Csehország tárgyalni kíván Magyarországgal, hogy fogadja vissza azokat a menekülteket, akiket a dublini egyezmény alapján vissza kell fogadnia – jelentette be Miloslav Koudelny, a csehországi menekülttáborok kezelőségének igazgatója szerdán Prágában.

"Levelet írtunk a magyar belügyminiszternek, amelyben követeljük a helyzet normalizálását" – mondta Koudelny újságíróknak.

Az igazgató utalt arra, hogy a cseh hatóságok mintegy 470, Magyarországról érkezett menekültet vettek őrizetbe, de állítása szerint Magyarország közülük csak 50-et fogadott vissza.

Koudelny szerint a cseh belügyminisztérium képviselői Magyarországra utaznak, hogy magyar partnereikkel megtárgyalják a menekültek visszaadásának feltételeit.

Csehországban az utóbbi hetekben naponta mintegy 40 illegális bevándorlót vesznek őrizetbe a hatóságok. A dublini egyezmény alapján az őrizetbe vett külföldieket visszaküldik abba az országba, ahol menedéket kértek. A csehek ugyanakkor a bevándorlókat azokba az országokba is visszaküldik, amelyikből Csehország területére érkeztek.

Koudelny emlékeztetett: Magyarország, ahová eddig már több mint százezer illegális bevándorló érkezett, jelenleg képtelen visszafogadni a többi uniós országból azokat a menekülteket, amelyek a szerb-magyar határon keresztül érkeztek az Európai Unió területére. Budapest ezért arra kérte uniós partnereit, hogy egyelőre októberig ne küldjék vissza a náluk őrizetbe vett, Magyarországon keresztül az EU-ba érkezett menekülteket.

Milan Majer, a cseh idegenrendészet vezetője szerint a szóban forgó országoknak hét napon belül kell visszavenniük az érintetteket.

Csehország a menekültek számára nem célország, ők döntően Nyugat-Európába szeretnének eljutni. A cseh hatóságok a megfelelő iratok nélkül az országba érkező menekülteket őrizetbe veszik és menekülttáborban helyezik el. Június 17-étől, amikor megerősítették a cseh határok őrzését, 1050 külföldit vettek őrizetbe. Közülük eddig csak négyen kértek menedéket Csehországban – mutatott rá Majer.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
aszongya: a cseh hatóságok mintegy 470 magyarországról érkezőt vettek őrizetbe...ebből 50-et fogadtunk vissza..
hát persze...ez a pár száz szerencsétlen egyszerűen eltévedt...eszük ágában sem volt odamenni..
...a csehek mindnkit oda akarnak visszaküldeni, ahonnan átlépték a határt..

ügyes, szemforgató politika. ők nagyon tiszták akarnak maradni..
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
papa.49
Hiába a ,,budifülkeforradalmár hazugovics,, nem tud a környező országokkal normális kapcsolatokat működtetni, mert ő csak a saját elképzelését tartja jónak)))))))))
rugacs
Azért ez fölöttébb érdekes: Csehországnak nincsen közös határa Magyarországgal, tehát a Cseheknek valójában oda kellene visszatoloncolni, ahonnan tőlük közvetlenül érkeztek, vagyis szerintem Szlovákiába.
Másrészt az, hogy már ennyien érkeztek és itt tartunk figyelmeztetés arra vonatkozóan, hogy mi a fenéért kellett megengedni, hogy átvonuljanak rajtunk ezek a népek?
Már az elején szigorúan kellett volna venni a tiltott határátlépéseket és azonnal vissza kellett volna toloncolni őket oda, ahonnan érkeztek. Ha kell, erőszakkal.
Magyarország nem felvonulási terület!
rugacs
@Manhattan: Ja! Ha szeretettel fogadta volna őket, most nem 470-ről lenne szó, hanem esetleg 47 ezerről, vagy 470 ezerről.
Mert az sokkal jobb lenne ugye?
Roppant okos vagy!!
Január
Lehet, hogy nem lenne semmi gondunk, ha rendesen őrzik az országhatárunkat? Miért nem őrizték rendesen a határt? Kinek a mulasztása?
Rendes határ őrizet mellett nem lennénk átjáró ház. Lehet, hogy megérdemeljük, hogy ide toloncolnának vissza az illegálisan belépőket? -ez a büntetésünk?
Mit kap az, aki miatt megindult ez a népvándorlás.? Azt ne mondja senki sem, hogy csak úgy megvilágosodtak a népek és - Ázsiában, Afrikában - és elindultak tökön, paszulyon, hogy most " juszt is Európában fogok élni ezután".
Szerintem sokan azt sem tudták, hogyan juthatnak el ide. Ha az Eu. olyan nagyon rendet szertene tenni, akkor már Eu. szinten rendezték volna a dolgot.
De itt úgy néz ki, hogy mást akar a Brüsszelből? irányított Eu., és mást az európai nemezetek, aki ugyanennek az Eu-nak a tagjai.
rugacs
Én már régóta nem hiszek a csodákban! 28 országnak 28 féle érdeke van. Azt elég nehéz egységesen kezelni. Főleg ha egzisztenciális különbségek vannak köztük.
Már Amerika is régen felbomlott volna, ha akkora különbségek lennének a tagállamai között, mint az Unió tagállamai között vannak.
És: nem lehet minden embert megmenteni! Az Unios országok még a saját szegényeit sem tudja megmenteni, még nekik sem tud munkát, megélhetést, egzisztenciát biztosítani, pedig a többség azonos vallású. Akkor miért kellene felvállalnia, hogy más kultúrájú, más vallású, más életmódhoz szokott emberek százezreit (millióit) akarja befogadni, ellátni?!
És az sem életszerű, hogy a több ezer km-ről "menekülők" Európát vegyék célba, egyik pillanatról a másikra!
Kizártnak tartom, hogy spontán népvándorlásról (menekülésről) szól a történet!
És ha igazam van, akkor sokkal nagyobb a gáz, mint amiről egyelőre tudomásunk van!
Szerintem jobb félni, mint utólag verni a fejünket a falba akkor, amikor már késő!
Manhattan
@rugacs: ma, 11:00
Tudom... Köszönöm. :P

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.