Százhatvankét esztendővel ezelőtt, 1849. augusztus 13-án, a világosi fegyverletétellel ért véget a magyar szabadságharc. A történelmi eseményre a Zrínyi Média által kiadott, és a Digitális Könyvtárban elérhető A hazáért mindhalálig - 1100 éve című kiadvány részleteit idézve emlékezünk. Az osztrák kormányférfiak egy része már a tavaszi hadjárat előtt úgy vélte, hogy Ausztria képtelen egyedül felszámolni a magyar szabadságharcot. A kudarcsorozat után I. Ferenc József segítséget kért a cártól. Az osztrák fél egy néhány tízezer főnyi, osztrák parancsnokság alatt működő segéderő küldését kezdeményezte. I. Miklós cár azonban úgy vélte, olyan erős hadsereggel kell fellépnie, amely önmagában is képes eltiporni a forradalmat. Ezért közel egymilliós szárazföldi haderejéből 200 000 katona küldését határozta el, Ivan Fjodorovics Paszkevics herceg, tábornagy vezetésével. További 80 000 főt pedig készültségbe helyezett. A Julius Haynau táborszernagy vezette magyarországi cs. kir. haderő teljes létszáma 1849 júniusában mintegy 170 000 fő volt. A mintegy 155 000 főnyi honvédseregnek ezzel a 370 000 fős haderővel kellett megmérkőznie.
A világosi fegyverletétel - 1849. augusztus 13.
Forrás:
honvedelem.hu
Feltöltő: dragonita
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
Új hozzászólás