Szerinte a téli belföldi kirándulásokat meg lehet tartani, nincs az átlagnál nagyobb kockázatuk, csak ügyelni kell a maszkviselésre és a szabályok betartására.

Nincs az átlagosnál nagyobb kockázata az év végi túrázásnak és a szabadidősportoknak, azaz a korcsolyázásnak, a sízésnek vagy akár a jégvitorlázásnak – mondta a Magyar Nemzet pénteki számában olvasható cikkben Kollár Lajos, aki az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri főtanácsadójaként segíti az országos járványügyi védekezést.

A Magyar Vitorlásszövetség leköszönő elnöke szerint télen is kerülni kell a tömegrendezvényeket, de a hely szabályainak betartása, az arcmaszk előírásszerű használata és a védőtávolság megtartása mellett nincs az átlagosnál nagyobb kockázata a belföldi kirándulásoknak.

Kollár Lajos a lapnak elmondta, hogy reményei szerint november közepétől stagnál vagy csökken itthon a fertőzések száma. Mint megjegyezte, még nem ismerjük a vírus viselkedését hideg időben.

Szerinte a népszerű helyeken előfordulhatnak a járvány terjedése szempontjából kevésbé előnyös programok, rendezvények. Ezért a szakember szerint a pandémia időszakában megfontoltabb ötletnek tűnik, ha a kisebb létszámú rendezvényeket, helyeket, alapvetően a visszafogottabb utazási élményeket részesítjük előnyben. Kiemelte: a legelső szempont az, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés előírásainak mindenben megfelelő szálláshelyet válasszanak az utazók.

(MTI)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.