Még mindig nem tudni, ki az "Ördög ügyvédje".

Borkai szexvideója: hét embert zsarolással gyanúsítanak, a volt polgármestert érintően hivatali bűntett miatt nyomoznak

Fotó: Facebook

Mesterházy Attila (MSZP) és Szakács László (MSZP) három írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be arról, hogy másfél év után hol tart a nyomozás Borkai Zsolt ügyében – írja a 24.hu.

A kérdésekre adott válasz szerint  a zsarolás miatt még tart a nyomozás. A horvát hajóútról nyilvánosságra hozott felvételek miatt hét ember ellen áll meg az alapos gyanú. Őket kihallgatták.

Ettől az ügytől elkülönítve, a kábítószerrel visszaélés miatt szintén kihallgattak egy gyanúsítottat, aki ott volt a jachton,

de nem tartozik Borkai Zsolt baráti köréhez.

Az írásban adott válasz szerint két nyomozás kapcsolható a Fidesz lemondott győri polgármesteréhezzu, Borkai Zsolthoz. Polt erről azt írja, hogy 

Borkai Zsolt volt győri polgármestert érintően vagyon elleni és hivatali bűncselekmény gyanúja miatt még tart a nyomozás, de gyanúsítottat még nem hallgattak ki.

Az adriai hajókázásról és orgiáról készült videói annak idején egy magát az "Ördög ügyvédjének" nevező ismeretlen hozta nyilvánosságra a 2019-es önkormányzati választások kampányának hajrájában.

Egyes elemzők szerint a videó nyilvánosságra hozatalát követő botrány közrejátszott abban, hogy a Fidesz országosan több település irányítását elvesztette. Ehhez képest Borkai lemondása után Győrben újra fideszes polgármestert választottak.

Forrás: 24.hu/Ügyészség

Címlapkép: Facebook

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

SÍva
Miért a zsaroláson van a hangsúly? Miért nem a "talpig becsületes fideszes" tettén?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
SÍva
@mzper x: Nyugalom! Nem a hindu istennő híve vagyok.
mzper x
@SÍva: Síva, mit tudsz a pokolról?
Azt pl. tudtad, hogy pokolra küldhetlek?

Simán pokolra küldelek, ha úgy tartja kedvem.
Van felhatalmazásom hozzá, Síva.
Ezért válaszolj/kérdezz szépen.
mzper x
Nem bírom idegileg a zsidókat a keresztényeket, a hindukat a muszlimokat a buddhistákat és a természet vallásúakat.

Csak ne néz rám és hagyjál békén - akkor talán nem öllek meg.
Nem bírom, amikor rám néznek - idegileg! nem bírom.
mzper x
Ha rám nézel, meg kell, hogy öljelek.

NE NÉZZ RÁM SOHA !!!
mzper x
Ettől megnyugszom: www.youtube.com/watch?v=dCYtesyE7OA

Ha nem hagysz békén, levadászlak.
Csak hagyjál békén, te geci !!!
Yoda69
@SÍva: Mert orbanisztanban senkit sem hagy az arok szelen a vezér. Foleg nem ha egy magasrangu NER-lovagrol van szo.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.