A gyanús pénzmozgások a Lánchíd felújítását végző céghez vezetnek

Egy monacói bankszámlára jelentős összeget utalt a fővárosi számlagyár kulcsfigurája, Vig Mór – szivárgott ki a praxisától eltiltott ügyvéd köreiből.

A Magyar Nemzet szerint az utalás oka egyelőre nem ismert, de az adóhatóság az ügyben korábban már több helyszínen tartott házkutatást és foglalt le bizonyítékokat, köztük rengeteg készpénzt. Az eljárásban kiszálltak többek között egy bizonyos Hegedüs Dániel ügyvédhez, illetve a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt.-hez is.

Nem bízták a szerencsére: monacói számlára utalt óriási pénzeket a fővárosi számlagyár kulcsfigurája

Monacóban nem feltűnőek a nagy pénzmozgások – Fotó: Pixabay

Később kiderült, miért lehetett szükség utóbbi házkutatásokra: 2020 novembere és 2022 júliusa között az A-Híd 1,4 milliárd forintot utalt Vig cégének, a Sunstrike Hungary Kft.-nek. Ebből az összegből továbbutaltak 900 millió forintot Vig Mór magánszámlájára, illetve ügyvédi letéti számlájára. A gyanú szerint a továbbutalások a Vig Mórhoz köthető számlákra jellemzően ugyanazokon a napokon történtek, mint amely napokon az A-Híd Zrt.-től a pénzek a Sunstrike Kft.-hez érkeztek, az összegeket pedig rövid időn belül készpénzben felvették a számlákról.

Vig Mórt 2022 januárjában egy jogerős ítélete miatt eltiltották az ügyvédi hivatás gyakorlásától, emiatt stratégiát kellett váltania. Ezután vonták be Hegedüst az ügyletekbe, aki a saját ügyvédi letéti számlájára utalta a Sunstrike Hungary Kft.-hez érkező maradék összeget, majd onnan mintegy ötszázmillió forintot felvett készpénzben.

A fenti dátumokat és adatokat lényegében megerősítette az az elrendelt Kehi-vizsgálat is, amelynek részjelentése gyanús pénzmozgásokat tárt fel a Lánchíd felújítását végző A-Híd Zrt. és a számlagyáras Vig Mór cége között. Ráadásul a Kehi egyértelműen rámutatott, hogy a másfél milliárd forint egésze a közbeszerzési eljárás alatt, 1,3 milliárd forint pedig a kivitelezési szerződés megkötése után került az A-Hídtól a számlagyáras exügyvéd cégéhez.

Fontos kiemelni, hogy az ügyben nemrég felbukkant egy informátor, aki levelet küldött az egykori elszámoltatási kormánybiztosnak, Budai Gyulának. A levélben az szerepelt, hogy Vig Mór a Mammut bevásárlóközpontnál található biztonsági cég irodájába járt „elszámolni” a Lánchíd-beruházásból kiszivattyúzott, majd készpénz formájában felvett összegekkel. Az „elszámolás” a levélíró szerint a vállalkozás vezetője és a jogász között zajlott.

Mindebből az következik, hogy az A-Híd Zrt. által az exügyvédnek átutalt másfél milliárd forint itt cserélhetett gazdát. Budai szerint ráadásul a biztonsági cég kapcsolatban áll a felújítást végző A-Híd Zrt.-vel. Ám ami még gyanúsabbá teszi az egész történetet, hogy a levélíró úgy tudja: a hídpénzből jelentős összegek kerültek a fővárosi baloldalhoz.

A lap szerint a megtudott adatok alapján nem volt nehéz megállapítani, hogy a biztonsági cég a Lövőház utca 7–9. szám alatt található Árgus-Security Vagyonvédelmi Kft. A biztonsági vállalkozás egyik tulajdonosa Apáthy Zoltán Endre, az ő édesapja pedig nem más, mint Apáthy Endre, akinek a családi érdekeltségébe tartozik az A-Híd Zrt.

Budai mindezek miatt feljelentést tett hivatali vesztegetés gyanújával a rendőrségen, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pedig el is rendelte a nyomozást, majd az ügyet átadta a számlagyárügyben már hónapok óta költségvetési csalás gyanújával nyomozó NAV-nak.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

rücsü41
Cikkben egy szó,sem esik a fővárosi önkormányzatról, csak a kivitelező és magán emberek vannak megnevezve akik nem tagjai az fővárosi önkormányzatnak, mégis a cikk előzményei az mondogatják hogy Karácsony Gergely csinált valamit, de hogy mit azt nem írta meg még a Magyar Nemzet és Budai Gyula sem!Ez olyan mint a kabátlopás esete, hogy az a hír járta hogy ellopták valakinek a kabátját, de hogy kinek és hol azt nem tárja fel a cikk.Karácsonyt a kabát lopási ügyben akarják belekeverni.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
KisTehen
@Horizont: mama, kérdezd meg ner pétert ... ő tudni fogja ... 14 évig csinálta
kereső
@Maccska: Több százezer adózó van Magyarországon. Amikor a NAV ellenőriz egy céget...és fentebb leirtak fennálnak, akkor a vizsgált adóalanynyal üzleti kapcsolatba került valamennyi céget meg szokta keresni ezzel az udvarias hangú levéllel. Ez napi , bevett szokásos eljárás...és ez nem minősül sem ellenőrzésnek, sem "jogkövető vizsgálatnak", inkább csak "tanú"(de még az sem)-kénti nyilatkozatnak. Persze ezt el lehet adni az "átlag" magyarnak, aki még a saját adóügyeivel sincs tisztában, nem hogy a NAV tényleges működésével. Ezért qrva nagy a sajtómunkás felelőssége, és hazudozásra specializálódott fideSS pártmunkásé, amikor ilyen félre vezetéseket közöl. Hazudik.na.
kereső
@Maccska: 08:50 Már csak az a kérdés, hogyan lehetséges, hogy egy bankból kp.-ben vesznek fel 7 millió dollárt, és fel sem túnik senkinek. Ja, ez meg a regnáló állampárt gyakorlata.
Horizont
Még sok mindent nem tudunk. Ráadásul a propaganda úgy tálalja ezt is, hogy Karácsonyt próbálja belenyomni a trutyiba. Ha ez mind igaz vagy csak a fele az A-Híd se csinálja másképp mint a drága (de milyen drága) fidesz. Akármerre nézünk mindenfelé ez megy. Kurvaország lettünk.
kereső
@Maccska: Akkor végképp nem értem-ami persze nem igaz--hiszen tiszta sor a NER kommunikátorai hazugságok révén két lergyet akarnak ütni egy csapásra: A főváros visszaszerzését, és az A-HID teljes NER-essé tételét, mert hiába nyerte el szijj a duna-aszfaltos céggel a mohácsi duna-hid épitését, a duna aszfaltnak nicsenek speciális hid épitési eszközei, gyakorlati tapasztalatai. A többi meg csak mese, hazugság és körités.
Toller Béla
Ha budai benne van, soha sem fogjátok megérteni ! Mert nincs értelme. A közbeszerzés alatt apott pénznek smmmi köze sem lehet a megrendelőhöz. Ez talán kisiskolásoknak is leesik. A később kifizetett pénzekért a megrdenelő megkapta az ellenértéket, neki többet felróni nem lehet, fizetett. Hogy a pénzzel később mi történt, az egy teljesen külön történet, lehet, hogy részét a baloldali szervezetekhez juttatták...biztosan fizettek a kivitelezőnek is, valami maradhatott Monaconak is, a francot sem érdekli...de ebben sincs semmi rettenetes. Ami felháborít, az budai sokadszori ostobaságha, aljassága, jellemtelensége ! Amire a fidesz azonnal vevő ! Képzelje, azt az ötszázast, amit a boltban odaadtam a pénztárosnak, egy héttel később egy ausztriai bankban fedezték fel !

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.