A tudásszolgáltató rendszerek egybehangolása is azt a kormányzati célt szolgálja, hogy Magyarország 2030-ra Európa 10 legjobb innovátora közé kerüljön – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) felsőoktatásért, innovációért, szakképzésért és felnőttképzésért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.

Az Ipar 4.0 és az egészséges élet szinergiája a Neumann János Program keretében című konferencián Hankó Balázs közölte, ennek elérése érdekében több szabadalomra, több innovatív vállalkozásra és több olyan kutatóra van szükség, akik az ötletekből piaci terméket teremtenek.

Hatalmasat álmodott a kormány: ezt akarja elérni 2030-ra

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Kiemelte, hogy az egyetem, a kutató hely és a piaci szereplők összekapcsolását szolgálja Neumann János Program, amelyben idén 340 milliárd forintos keretösszeggel hirdetik meg a pályázatokat: 147 milliárd forint jut az innovációs programstratégiára a Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatain keresztül, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz (GINOP Plusz) előfinanszírozására pedig 193 milliárd forint.

Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy megújították az OTKA programot, amelyet már Nemzeti Kutatási Kiválósági Program néven indítottak el. A beérkezett pályázatokat – amelyeket angol nyelven kell beadni – a Krausz Ferenc vezette Kutatási Kiválósági Tanács értékeli. A program keretösszegét a korábbi 13,5 milliárdról idén 19 milliárd forintra emelték.

A tudomány finanszírozása, a felsőoktatás, a szak- és felnőttképzés az a négy pillér, amelyen a jövőképes, küzdőképes magyar gazdaság, magyar társadalom áll

– mondta Hankó Balázs.

A konferencián, amelyet a KIM és az Ipar 4.0 Nemzeti Technológiai Platform Szövetség közösen szervezett, adták át az ipar 4.0 szakmai érmeket is. Az elismerésben azok a vállalatok, szervezetek részesülhetnek, amelyek kimagasló sikereket értek el az innováció, a digitalizáció területén.

Kis- és középvállalati kategóriában ipar 4.0 szakmai érmet vehetett át a családi vállalkozásként működő Losonczi Innovation Kft., amely 2001 óta foglalkozik mérőeszközök, egyedi szerszámok, alkatrészek tervezésével és gyártásával.

Nagyvállalatok kategóriában a díjat a Trumpf Hungary Kft. kapta. A cég több mint 2000 telepített gépbázissal rendelkezik az országban az IoT megoldásokkal támogatott szervíz tevékenységével biztosítja a lemezmegmunkáló szerszámgépek és lézertechnikai eszközök folyamatos rendelkezésre állását.

Az ipar 4.0-hoz kapcsolódó oktatási képzési programot megvalósító szervezet kategóriában az érmet a Continental Automotive Hungary Kft. kapta. Az 1871-ben alapított Continetal a világ egyik vezető technológiai vállalata, amely biztonságos, hatékony, intelligens megoldásokat kínál a közlekedés és az szállítmányozás terén.

Az Ipar 4.0 eredetű jelentős kutatást, fejlesztést vagy innovációt megvalósító szervezet kategóriában a Varga-Flexo Kft. részesült az elismerésben. A 100 százalékban magyar tulajdonú családi vállalkozás egyebek mellett flexonnyomógépek tervezésével és gyártásával foglalkozik.

Forrás: MTI

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
a fénykép jól alátámasztja a hír valódíságát!!! =))
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Őrnagy
@Gyagyás Dzsoni és Árnika: Te csak egy kibaszott elmeroggyant házramozdító seggfej vagy!
Dr. Proktor
@Eladott Ország: Nyugodj le, most egy hatéves terv következik, 2030-ra utolérjük a szakadék szélén táncoló Ausztriát is és egy nagy ugrással meg is előzzük...
Pusztai
" Az Ipar 4.0 és az egészséges élet szinergiája...

Ja.
Te rohadék faszkalap! Magyarul fityma!
Az ipar épen mélyrepülésben MÍNUSZ 10% AZ EÜ ÁLLAMI KÖLTSÉGE MEG A LEGKEVESEBB EU-BAN!
Tényleg, meddig hazudhatnak, hülyíthetik a népet ilyen rohadék gazemberek?

Ja, ameddig nem lesz újra ÚJSÁGÍRÁS, mert média csótányoktól és faszparaszt segghülye politikusoktól ne várjunk érdemi leleplezést, valós kommunikációt.!
Pusztai
@Dr. Proktor: Ausztriát ne keverd Albániával, 30-ra Albánia utólérése a cél!!
Dr. Proktor
@Pusztai: A lényeg a lényeg, Albánia feljövőben van! Azt lassan lehetetlen utolérni...
Dr. Proktor
Csak halkan jegyzem meg, hogy egyeseknek már 2024 előtt sikerült megelőzni az olajbirodalmak életszínvonalát!
Mészáros Lölő, Tiborcz vej és a matolcsy fiúk... csak nem belőlünk gazdagodtak meg ilyen rakéta gyorsasággal?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.