Az énekes COVID-szűrése során a tesztje pozitív lett, ezért karanténba vonult.

Nem lehet jelen Gáspár Laci az Álarcos énekes második évadának következő felvételein, mert a COVID-szűrése során a tesztje pozitív lett

- közölte az RTL Klub. Jelenleg otthoni karanténban van.

Alapvetően jól vagyok, egy kis gyengeségen kívül semmi nem utalt arra, hogy elkaptam volna a vírust, csak a tesztelésen derült ki. Jelenleg karanténban várom, hogy a tesztek negatív eredményt mutassanak. Szerencsére kétszintes a házunk, így Niki és Noel a földszinten, míg én az emeleten vagyok elkülönítve. Azt tanácsolom mindenkinek, hogy ha úgy érzi, hogy szükséges, vagy olyan helyen járt, akkor tünetektől függetlenül csináltasson tesztet. Bízom benne, hogy minden jól alakul és hamar túl leszek az egészen

- mondta Gáspár Laci.

A csatorna hozzátette, hogy az elvégzett kontaktkutatás nem vezetett a stáb tagjaihoz, ugyanis Gáspár Laci az Álarcos énekes második adásának felvétele óta nem érintkezett velük. Ennek ellenére a produkció gyártója azonnali szűrést végeztetett többek között a műsorvezetőn, aminek eredménye negatív lett, így a műsor felvétele a gyártó által bevezetett és a már eddig is érvényben lévő szigorú egészségügyi szabályok betartásával megtörténik.

Forrás: 444, Femina.hu

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hidip
Szeretne lányt találni egy éjszakára? Üdvözöljük - 3sex.club/propeller

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.