2013. március 10-én (szerda) reggel háromnegyed hét körül Ózd Farkaslyuk nevű településrészen elfogták azt a férfit, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy április 7-én hajnalban Budapesten, a VIII. kerületi Baross utcai lakásában megölt egy 60 éves férfit - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a honlapján. A rendőrség kedden azt közölte, hogy egy 39 éves budapesti férfit gyanúsít Király Tamás divattervező meggyilkolásával. L. J. arcképét a honlapján kedden tette közzé a BRFK. A rendőrség honlapján vasárnap megjelent közlemény szerint - amely akkor sem nevesítette Király Tamást - a 60 éves férfit otthonában olyan súlyosan bántalmazták vasárnap hajnalban, hogy a helyszínen meghalt. Király Tamás avantgárd divattervező az 1980-as években kezdte karrierjét. A Vogue magazintól az ID-ig minden nagy divatmagazin publikált róla. Legutóbb március 22-23-án volt divatbemutatója Budapesten, az Elle Fashion Show keretében a Millenárison. Az utóbbi négy évben rendszeresen együtt...

Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.