A magyar kormány mintegy 70 ezer eurós sürgős humanitárius segélyt nyújt a keresztény közösségeknek és a kurdisztáni hatóságoknak – közölte a külgazdasági és külügyminiszter.
Navracsics Tibor üzenetét a Twitteren tette közzé angolul vasárnap délután.
Nem sokkal korábban Szijjártó Péter, a tárca parlamenti államtitkára az MTI-nek azt mondta, hogy a magyar kormány határozottan elítéli az észak-iraki keresztény közösség elleni esztelen erőszakos, a közösség megsemmisítésére irányuló szélsőséges akciókat. Hozzátette: a kormány azonnali cselekvésre szólítja fel a nemzetközi közösséget, és azt kezdeményezi, hogy az iraki keresztény közösség megvédésére irányuló műveleteket tűzzék a NATO Észak-atlanti Tanácsa jövő heti ülésének napirendjére. Kezdeményezik az európai uniós fellépés napirendre tűzését is az Európai Tanács következő ülésén.
Közölte azt is, hogy a minisztérium egy segélyszállítmány összeállításáról is döntött, ennek a helyszínre juttatásában az Egyesült Államokkal működnek együtt.
11 hozzászólásarrow_drop_down_circle
2. De csórók vagyunk!
3. Ahhoz képest, hogy az USA-ba a diaszpórának a sokszorosát adtuk, ez elég primkó...
Új fityeszes oligarcha lépett színre, s ráhajt az olaj businessre, vagy valamelyik régi mágnás gondolja, hogy lerabolták már Magyarországot, az EU-s pénzcsap is akadozik, ideje tovább állni?
Nem is tudom, hogy a párhuzam miatt jutott-e eszembe egy vicc a.Kádár rendszerből:
- Mit csinál a szú?
- Perceg.
- Mit csinál a kis szú?
- Másodperceg.
- És mit csinál a nagy SZU?
- Fegyvert szállít Kubának.
a Kádár rendszerben legalább tudtuk, hogy kiket támogatunk: a szocialista tábor tagjait.
Na, de most szórják a pénzt a szélrózsa minden irányába ezek a gazemberek,
hogy rohadjon rájuk a műanyag lakat is!
Mindenki jobban járna, ha orbán viktor egyedül menne oda és adná át...:)
01.az átvevő. Ki írja alá,hogy átvette? Azt megnézném hogyan osztják el!
Új hozzászólás