az igaz, hogy Jézust gyalázatos módon meggyilkolták, de a mai történelmi egyházaknak nincs köze Jézus tanításaihoz.
a vatikáni bandának meg főleg nincs köze hozzá.
a temp lomokból lassan de biztosan múzeumokat kellene csinálni intő jelként, hogy ezekben a tornyos palotákban folyt a néphülyítés évezredeken keresztül.
sőt, folyik ma is.
"A nevem professzor Dr. Johannes Menser. Tagja vagyok a Medical Association nemzetközi kutatócsoportjának, a Nemzetközi Szabad Orvosok csoportjának és a Viribus Klinika gyakorló orvosa vagyok. Speciális területem az immunológia, a sejtbiológia.
Több, mint 30 éve kezelek betegeket, és már több, mint 20 éve kutatással foglalkozom. Manapság már alig létezik szabad kutatás. Különböző érdekcsoportok diktálnak, bizonyos eredményeket elvárva. Ennek már természetesen semmi köze nincs a korrekt kutatáshoz.
Először is tisztázzuk, mi az a vírus, illetve, hogy mi nem az?
Mert nagyon különböznek a vélemények.
Ezt Luis Pasteur találta ki, aki annak idején feltételezte, hogy van egy kórokozó, amelynek kimutatása azonban a fejletlen mikroszkopikus technika miatt nem volt lehetséges.
Ezért elnevezte ezt a kórokozót méregnek (latinul: virus), és ez a mai napig pontosan így is maradt.
Ezt az állítólagos vírust a mai napig nem találták még meg. Senki nem volt képes izolálni és felmutatni egy fertőző vírust."

mert az elempé tudja, hogy népszavazással semmit nem lehet elérni, mint ahogy a tüntetésekkel sem.
hát de nem foglalkozik vele senki, mer nincs elég vastag bőr a pofáján.
sunyítás van.
ja, és nyunyócilit, kemenesit meg a boldogkavicsot.
na mi van patkányok?
merkeli?
szlávik muksó még mindig beoltatnád a gyerekeket is?
magánrepülővel?
rajtakapták a csávót
ezeka ujságírós firkászok úgy rínak, mintha ők lennének nyugdíjasak.
csak a zamerikás globalista bankárok akarnak háborút már több mint száz éve, de ezt nem mered kimondani.
veoh.com/watch/v1421767712Y2aE44g
mér nem hívják ki a szerelőt?
a nyitott káni kulát zárni kell, de izibe!
fejlemény: két azonos neműnek biológiailag nem lehet közös gyereke.
igen!
de nem mindenkit.
és most távoztak, ez a hobbijuk.
na.
és mozognak a cellák!
a zivatar modernizált verziója!
a doki aki műt, gazdagodik.
aki műttet, az nem annyira.