Szanyi Tibor, az MSZP európai parlamenti listavezetője szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek színt kell vallania az ukrán válság ügyében az Európai Unió állam- és kormányfőinek csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján.

A kormányfőnek színt kell vallania, hogy "az agresszorok oldalán áll vagy az európai szövetségi rendszer szerves részét képezi" – jelentette ki a szocialista politikus budapesti sajtótájékoztatóján.

Szanyi Tibor azt mondta, a magyar nép abban érdekelt, hogy Ukrajnában béke legyen, és a baloldali összefogás is a békés rendezés híve. Szerinte ezzel szemben Orbán Viktor "pénzért bármire hajlandó", és a paksi atomerőmű bővítésével "egy 3000 milliárd forintos üzlet zsírját akarja a saját zsebébe, bödönébe beletolni".

Kitért arra, hogy a kormányoldal mellett a Jobbik is támogatja az erőmű bővítéséről Oroszországgal kötött megállapodást. Az MSZP-s politikus ezt úgy kommentálta: "Orbán Viktor bizony Vlagyimir Putyin jóllakott pincsikutyája, Vona Gábor pedig egy kövér bolha rajta".

Más országok területi integritását sértő, "a gazdasági érdekeket katonai erővel is megtoldó agresszorokkal" semmilyen gazdasági együttműködés nem lehetséges – jelentette ki Szanyi Tibor.

Ezt az MTI kérdésére azzal egészítette ki: jelenleg a paksi együttműködés leállítását követelik. "Ha viszont Oroszország belesodródik az agresszióba", akkor tovább kell csökkenteni az együttműködést – mondta, hozzátéve: a NATO máris számos katonai együttműködési projekteket felfüggesztett Oroszországgal, és döntöttek  az Európai Unióban elhelyezett "oligarchaszámlák" – így Viktor Janukovics megbuktatott ukrán elnök számlájának – befagyasztásáról is. Ez a magyarországi bankok számára is kötelező – tette hozzá.

"Mi abban vagyunk érdekeltek, hogy Oroszország ne váljon agresszorrá, és újra teljes lendülettel működhessen a kölcsönös előnyökön alapuló együttműködés. De ha az orosz fenyegetés folytatódik, erősödik, úgy fokozódik nyugati oldalról a kapcsolatrendszer befagyasztása" – jelentette ki az MSZP EP-listavezetője.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.