2010-ben beperelték az MNB-t Chicagóban (USA) vagyontárgyaik kisajátítása és visszaszolgáltatásuk elmaradása miatt a nácik áldozatai és örököseik. A MÁV-ot pedig azért, mert gyalázatos és buzgó módon részt vett a népirtásban. A három és fél éve tartó perben végül az amerikai bíróság nem vizsgálta a két magyar állami intézmény szerepét: azt állapították meg csupán, hogy ebben az ügyben magyar bíróság az illetékes. A felperesek azt állították, hogy nincs remény arra, hogy Magyarországon igazságos ítélet szülessen, és ezért a nemzetközi jog érvényesítését Amerikából kívánták elérni. Összesen 1 milliárd 240 millió dollár kártérítési követelésük volt. Az ítélet szerint azonban először egy kört kellene futniuk a felpereseknek Magyarországon is. “Magyarország egy modern köztársaság és az Európai Unió tagja, amelynek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy a felperesi követeléseket elbírálja”, továbbá „Magyarországnak a saját jogrendje által biztosított eszközökkel kell elsőként elbírálnia a...
Hiába perelték Chicagóban a MÁV-ot
Forrás:
most.444.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- Akkora kiabálás volt a parlamentben, hogy Kövér László szólt közbe
- Véletlenül elküldte a közmédia egy állampolgárnak, hogy nem akarnak válaszolni neki, amikor az EP-vitára kérde...
- Orbánnak van oka az aggodalomra
- Kiderült, hogy mit is takar a szervízdíj a magyar éttermeknél, és ilyenkor illik-e borravalót adni
Itthon
- 2024. May 13., 18:34
Elszabadultak az indulatok a parlamentben, Kövér Lászlónak kellett beavatkozni – Így tett rendet a házelnök
Itthon
- 2024. May 13., 19:27
Videó – Elaludt a sofőr, a kamionnal mindent letarolt az M1-esen
Nagyvilág
- 2024. May 13., 18:48
Vészjósló: a COVID semmiség volt ahhoz képest, ami most következik
További ajánlatok
Nagyvilág
- 2024. May 13., 15:13
Kihalhatnak a szamarak, a kínaiak legújabb őrülete miatt – ezt főznek belőlük
Sport
- 2024. May 13., 15:13
Hűtőszekrénnyel a hátán futotta le ez a férfi a maratont – csúcsot döntött – videó
Itthon
- 2024. May 13., 12:45
Brutális összeg – Ennyit fizetünk zsebbe a szakiknak
2 hozzászólásarrow_drop_down_circle
Új hozzászólás