A pécsi polgármester lányát hajnalban érte a szexuális célú támadás. Sikerült védekeznie, de orr- és arccsontja eltört - írja a Bama.hu.
A Pécsi Stop szerint videófelvétel is van az esetről, a rendőrség későbbre ígért tájékoztatást.
"Mára virradó hajnalban brutális támadás érte a 20 éves kislányomat Pécsett. Barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog, a belvároson keresztül. Az úton egy férfi követte, próbált vele szóba elegyedni, de ez nem sikerült. Majd ezt követően szexuális zaklatás szándékával megtámadta a lányomat, aki szerencsére képes volt védekezni, így sikerült megakadályoznia a legrosszabat, ami egy nővel történhet" - írta Páva Zsolt, Pécs polgármestere közleményében.
A Dunántúli Napló információi szerint nem egy, hanem három férfi vett részt a támadásban. Úgy tudjuk, a támadók az alagúttól követték Páva Zsolt kisebbik lányát, egy útba eső szálloda biztonsági kameráján ez látható is. A súlyos bántalmazás néhány száz méterrel távolabb, a Szőlő utcában történt. Értesülésünk szerint a rendőrség el is fogta a tettest vagy tetteseket.
A támadásnak semmi köze ahhoz, hogy Páva Zoltán éppenséggel fideszes, ne keverjünk bele politikát. Azt kell látni, hogy a közbiztonság nagyot romlott Pécsen, Pesten, és mindenhol.És már többször kommenteltem, hogy a támadások egyre brutálisabbak, mint ahogyan az ifjúság viselkedése is az. Legyen az utca,iskola, közintézmény, bármi.
Fölösleges bármilyen hatásvadász esetet rákenni Páva Zsoltra, csak azért,,mert fideszes.