A szabadságukra Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni indulók miatt intenzív a forgalom a röszkei autópálya- és közúti határátkelőhelyen, az ásotthalmi átkelőnél, Románia felé pedig Csanádpalotánál – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szombat délelőtt az MTI-t.

Egyre nagyobb a torlódás egyes határátkelőkön – Ezek felé inkább ne is induljanak elFotó: MTI/Rosta Tibor

Szabó Szilvia elmondta, hogy a megnövekedett forgalom miatt várakozásra kell számítaniuk az utazóknak a határon. Azt tanácsolta az autósoknak, hogy vegyenek magukhoz elegendő folyadékot, és szükség esetén válasszák a kisebb átkelőket.

A Szerbia felé személygépkocsival tartóknak a két röszkei és az ásotthalmi átkelőnél is két órát kell várakozniuk. Az autópályán mindkét irányban egyórás a sor az autóbuszoknak, és szintén ennyit kell várakozniuk a Magyarországra személygépkocsival belépésre jelentkezőknek – közölte a szóvivő.

Szerbia felé igénybe vehető a kübekházi és a tiszaszigeti közúti határátkelőhely is, mindkettő 7-től 19 óráig üzemel – mondta.

Kétórás a várakozás a csanádpalotai autópálya-határátkelőhely kilépő oldalán is. A Románia irányába utazók használhatják az egész nap működő nagylaki és kiszombori közúti átkelőt, vasárnaponként 7 és 15 óra között a magyar és román állampolgárok pedig választhatják a Csanádpalota-Nagylak közúti határátkelőhelyet is – ismertette.

Az utazók a határátkelőhelyek nyitvatartásáról és a várható várakozási időkről bővebben a rendőrség határinfó oldalán, valamint a Rendőrségi Útinformációs Rendszer (Rutin) mobilapplikáció segítségével tájékozódhatnak.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/Rosta Tibor

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.