A magyar gazdaság növekedési fordulat előtt áll, így eljött az ideje, hogy a vállalkozások hitelből finanszírozzák beruházási tevékenységüket - mondta Matolcsy György jegybankelnök az MNB országos konzultációs sorozatának utolsó, siófoki állomásán pénteken.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke szerint a növekedési fordulat része, hogy bővül a családok vásárlóereje és - bár lassabb ütemben ugyan, de - a beruházásoknál is változás várható. Az első negyedévben a tavalyi nagy német beruházások statisztikai hatása miatt esett a beruházások szintje, de az építőiparban a fordulat már megkezdődött - tette hozzá.
Matolcsy György szerint nagyon fontos eleme a "sikergyanús" jegybanki növekedési hitelprogramnak, hogy a bankok "nem fanyalogva" jeleztek az MNB felé valamiféle igényeket, hanem a vállalkozások "zörögtek, dörömböltek, kopogtattak és csengettek" náluk, hogy részt kívánnak venni a programban.
8 hozzászólásarrow_drop_down_circle
A nemzetgazdasági beruházások az idei első negyedévben éves összevetésben 8,7 százalékkal, negyedéves összevetésben 3,8 százalékkal estek vissza – közölte a KSH pénteken. A statisztikai hivatal megjegyzi: a megelőző több mint két és fél évben bővülő feldolgozóipari beruházások a tárgynegyedévben csökkenésbe fordultak.
A nemzetgazdasági beruházások első negyedévi, az előző év azonos negyedévéhez viszonyított
8,7 százalékos visszaesésén belül az építési beruházások jelentősen, 19,2 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól
( forrás : Index )
Milyen fordulatot vár Matolcsy ? Mert ebből nem lesz növekedés !
a munkanélküliségben !
Elhalad mellettetek a Világ, etársak!:D
Itt pedig, retúrjegy nincs!!!
Új hozzászólás