Repárszky Ildikó, a Fazekas Mihály Gimnázium vezető tanára a hatodik rendhagyó történelemóra keretében a rendszerváltás időszakát fogja bemutatni. A háttér, előzmények két eleméről volt már szó: a gazdasági válságról és a nemzetközi helyzet változásáról. A mai órán ezekről a témákról lesz szó: A harmadik értelmezési keret: a magyarországi belső folyamatok Ellenzéki mozgalmak (demokratikus ellenzék, népi-nemzeti ellenzék, 56’-osok, egyetemi körök) Közös és külön fellépések A hatalom reagálása: keményvonalasok és belső reformerek Tüntetések, megmozdulások 1986-1988 (Bős-Nagymaros és az erdélyi falurombolás ellen) Pártosodás és pluralizmus Kádár János leváltása Tárgyalásos forradalom: Ellenzéki Kerekasztal és Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások 1989-es rendszerváltó események: március 15-ei tüntetés, Nagy Imre és társainak újratemetése, a Harmadik Köztársaság kikiáltása 1990-es demokratikus választások A köztársasági elnök megválasztása körüli viták („négyigenes” népszavazás és az MDF-SZDSZ „paktum”) Az órákon felhasznált prezentációk ezen a linken érhetők el. Milyen témákról szeretnétek, hogy a tanáraink előadást tartsanak? Miben segítenénk nektek a legtöbbet? Írjatok nekünk! Ebben a cikkben visszanézhetitek az Iskolatévé eddigi óráit.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.