A bíróság 22 év börtönre ítélte azt a kanadai-francia kettős állampolgárt, aki levélben mérget küldött Donald Trumpnak, és az amerikai elnök meggyilkolását tervezte még 2020-ban – tudta meg az MTI.

22 év börtönt kaphat a nő, aki Trump elleni merényletet tervezettMTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher

Pascale Cecile Veronique Ferrier-re még csütörtökön mondta ki az ítéletet a Washingtonban ülésező bíróság – olvasható az ítéletről szóló bírósági közleményben. 

Az 56 éves nő a büntetőeljárás során, még januárban, bűnösnek mondta magát a biológiai fegyverek tilalmának megsértése miatt.Ferrier 2020 szeptemberében levélben küldött halálos ricint a hivatalban lévő elnöknek, Donald Trumpnak, és a csatolt írásban halállal fenyegette meg. A postai küldeményt már a Fehér Házba érkezése előtt lefoglalták a hatóságok.

Nem sokkal később az Egyesült Államok és Kanada határán tartóztatták le, amikor autójával be akart lépni az Egyesült Államokba, és járművében töltött fegyvert, valamint nagy mennyiségű lőszert találtak.

Ferrier az amerikai elnökön kívül hasonló módon küldött ricint a texasi bűnüldöző hatóság tisztviselőinek, akik szerinte felelősek voltak azért, hogy 2019-ben törvénysértés miatt előállították.

A nyomozás megállapította, hogy a nő házilag készítette a mérget.

Az ítélet szerint 22 éves börtönbüntetésének letöltése után Pascale Cecile Veronique Ferrier-t véglegesen kitiltják az Egyesült Államokból, és a nő élete végéig hatósági megfigyelés alatt áll majd.

Forrás: MTI

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

izéke
Megérdemli aki ilyen hülye...mit gondolt,hogy szmélyesen veszi át az elnök a leveleit?
Sakk Matt
És Trump mennyit kap a Capitoliumnál dühöngő, fosztogató csürhe felbiztatása miatt?! Emberek haltak meg!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.