A Magyar Úszó Szövetség Fegyelmi Bizottsága 2024. július 11. napján jogerőre emelkedett fegyelmi határozatával Pass Ferencet 18 hónapra eltiltotta az úszóedzői sportszakmai tevékenység gyakorlásától – olvasható a szövetség honlapján.

Illetlen üzenetekkel zaklathatott fiatalkorút Hosszú Katinka korábbi edzője – itt a szövetség döntése
Fotó: MTI/Mónus Márton

Hosszú Katinka korábbi edzőjét a Bajai Úszó Klub 33 év munkaviszony után menesztett, mert Pass feltehetően olyan üzenetet küldött egy fiatal lánynak, amit nem kellett volna.

Pass Ferenc a fegyelmi eljárás megkezdése előtt lemondott a Magyar Úszó Szövetségben betöltött valamennyi tisztségéről, így elnökségi tagságáról és a versenybíró bizottsági tagságáról is – írták.

A Fegyelmi Bizottság határozatában hangsúlyozta, hogy a Magyar Úszó Szövetség kiemelt figyelmet fordít a gyermekek védelmére. Külön programot indított ennek érdekében, igyekezve még nagyobb hangsúlyt fektetni gyermekvédelmi stratégiájára, illetve a jelenkor követelményeinek megfelelve újra gondolni azt, és egy olyan rendszert kiépíteni, melynek fő célja a prevenció és a sportoló gyermekek szellemi-testi épségének és fejlődésének biztosítása. A hazai sportéletben mintaértékű ez a program

- olvasható a közleményben.

A szövetség szerint Pass Ferenc magatartása azért is különösen aggályos, mert a Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagjaként ezen program hitelét rontotta. A társadalom fokozott érzékenység reagál minden, a gyermekekkel szemben elkövetett jogsértésre.

A Magyar Úszó Szövetség elnökségi tagjaként az eljárás alá vont sportszakembertől éppen ezért is alapvető elvárás lett volna, hogy ne bocsátkozzék kétértelmű, félreérthető kommunikációba egy kiskorú versenyzővel. Magatartása nem kizárólag saját személyére, hanem általában a magyar úszósportra vetett negatív fényt – írja a Magyar Úszó Szövetség.

Forrás: hunswim.com, rtl.hu

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jáger laszló
Hát ezt nem úszta + Pass
Passz no!
csak ennyi
barátilag
J.L.
Pegero
Remélem Poloska Petinek is megvonják a mentelmi jogát és méltó büntetést kap!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.