Kövér László szerint jövője csak olyan Európának van, amelynek nemzetállamai a keresztény erkölcs, az értékteremtő munka és a méltányos nemzetközi együttműködés alapján állnak.

Az Országgyűlés elnöke erről hétfő este a Magyar Állami Operaházban az első világháború kitörésének századik évfordulója alkalmából, Fegyverek közt hallgatnak a múzsák címmel tartott állami megemlékezésen beszélt. Úgy fogalmazott: az első világháború csak katonailag ért véget, mentálisan még nem, és mindaddig nem is fog véget érni, amíg Európában nem helyezzük ténylegesen jogaikba a száz esztendeje elveszett emberi méltóságot és közösségi méltányosságot.

Mentálisan csak akkor ér véget a háború, ha megértjük, hogy mások elszegényítése nem lehet senki jólétének tartós forrása, ha megértjük, az embereket tartósan nem a pénz, hanem csak az erkölcs tudja összekötni – hangoztatta. A jelenkor jelképes lövészárkaiban ma is farkasszemet néz egymással gazdag és szegény, nyertes és vesztes, uralkodó többség és alávetett kisebbség – fűzte hozzá a parlament elnöke.

Emlékeztetett: míg száz esztendővel ezelőtt az erőforrások újraosztása, a gyarmatok feletti uralom volt a szemben állók egyik célja, 2013-ban, az emberi közösségeket megillető méltányosság nevében magyarok százezrei vonultak békemenetben Budapest utcáin, és azt hirdették: "Nem leszünk gyarmat!"

Szólt arról is, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések a nemzetek önrendelkezését ígérték, valójában azonban az új világrend alapjául az erősebbnek a gyengébb feletti rendelkezési jogát tették meg. "Száz esztendővel később, azaz napjainkban ott tartunk, hogy Európában sokan már a nemzetek létjogosultságát és azok önrendelkezési jogának indokoltságát is vitatják" a globalizáció jegyében, materiális érdekektől vezérelve – hangoztatta.

Kövér László az első világháború örök tanulságának ítélte, hogy a magyar honvédekkel ellentétben a magyar elit nem állt helyt, a magyar politikusok egy része szerinte megbénította és elárulta a hazát.

"Így történhetett meg, hogy az első világháborút lezáró békeszerződések alapján Magyarország annak árán szerezhette vissza négyszáz esztendeje elvesztett önálló államiságát, hogy le kellett mondania a magyarság ezeréves szülőföldjének kétharmadáról, és el kellett fogadnia, hogy minden tíz magyar emberből három idegen államok fennhatósága alá kerüljön, nehéz kisebbségi sorsba" – mondta a házelnök.

A külhoni magyarokat napjainkban is sújtó igazságtalanságok és méltánytalanságok az Országgyűlés elnöke szerint arra emlékeztetnek, hogy maradtak még gyógyításra szoruló magyar sebek.

Kövér László emlékező beszédében a méltóság, a méltányosság és az erkölcsi rend elvesztésében látta annak okát, hogy az első világháborúban "megfogant" a második világháború, és szerinte ezért válhattak a XX. századi tömegtársadalmak "embertelen és istentelen hatalmak", fasiszta, nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák áldozatává.

Az első világháborús centenáriumi emlékbizottság rendezvényén, amely az állami programsorozat nyitánya, arról is megemlékeztek, hogy a világháború kitörése miatt 1914 szeptembere és 1915 márciusa között az operaház zárva volt.

31 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jankó123
"Mentálisan csak akkor ér véget a háború, ha megértjük, hogy mások elszegényítése nem lehet senki jólétének tartós forrása, ..."

Laca! Szójjá mán a "gazdádnak" ,csak arra vár mindenki, hogy Ő is befejezze!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Desischado
"Mentálisan csak akkor ér véget a háború, ha megértjük, hogy mások elszegényítése nem lehet senki jólétének tartós forrása,..."
Érdekes, nekem úgy tűnik, hogy vizet prédikálnak, és bort isznak! kötelesnek ritka erős fajta bőr lehet a képén! Hogy nem sül ki a szeme?!
Vadlaci
Egy jó keresztény hazafi, mielőtt parlamenti bajszos elnök lesz, előtte valami kötelet emleget, még korábban az MSZMP bérjegyzékéről kapott fizetés mellett a Társadalomtudományi Intézetben / MSZMP intézete/ marxizmust tanít ! A verbális kábítószer igen hatásos !
micfild
@Desischado: Ezen a mondaton teljesen ledöbbentem.
De mégis.. ez egy jó mondat.. A Fidióták tapsikolnak neki. És épp elegen vannak, egy új választásmegnyeréshez... ősszel.
lajospapa
T. Házelnök Úr! A világháborúkat nem a népek akarták sohasem. Trianont nem a győzteseknek köszönhetjük, hanem saját uralkodó osztályunknak, mely sokkal korábban nagyon hibás politikát és sokszor lenéző, embertelen bánásmódot tanúsított a birodalom kisebbségeivel (akik többen voltak, mint a magyarok!) szemben.
Öreganyám meg arra tanított, hogy időnként cserélj gatyát, de azt azért ne mond senkinek, hogy azért cseréled, mert szaros volt. Mert az nem vet rád jó fényt! Még ha az is volt.
mate03
@kukac50: Igazi bolsevik keresztényi ,ahol a felső 5000-nek jogilag szabad a rablás!Az istenadta nép,robotoljon és örüljön ha nem döglik éhen!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.