A kormánypártok számos prominense tett már olyan nyilatkozatot Varga Juditról, ami egyenként is felért a számára egy selyemzsinórral.

Igencsak rájár a rúd Varga Judit volt igazságügyi miniszterre, akinek exférje időközben Orbán Viktor legerősebb kihívójának növi ki magát. A közélettől a kegyelmi botrány miatt visszavonult politikus egyre jobban magára marad, hiszen korábbi párttársai, barátai egyre inkább kínosnak tartják Varga Judit korábbi megnyilvánulásait, és sorban határolódnak el tőle.

Az elhíresült, Hajdú Péternek adott interjújában többek között kijelentette, hogy volt férje neki köszönhetően kapott zsíros állásokat állami vállalatoknál. Szerinte Magyar Péter általában arra tekintettel kapta meg az állását, hogy ő pozícióba került. Az Orbán-kabinet szerint a NER-ben nem osztogatnak csókosoknak pénzes állásokat, nagy kérdés, mikor hagyják magára a bántalmazás terén.

Már csak Rogán tart ki Varga Judit mellett – Kérdés, hogy ő mikor rúg bele a korábbi igazságügyi miniszterbe

Ki tudja miért, de Rogán egyelőre kitart Varga mellett     Fotó: MTI

A következő ember, aki meghazudtolta Vargát, az maga Orbán Viktor volt, aki kerekperec kijelentette, hogy a hangfelvételen elhangzottakkal szemben ő a legfőbb ügyésznek hisz, nem pedig a volt igazságügyi miniszternek.

És innentől kezdve nem volt megállás, hiszen előbb Gulyás Gergely közölte, hiába állítja Varga azt, hogy Magyar Péter zsarolta őt a később nyilvánosságra hozott hangfelvétellel kapcsolatban, a Miniszterelnökséget vezető miniszter személy szerint nem tud zsarolásról. Majd érkezett a Fidesz frakcióvezetője, miszerint Varga Judit hülyeségeket beszélt a hangfelvételen.

Magyar Péter egyik leghűségesebb követőjének számító Nagy Ervin élesen bírálta Varga Juditot, és kijelentette, hogy Rogán Antal parancsára ugrott elő, egy „finoman szólva megrendelt interjúban”. A színész szavaira azért is érdemes odafigyelni, mert nagyon úgy tűnik, hogy lassan éppen Rogán lesz az egyetlen, aki nem szúrja hátba a volt igazságügyi minisztert. Hogy ennek mi az oka, arra nézve senki nem tud semmit.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nemkati
Szerintem nagy rá az esély, hogy Varga igazságügyyminiszterként olyan dolgokat tudott meg Rogánról, amit rogán nem szeretne, ha tudna. Ha túlságosan összegabalyodnak Varga nyakán a selyemzsinórok, elképzelhető, hogy menekülési kényszerből, vagy más miatt, kitálal. Ahogy magánbeszélgetésben már megtette.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Philip Marlowe
Szóval Varga Judit mellett az a Rogán áll ki, akit Magyar Petike piszkosul megbuktatott, és helikopterrel elmenekült...
JAAAAA NEM!
SZAKADOK A RÖHÖGÉSTŐL!
Ennyi idióta firkász barmot!?... Istenem!...van ilyen?...:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD
kereső
Má' megint ez a baromság. Senki nem "szállt" bele VJ-be a kormányból, mindenki aki megszólalt MP-be szállt bele.
Az az igazság, hogy mindeddig csak MP volt az, aki igazándiból "beleszált" a volt feleségébe-indulásból, miután egy magánügyből közügyet sikerült fabrikálnia, olyan igazán fideSS-es módon...össze nem tartozó dolgokat összemosni, és elénk tárni.
KisTehen
@Őrnagy: a kormányt akarta felrobbantani atombombával ... de csak egy puki lett belőle
KisTehen
@Őrnagy: amit a magyar hívők élvezettel szaglásznak
Philip Marlowe
@KisTehen: Ez még pukinak is gyenge!
De a balfasz birkák szíjják magukba ezerrel!
M.P megrázta a kolompot (ami így szól: "csúnya Orbán, csúnya Rogán") és a birkák fejvesztve mennek utána...
És még ezek birkázzák a Fidesz szavazókat!
Megáll a józan ész!
De azért jókat röhögünk rajtuk már 14 éve!...:DDDDD
jáger laszló
Tóni Goebbels már készül az új propagandával
Fejében most fogalmazódik + a gondolat!
csak ennyi
barátilag
J.L.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.