Az élelmiszerlopások száma is emelkedett, Budapesten van a legtöbb bolti lopás, utána a rangsorban Borsod és Pest megye jön.

A hvg.hu azután kezdett a hazai helyzet utáni nyomozásba, hogy a közösségi médiában feltűnt egy fotó, amely szerint a brit Aldi-üzletekben a 3,99 fontos sajtokat is biztonsági szerkezetekkel látják el, más szupermarketekben pedig a vaj, a csokoládé és a fogkrém kapott hasonló biztonsági jelölést. Sok helyütt tehát nemcsak az alkoholos italokat látják el egy ideje ilyen GPS-alapú nyomkövetőkkel, de mostanra már az alapvető élelmiszerek is megkapják ezt a plusz védelmet.

Hvg.hu: ötödével nőtt a bolti lopások száma, mióta elszálltak az árak

Fotó: Illusztráció/pixabay.com CCO

Ennek nyomán a lap megkereste az Országos Rendőr-főkapitányságot (ORFK), melynek Kommunikációs Szolgálata azt válaszolta a hvg.hu kérdéseire, hogy a legtöbbször, összesen 8396 esetben országosan az idei első 10 hónapban  a hiper- és szupermarketekből, valamint az egyéb, vagyonőrt foglalkoztató üzletekből loptak. 

Az éves összehasonlításban ez 22,52 százalékos emelkedést jelent, vagyis a 2021-es adatokhoz képest 22,52 százalékkal nőtt a bolti lopások száma. Számokkal: 2021-ben 6853 esetet jelentettek hiper- és szupermarketekből, ez a szám nőtt meg idén (az első 10 hónapban) 8396-ra.

Az ORFK válasza szerint a tolvajok emellett az ötvenezer forintot meg nem haladó bolti lopásokat jellemzően kisboltokban, dohányboltokban, illetve üzemanyagtöltő-állomások shopjában követik el. 

"Kisboltokból több mint 23 százalékkal többen, összesen 908 esetben, míg dohányboltokból több, mint 45 százalékkal többen (89-szer) loptak a tavalyi év azonos időszakához képest. Ezzel szemben a benzinkutak shopjaiban elkövetett lopások száma mindössze 2 százalékkal, 414-re emelkedett.

Megyei összehasonlításban toronymagasan Budapesten történt a legtöbb jogsértés (807) idén októberig, a fővárost Borsod-Abaúj-Zemplén megye (135), majd Pest (130) követi. Győr-Moson-Sopron megyében 116, Bács-Kiskun megyében 82 bolti lopást regisztráltak. Ezzel szemben a legkevesebbszer Vas megyében (16) loptak, de Komárom-Esztergom megyében sem sokkal rosszabb a helyzet, ahol összesen 18 jogsértést regisztráltak"

– olvasható a cikkben.

A lap szerint az ORFK válaszaiból kiderül, hogy ételt 27 százalékkal többen, 994 esetben, szeszes italt ötödével többen (1296 eset), egyéb élelmiszert 25 százalékkal többen, 5018 esetben loptak el idén. 

"A hiper-, és szupermarketekből 24,20 százalékkal többen loptak élelmiszereket, 24,59 százalékkal műszaki cikkeket, míg 18,99 százalékkal ruházati cikkeket, illatszert és vegyi árut. A dohányboltokból kiugróan (120 százalékkal), és a benzinkutak shopjaiban is (43 százalékkal) megnőtt a ruházati cikkek, illatszer és vegyi áru lopások száma. Utóbbi kategória lopása az összes egység esetében 19,37 százalékkal nőtt.

Hasonlóan, műszaki cikkeket is ötödével többször tulajdonítottak el az összes típusú boltból, ezeket is leginkább a hiper- és szupermarketekből és egyéb vagyonőrt foglalkoztató üzletekből vitték"

– áll a cikkben.

A leggyakrabban ellopott termékek között a hús és húskészítmények (132), a tisztítószer (50), az üdítőital (44), a tej- és tejtermékek (42) található meg. Élelmiszer-alapanyagot 38-szor, kenyeret és péksüteményt 34-szer, kávét 30 esetben loptak a rendőrségi összesítés szerint. A legnépszerűbb eltulajdonított cikkek mégis az illatszerek (342), a pénz (286), és az édesipari termékek (195) voltak.

A hvg.hu megkérdezte a legnagyobb áruházláncokat is, hogy ők mit észleltek ebben az évben, a megkeresésre a Spar, a Tesco és a Lidl válaszolt.

A Spar kommunikációs vezetője, Maczelka Márk szerint egyre kevésbé lehet egyszerű élelmiszerlopásokról beszélni, egyre inkább a szervezett, sorozatos, megrendelésre irányuló lopások a jellemzőek, a tolvajok sokszor már továbbértékesítési célzattal lopnak az üzletekből. Hozzátette, az sem ritka, hogy a tolvajok egyfajta "csomagokat" állítanak össze, és azokat próbálják kivinni fizetés nélkül az üzletekből. A legnépszerűbb termékek a tolvajoknál az égetett szeszek, az édességek, a vegyi áru.

A Tesco úgy érzékelte, augusztus óta körülbelül a duplájára nőtt az elkövetések száma és az ellopott élelmiszerek értéke is. Onnan az elkövetők leginkább italokat, sajtot, csokoládét, játékokat, ruhát, húsféléket és kozmetikai szereket lopnak el. Az elkövetési érték a nagyon alacsonytól a több százezer forintig terjed a lopott termékek tekintetében.

A lap szerint viszont a Lidlnél azt tapasztalták, hogy érdemben nem mutatható ki összefüggés a bolti lopások és a jelenlegi gazdasági helyzet között. Ennek ellenére a cég boltjaiban is védik a termékeket: termékkategóriától függően különböző áruvédelmi eszközöket alkalmaznak, és van biztonsági személyzet is az áruházakban – mondta el a lapnak Tőzsér Judit, a cég vállalati kommunikációs vezetője.

A cikk szerint a Tesco üzleteinek többségében is van biztonsági személyzet (vagyonőr), és egyéb más módokon, például RFID technológiával is védik a termékeket. A Sparban fejlett biztonsági kamerarendszer van, az esetek túlnyomó többségében így olyan jó minőségű kamerafelvétel készül, amit a rendőrség is hasznosítani tud.

Forrás: hvg.hu

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.