„A család soha nem fogadta el, hogy õ meghalt. Nem is készíttettünk neki sírkövet. Amióta beszélni tudok, minden egyes nap el kellett mondanom az Én Istenem, Jó Istenem, becsukódik már a szemem kezdetû imádságot, aminek a végét úgy zártam, hogy „édes Jó Istenem, hozd haza a testvéremet, Bandit. Egyszerû asszony vagyok, soha nem hittem a csodákban, de most már tudom, vannak.” Gabulya Andrásné, Anna néni egyéves volt, amikor testvérét, Toma Andrást 1944-ben besorozták az I. magyar hadseregbe, ahol végül hadifogságba esett. A kotyelnyicsi elmegyógyintézetbe kerüléséig még kaptak róla híreket, de aztán az 1950-es évek elején a családhoz megérkezett Toma András holttá nyilvánítási papírja.
Forrás:
nyiregyhaza.hu
Feltöltő: Canada
Felhasználói tartalom,
A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Új hozzászólás