A Facebook-háborúba beszállt a kuruc.info is. A rasszista portál a kormányellenes tüntetéseket szervező csoportok, események oldalainak támadására szólított fel.

A kuruc.info szélsőjobboldali portál még karácsony előtt közzétette hadüzenetét, amelyben felszólítja „a nemzeti oldal" híveit, hogy szánjanak pár percet a „hadmozdulatra" és jelentsék a számukra nem szimpatikus Facebook-oldalakat – írja a nol.hu.

A felhívó szövegben – amelyet közel 20 ezren olvastak, és amely az elmúlt hetek tüntetéseit az 1919-es “patkányforradalmához” hasonlítja, a szervezőket pedig többek között “kollaboráns cionistának” nevezi –, az szerepel: ők most visszalőnek:

“Mutassuk meg, hogy aki szelet vet, vihart arat! A nemzeti oldal is van legalább annyira szervezett, mint a baloldali csőcselék.”

Részletesen leírják, hogyan kell jelenteni egy oldalt a közösségi portálon; sok bejelentés után pedig elméletileg elérhetik az adott felület eltávolítását a Facebookról.

A nol.hu szerint a kuruc.info ellentámadásának első célpontja a Százezren az internetadó ellen csoport és a MostMI: Új Magyarországot építünk tüntetés oldala.

Az akció nem lett túl sikeres. Azóta nem történt ugyanis semmi. 

A Kettős Mérce blog szerint a “nemzeti” oldal egy dologgal nem volt tisztában: a Facebook moderációja automatikus, és algoritmusok alapján működik. A képeken és a szövegben az uszító, kirekesztő tartalmak megszokott vizuális és szöveges elemeit keresi, és eszerint töröl.

Szélsőjobbos trollsereg mozgósításával próbálták elérhetetlenné tenni a január 2-ai tüntetés Facebook oldalát

46 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hetöndöe
A Zorbán seggéből előpattant kacagányos műmagyarok szerint,aki nem ért egyet qrmányunk politikájával,az baloldali csőcseléknek számít?
Ez is csupán saját ostobaságukat bizonyítja és a Jobbik szavazótáborának az intelligencia szintjét mutatja.Arról nem is beszélve,hogy megmutatkozott,hogy kik is a barátai valójában a hibbant vezírnek.
Szar a szarral összetartozik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kkalman
Orbán fekete ingeseinek gyenge kísérlete. Hogy a facebookon töröljenek egy bejegyzést, oldalt, ahhoz erősen rasszistának, hazaárulónak, közerkölcsöt sértőnek kell lennie. Mindez mellett a horogkereszt nincs tiltólistán. A tüntetés szervezése nem tartozik ebbe a körbe. A szélsőjobbosok ezzel az akcióval legfeljebb egy hatalmas öngólt lőttek.
Nil
@mate03: bocs de magam is évek óta ezt mondom-és nem most ébredtem fel már az első orbán kormány megválasztása előtt figyelmeztettem az embereket hogy nem szabad megválasztani-az volt a válasz hogy még nem volt hatalmon adjunk neki egy esélyt - erre most kétszer is megválasztják - sok halálos áldozata volt már és lesz is még ennek a döntésnek
ha a fiataloknak/középkorúaknak/öregeknek ez kell, hát megkapták - fogalmuk sincs mit tettek
F_Viktor
@senkifia68: Írod:
"Jézusom! Haver, te mivel lőtted be magad? A cézium 237 nem tesz akkora kárt az emberben! "

Pedig jól írta @ziziplanet: , Putyin IS pénzeli a Jobbikot. Ezt bizonyítja a régiómban Toroczkai is, akihez hetente járnak az orosz TV-sek, valamint ő is csak Moszkvában tud gondolkodni. Pl. nyúltenyésztés, gyógynövény termesztés.
Törölt felhasználó
@F_Viktor: KGBéla is... elég letagadhatatlan jele ennek.:)
Toby
@ziziplanet: Egy gagyi csürhétől mit vársz ? A zsidózáson meg a cigány-riogatáson kívül csak a turbó magyarozás működik jobban ! Nyugodj bele, ha a legkisebb érdekük azt kívánja, befekszenek orbánc alá !
Gyuri Géderről
A Kuruc infó egy gennyes takonytartály, a szélsőjobb pedig a tartalma.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.