Különösen nagy kárt okozó rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Szentesi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya.

2015. augusztus 28-án 15 óra körüli időben a Rigó Alajos Általános Iskola és Gyermekotthon kigyulladt. Az oltást követő tűzvizsgálat szerint szándékos gyújtogatás történt – írja a police.hu.

8 éves gyermek gyújtotta fel a szentesi gyermekotthont

A szentesi nyomozók megállapították, hogy a bűncselekmény elkövetésével az otthon egyik 8 éves lakója gyanúsítható megalapozottan. A gyermek meghallgatásán elismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyermek életkora miatt nem büntethető.

Az épületegyüttesben az elsődleges szakértői vélemény szerint körülbelül 300 millió forintos kár keletkezett.

12 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
kamazuka
Most nem valóban, csak amikor majd nagykorú lesz!
Fradigege
Úgy bukott le, hogy álmában bepisilt. Van egy kis pirómániás beütés a kicsiben.
verum
Egy gyermekotthonban hogy mi zajlik, nem tudjuk. Erőszak, megfélemlítés, brutalitás, amit a gondozók sem képesek kezelni.
Ki tudja, mennyi szenvedés késztette erre ezt a gyereket. Ki felel értük, ki képviseli érdekeiket, ki vigyázza a jogaikat?
JAJMÁR
8 éves gyerek azért nem büntethető, mert nem képes felmérni a tettei súlyát és következményeit. Nem tartom valószínűnek, hogy ő ezt is akarta, ami történt.
Az állami gyermekotthonokban sajnos a legtöbb gyerek hospitalizálódik. Érzelmi, emberi kötődései zavartak lesznek, hiszen nincs az életében egyetlen biztos személy se. Ezért igaz, hogy még a rossz szülő is jobb, mint ha nincs. Üzenem ezt azoknak a jobbereknek, akik intézménybe zárnának gyerekeket azt képzelve, hogy majd ott... nem, ott nem lesznek "jobban" megnevelve! (Van azért kivétel.)
Gonoszgólya
@Horizont: "Tudom azt mondjátok,..."
Igen.
Gonoszgólya
@JAJMÁR: "8 éves gyerek azért nem büntethető, mert nem képes felmérni a tettei súlyát és következményeit. "
EZT nem volt képes felfogni?
Ne tettesd már hülyének magad.
Gonoszgólya
@Horizont: Értem.
Csak teszek rá, hogy pátyolgatjátok a kis szentet.
És ezt te érted?
Gonoszgólya
@Horizont: "...de én mégis azt gondolom, szegény, szegény kisgyermek..."
Lepényleső
A törvény,ha nem tiltja,akkor szabad. Ezt hallotta,s szó szerint gondolta?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.