Csütörtökön és pénteken Bosznia-Hercegovinában tárgyal Orbán Viktor miniszterelnök – erősítette meg az MTI-nek Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.

Havasi Bertalan tájékoztatása szerint Orbán Viktor április 4-én Szarajevóban az államszövetség vezetőivel folytat megbeszéléseket a magyar-boszniai kétoldalú kapcsolatokról és aktuális európai ügyekről.

Másnap, pénteken a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal tárgyal Banja Lukában, ahol egy üzleti fórumot is megnyitnak.

Közben a Telex az Oslobodenje híre alapján arról ír, hogy Orbán látogatásának egyik programja, hogy átveszi a januárban odaítélt kitüntetését, amit Milorad Dodik szerint olyanoknak adnak, akik

nyomot hagytak a köztársaság életében

Milorad Dodik korábban emlékeztetett, hogy

legutóbb Vladimir Putyin orosz elnök kapta ugyanezt a kitüntetést, és kiemelte, hogy Orbán és Putyin a Boszniai Szerb Köztársaság barátai, és készek is ezt vállalni.

Orbán Viktor állandóan az RS vezetőjével, Milorad Dodikkal barátkozik

Orbán és Dodik közt régóta jó a viszony, legutóbbi találkozójukon 45 milliárd forintot ígért a magyar miniszterelnök 2023 augusztusában.

Ebből 18 millió mezőgazdasági gépek beszerzésére fordítandó, 70 millióból pedig azt a kiesett pénzt pótolják, amit Németország épp Dodik szeparatista politikája miatt nem akart odaadni – vagyis Dodik értelmezésében ez a pénz azokra a projektekre megy majd, amiket „a német kormány szégyenletes módon megpróbált leállítani”.

Orbán Viktor olyan díjat vesz át, amit tavaly Putyin kapott meg – „Nyomot hagytak a köztársaság életében”

Banja Luka, 2023. június 23. A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök és Milorad Dodik, a boszniai Szerb Köztársaság elnöke kiránduláson Banja Luka közelében 2023. június 23-án. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

A pénteken Magyarországról Banja Lukába érkező delegáció tagjai Orbán Viktor mellett Szijjártó Péter külügyminiszter, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter, Jenei Gábor, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség vezetője, valamint 23 cég képviselői többek között az energetika, a mezőgazdaság, a pénzügy és az élelmiszeripar területéről.

Forrás: MTI, Telex

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Cherry
A nép piócái,,,,zsiros disznók
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Cherry
A nép piócái,,,,zsiros disznók
KisTehen
hitler is volt az év embere a times magazinban ... meg még utána sokan ... pl. legutoljára zelenszkij

HAHAHA
rücsü41
A kép azt mutitja , hogy Orbán keresi a nyomokat, hogy ő milyen nyomot hagyott a köztársaságon.Biztos megtalálja!
jáger laszló
O1G nyomot hagyott Bosznia életében!!
Így látják a bosnyákok...
csak ennyi
barátilag
J.L.
RonaGyuri
Hogy Orbán birkái ennyire primitívek abban eddig sem kételkedtem,

azonban az, hogy ez a valódi európai közegben a vicclap szintjét sem éri el és erősen kontraproduktív az is egyre biztosabb

A derék matyar média diadalt ül:

propeller.hu/images/cikk/2024_04/D_MTI20230623002.webp
Egyfelől; Maga Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár erősítette meg az MTI-nek, hogy a boszniai Szerb Köztársaság elnökével, Milorad Dodikkal tárgyal Banja Lukában, és átveszi azt a kitüntetést, amit legutóbb Vladimir Putyin orosz elnök kapott meg, és kiemelték, hogy „Orbán és Putyin a Boszniai Szerb Köztársaság barátai, és készek is ezt vállalni”. A Mennyit kostálról nem szólt, legutóbbi tavaly aug. találkozójuk 45 milliárd forintjába fájt a költségvetésnek.
Másfelől; Lelkendezve számol be róla, hogy a The European Conservative című portálon „Believe All Women—Except When They Are Members of Fidesz” címmel rántotta le a leplet a döglődő nyugati kultúráról. Az irkodmányt az MCC Brüsszel szakpolitikai vezetője, Jacob Reynolds jegyzi, aki szerint „az uniós elit Magyarország ellen keresztes hadjáratot folytat” és „A nők elleni erőszakot éljenző feministák leleplezik a baloldal képmutatását”!.
A dologban persze a kisebbik gond az, hogy csak és csupán arról van szó, hogy igen nagyfokú elvonatkoztatás kell ahhoz, hogy Varga történetét elhiggye valaki.
Az igazi móka az az, hogy mindkét hangzatos intézmény Rogán Toncsi vezérelt orbáni propaganda által fenttartott, felügyelt, sőt irányított intézmény rendszer szerves része.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.