Felcsúton vásárolt ingatlant tavaly Orbán Viktor miniszterelnök, akinek a pénteken közzétett vagyonnyilatkozatából az is kiderült, hogy csökkent a jelzáloghitelének még fennmaradó része, és hogy tavaly már nem volt bevétele könyvkiadásból.

A kormányfő honlapján közzétett vagyonnyilatkozat szerint Orbán Viktor továbbra is felerészben tulajdonosa egy 2002-ben vásárolt budapesti, XII. kerületi társasházi lakásnak. Ezen túlmenően a Fidesz-elnök feltüntette 2006-ban vásárolt felcsúti, összesen 5035 négyzetméter – közös tulajdonban lévő – belterületi földjeit, amelyeket 50 évre ingyenesen átengedett a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak.

A vagyonnyilatkozatból kiderül, hogy a miniszterelnök tavaly szeptemberben vásárolt ugyancsak Felcsúton egy lakóházat, amely a telekkel együtt több mint kétezer négyzetméter.

Autója továbbra sincs a kormányfőnek. A házastársával közös számlán csaknem ugyanannyi pénz van, mint egy évvel ezelőtt, amikor legutóbb nyilatkozott vagyonáról Orbán Viktor: akkor 1 millió 210 ezer forintot tüntetett fel, most 1 millió 354 ezret. Idei vagyonbevallásában már nem szerepel az az ötmillió forint takarékbetétben elhelyezett megtakarítás, amely felesége örökségéből származott, és a közös számlájukon volt.

Banki tartozása továbbra is a 2002-ben feleségével közösen felvett 20 millió forintos jelzáloghitel még fennálló része, 9,3 millió forint, ami azt jelenti, hogy egy év alatt nagyjából egymillió forinttal csökkent a tartozása.

Orbán Viktor jövedelmei között tünteti fel a Miniszterelnökségtől kapott törvény szerinti javadalmazását és képviselői fizetését. A Fidesz-elnöki fizetését határozatlan ideig felfüggesztette.

A miniszterelnöknek 2013-ban már nem volt jövedelme könyvkiadásból.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
"Én csak egy szegény miniszterelnök vagyok" - mondta a mocskos pajor és visszament a trágyadombra.
Brother Louie
@Dr. Felipe: irigykedsz, mert nem tudsz venni egy 18 milliós szomszéd telket a 6 milliós megtakarításodból!

Ő tud. Hiszen ő a kedves Vezető.
Dr. Felipe
@Brother Louie: Hát ja. Megmondta az idióta cöfös ruszki csizma hogy ha a miniszterelnök és közgép lajos gazdagodik akkor a zország is gazdagodik.

Úgyhogy ne irigykedjünk hanem örüljünk és tapsoljunk a sikereiknek. Sejj, a mi lobogónkat fényes szellők fújják. Megmondta a vezír, sok minden dolog fog ott még történni Felcsúton.
Dr. Felipe
@aborisz: Semmi. Nincs olyan infó amit már ne tudnánk.
tavaszi
igen ott vett ingattlant felcsúton...na és??...na és?
...én is vettem nyaralót...
érdekes az senkinek nem szúrja a szemét ,hogy Frenctestvér egy régi zsidócsalád leállamosított villájában él???...körme nem koppott érte a rohadéknak...szégyen...
...lehet ócsárolni a miniszterelnököt...minden ócsárlás plusz szavazat a kormánynak...rajta ...tessék folytatni...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.