Februári esetet göngyölítettek föl a gödöllői rendőrök.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint "elszámolási vita áll a gyanú szerint annak a bűncselekménynek a hátterében, amely 2020. február 18-án késő este történt egy erdőkertesi házban. Az ajtón három maszkos tódult be, majd egyikük válogatott trágárságok és szitkok közepette követelte jussát az ott tartózkodó férfitól, akinek nyomatékul egy kést tartott a nyakához. Kiabálva megöléssel fenyegette, aztán módszert váltott, ütötte, verte, majd többször belerúgott már földön fekvő áldozatába. A támadó két társa a bántalmazásban nem vett részt, szerepük a túlerőben rejlő megfélemlítés volt. Miután a sértett pénztárcájából kirántottak 40 ezer forintot elmenekültek.

A gödöllői rendőrök rövid idő alatt azonosították és elfogták. Kihallgatásán a 47 éves fóti férfi az önbíráskodás bűntettéről szóló gyanúsítás ellen panaszt tett és tagadta a bűncselekmény elkövetését. Őrizetbe azután vették, miután kiderült, szabadlábon hagyását arra használta, hogy az elkövetéskor a ház másik helyiségében tartózkodó tanút befolyásolja.

A Gödöllői Rendőrkapitányság önbíráskodás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatja le a további eljárást az azóta bűnügyi felügyelet alá helyezett férfi ellen, társait keresik."

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

BarbaraIO89
Мa este szаbad vаgyoк. Inni акаг, кattintsоn а linkгe, hogу megtalálja a prоfilоmаt és а tеlefоnszámot -> http://kissia.club...
MaryOE78
Sziа! Látоgаssа mеg a szeхklub оldаlаmat --> http://www.Kissia.club...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.