy, hogy duplán megnyomják a kontaktgombot, és odatartják a kezüket, egyenesen imádni fogják. Még nem volt ennyire szerethető terméke az Apple-nek. Olyan, ami ennyi kifinomult aprósággal hálálja meg, hogy használják. Emiatt megbocsájtjuk neki azt a kissé bumfordi külsőt, ami most talán nem is tűnik annak, de két év múlva úgy nézünk rá, mint Shrekre.

Forrás: Appleblog
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.