Ahogy azt előre sejteni lehetett, a katari Nasser Al-Attiyah, valamint a spanyol Carlos Sainz, akik mindketten komoly ralis múlttal rendelkeznek, nagyon gyorsnak, egészen pontosan, a leggyorsabbaknak bizonyultak a szervezők által az idei Dakar egyik leggyorsabb átlagtempójú etapjaként beharangozott első szakaszon. A legjobb magyar, a Szalay Balázs-Bunkóczi László egység az előkelő 15. helyen zárt. A katari olimpikon agyaggalamblövő Nasser Al-Attiyah úgy fest, a Dakaron is folytatni kívánja közelmúltbeli pazar autóversenyzői eredménysorát. A BMW több sportágban is bizonyítottan kiváló kezű pilótája ugyanis azután, hogy 2008-ban megnyerte a Cross Country Világkupát, ma szakaszgyőzelemmel kezdett a Dakar történetének első dél-amerikai kiírásán. Mögötte három Volkswagenes versenyző végzett a második, harmadik, illetve negyedik helyeken, Carlos Sainz, Giniel de Villiers, Mark Miller sorrendben. Al-Attiyah 2 perc 17 másodperccel előzi meg a második helyezett Sainzot. A Volkswagenes trió után a Mitsubishi duója következik — Luc Alphand és Stéphane Peterhansel közel 5 perc hátrányt gyűjtöttek be Al-Attiyah-val szemben, de finoman szólva is bőven lőtávon belül maradtak még a katarihoz, ami ugye akár veszélyeket is rejthet magában, hiszen mégiscsak egy olimpiai 4. helyezett sportlövőről van szó…Érdekesség a szakasz eredményeinek alakulásával kapcsolatban, hogy a cél előtti utolsó ellenőrzőponton még a BMW-s Guerlain Chicherit, valamint a Volkswagenes Dieter Depping haladtak át elsőként, ám eddig ismeretlen okokból, végül eltűntek a “süllyesztőben". Depping a 80. helyen végzett több mint egy óra hátránnyal, Chicherit még be sem ért a célba… hirdetés // Ami a magyarokat illeti, mindhárom autós egységünk jól kezdte az idei Dakart. Szalay Balázs pályafutása eddigi legjobb redményét érte el, és az igen előkelő 15. helyen zárta az első napot, 13 perc 21 másodperces hátránnyal, és megelőzte többek között a Hummerrel induló, és a saját elmondása szerint a végső győzelemért harcoló amerikai, Robby Gordont is (aki a 17. lett 14 p. 25 mp. hátránnyal). Palik László a 25., Liszi László a 61. helyen zárta az első napot, hátrányuk 23 p. 52 mp., illetve 47 p. 25 mp. az első helyezetthez képest. Reménykedjünk együtt a hasonlóan jó folytatásban!

Forrás: motor-sport.hu
RSS tartalom, A cikket automatikus RSS rendszer küldte be, amely egy híroldal összes cikkét posztolja a Propeller.hu oldalára. A más híroldalak által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.