Szenzációs bejelentést tett szerda délelőtt Bajnai Gordon, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, ami mindenképpen ide kívánkozik egy motorsporttal foglalkozó honlap hasábjaira is, hiszen a jövő évtől kezdve Magyarország is bekerül a MotoGP-versenynaptárba! Felmerül a kérdés, hogy ugyan melyik pályán látjuk vendégül az egyes statisztikák szerint a Forma-1 és a labdarúgó világbajnokság után világszerte a 3. legnézettebb sportágat? Az már korábban is köztudott volt, hogy minden bizonnyal nem a Hungaroring lesz a házigazda, hiszen azt igencsak módosítani kellene egy-egy motorverseny előtt. Más, hasonló kaliberű pályánk nincs, így maradt az építés. 2009. szeptemberéig (ekkor lesz ugyanis a futam) felépül a Balatonring, a magyar tenger vonzáskörzetébe tartozó Somogy megyei Sávoly mellett. A miniszter nem győzte hangsúlyozni, hogy a mintegy 40 milliárd forintos beruházás nem csak a sport szempontjából óriási lépés hazánknak, de a balatoni régió és a turizmus fellendítésében is nagyon fontos szerepet játszik majd. A futam 2009-től öt éven keresztül biztosan megrendezésre kerül, és az időpontokat szándékosan mindig a balatoni elő- vagy utószezonra teszik, ezzel is elősegítve a környék turizmusának fellendítését. hirdetés // Mindemellett egy, a Talmácsi Gábor nevét viselő motorosiskolát is beindítanak majd, amelyben megindulhat az utánpótlásképzés. A munkálatok szeptember-október környékén indulnak meg, ami azt jelenti, hogy viszonylag kevés idejük van a szervezőknek, 8-10 hónap alatt kell a nulláról felépíteniük a Balatonringet. Mindezt persze elősegítheti, hogy a futamrendezésről és a pályaépítésről a háttérben már jó egy éve zajlottak a tárgyalások. Szintén a sajtótájékoztatón derült ki, hogy a 125 köbcentis kategória címvédője, a bajnokságban jelenleg a 3. pozícióban tanyázó Talmácsi Gábor a szezon végén kategóriát vált, így jövőre a Magyar Nagydíjon - ahová 110-140 ezer szurkolót várnak - már a negyedliteresek között szurkolhatunk neki. Hazánk egyébként 3. alkalommal fogja vendégül látni a MotoGP mezőnyét, ugyanis 1990-ben és 1992-ben is nálunk járt a motoros elit, akkor a Hungaroring volt a házigazda.
MotoGP: Magyarország jövőre MotoGP futamot rendez a Balatonringen
Forrás:
motor-sport.hu
RSS tartalom,
A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.
Kapcsolódó cikkek
Népszerű az Interneten
- „Sajnos nem lehet kijelenteni, hogy győzelemre állnánk” – drámai hírek érkeztek Robert Fico jelenlegi állapotá...
- Több mint egymilliárd forint hiányzik a Fidesz kasszájából
- Döntöttek a szurkolók, őt szeretnék a Ferencváros kispadján látni
- Magyar Péter: Egy ilyen botrány után egy normálisan működő országban a külügyminiszter azonnal lemondana
Nagyvilág
- 2024. May 16., 21:20
Megszólalt a besztercebányai kórház igazgatója – Így van most Robert Fico
Itthon
- 2024. May 16., 21:40
Kocsis Máté korlátozná a szabad kommentelést – Szerinte virtuális térben zajló polgárháború és meg kell fékezni
Itthon
- 2024. May 16., 20:15
Orbán nem vesz tudomást a félrefordításról – Inkább kampányolásra használja
További ajánlatok
Itthon
- 2024. May 16., 11:20
Átadták a Méhes György-díjakat: Összesen 9000 eurónyi elismerésben részesült három alkotó
Itthon
- 2024. May 16., 06:20
Kettészakad az ország – Itt kell számítani viharos szélre és esőre
Itthon
- 2024. May 15., 06:20
Viharos széllel támad a szerda – Mutatjuk, hol kell számítani a legrosszabbra
Új hozzászólás