Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtökön egy televíziós műsorban jelentette be: az ukrán fővárost már lakóinak mintegy fele elhagyta.

Kiderült, hogy mostanáig mennyien hagyták el az ukrán fővárostFotó: MTI/AP/Emilio Morenatti

A városvezető egyúttal hangsúlyozta, hogy Kijev jól védett, „olyanná vált, mint egy erődítmény”.

Az oroszok kulcsfontosságú célja Kijev bekerítése, hogy megdöntsék a kormányt. A mi fiaink azonban meghiúsítják ezeket a terveket

– hangoztatta Klicsko. Hozzátette, hogy a kijevi területvédelmi alakulathoz különböző szakmák képviselői – köztük zenészek és színészek – is csatlakoztak.

A területvédelmi alakulatokat egyébként még az orosz támadások kezdete előtt elkezdték országszerte felállítani a településeken, a polgári ellenállásról tavaly elfogadott törvény alapján.

A polgármester elmondta, hogy a legfrissebb becslések szerint minden második kijevi polgár elhagyta a várost.

Ezt azt jelenti, hogy jelenleg valamivel kevesebb mint kétmillió fővárosi lakos van Kijevben. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy sokan kimenekítik a családjukat Kijevből, de ők maguk visszatérnek. Hangsúlyozta: a lényeg az, hogy az emberek összetartanak.

Az ukrán határőrszolgálat közben nyilvánosságra hozta,

hogy a kelet-ukrajnai Harkiv városának valamennyi felsőoktatási intézményéből kimenekítették az összes külföldi diákot: csütörtökön 26 ország 768 állampolgára hagyta el Ukrajnát Lengyelország felé.

Forrás: MTI
Fotó: MTI/AP/Emilio Morenatti

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.