Miközben külföldön ugrásszerűen megnőtt az érdeklődés koronavírus elleni orosz vakcina iránt, az oroszoknak nemigen akaródzik beoltatni magukat a Szputnyik V-vel.

Az oroszok sem bíznak túlságosan az orosz vakcinában

Fotó: MTI/Bús Csaba

Ezt az helyzetet illusztrálja a BBC a Szputnyik nevű faluban készített riportjával, a Moszkvától párórányi autóútra található, több mint ezer lélekszámú faluban ugyanis mindössze 28 nyugdíjas jelentkezett az oltásért – írja a 24.hu.

A vakcina használatát az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) szerint immár 39 országban engedélyezték, az Európa Unióban elsőként éppen Magyarországon, noha a készítményt az EU gyógyszerügynöksége egyelőre nem hagyta jóvá.

A jelek szerint pedig maguk az oroszok is óvatosak a saját oltóanyagukkal. A Levada Centre ezen a héten végzett közvélemény-kutatása szerint csupán a lakosság 30 százaléka akarja beadatni magának a Szputnyikot, ami nyolc százalékkal alacsonyabb hajlandóság, mint amikor bevezették a vakcinát.

„Az oroszok konzervatívak: nem bíznak a saját államukban, és nem bíznak abban, ami ebből az államból származhat”

– magyarázta az emberek habozását Andrej Kortunov, az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának főigazgatója.

Forrás: 24.hu

Címlapkép: MTI/Bús Csaba

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pálinkás Pál
hát ez cumi...most mit fog kitalálni a sok barom...azt hogy az orosz nyuggerek hazaárulók,mert nem kell nekik a szputnyik???
Rockxy
a ruszkik tudják, hogy nincs szükség a vaccinára

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.