Még 2019 végén lett dulakodás a belváros közepén, amikor egy taxis befurakodott egy busz elé – írja a Hvg.hu.

Buszsofőr a taxis ellen! Dulakodás a belváros utcáin – VideóvalFotó: YouTube / Magyarország Ügyészsége

A József Attila utca közepén esett egymásnak a buszsofér és a taxis, miután az utóbbi pofátlanul betolakodott a busz elé. Ezután a busz a szembesávban kielőzte a taxit, majd kiszállt a vezető ülésből, kinyitotta a busz ajtaját és rárúgott az autóra. 

A taxisofőr ekkor leköpte a buszsofőrt, aki válaszul megrúgta a taxi vezetőoldali ajtaját. A taxi sofőrje ekkor kiszállt az autóból, fellépett a buszra, a ruhájánál fogva megragadta a buszsofőrt, és nekilökte a vezetőfülkét védő plexifalnak, amely emiatt összetört.

- idézi a Hvg. hu az ügyészség vádiratát. Ugyanis mindkét résztvevő ellen vádat emeltek, sőt mint kiderült a taxis visszaeső, így akár letöltendő börtönbüntetés elé is nézhet.

Íme a videó:

A Fővárosi Főügyészség közleményében azt írta: mindkét vádlott cselekménye

kihívóan közösségellenes, erőszakos volt, alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

Forrás: Hvg.hu

Címlapkép: YouTube / Magyarország Ügyészsége

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Aki Én
Egészen döbbenetes, hogy ilyen emberek élnek köztünk.
Mindkét fél személyszállító, felelősségteljes állásban. A buszos suttyó mindent visz. Forgalommal szemben egy busszal, baszki. Egy életre eltiltanám a ezetéstől az ilyen elmebeteg garázda patkányt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.