Balatonfüredről, a Kékszalag Port kikötőből indították útnak a két magyar vitorlázó olimpikont, Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt vasárnap több utánpótlás korú versenyző és számos érdeklődő társaságában.

Vitorlázás: Balatonfüredről indították útnak a két magyar vitorlázó olimpikont, Érdi Máriát és Vadnai Jonatánt
Fotó: Facebook/Érdi Mária

Haranghy Csaba, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke köszönetet mondott mindazoknak, akik a felkészülés idejében segítették a versenyzőket.

Hangsúlyozva, hogy nem szeretne túlzott elvárásokat tenni az egyébként az élmezőnybe tartozó magyar olimpikonokra, a közmédiának úgy nyilatkozott: pontszerző helyekkel elégedett lenne.

Kiemelte: mindkét magyar vitorlázó nagyon motivált, a kvótákat rögtön az első alkalommal megszerezték.

A marseille-i ötkarikás helyszínt Haranghy Csaba nem tipikus pályának nevezte, amely a franciákon kívül mindenkinek pont annyira ismeretlen lesz, mint a magyaroknak, akik viszont a többieknél nehezebben jönnek zavarba a rosszabb körülményektől.

Berecz Zsombor szövetségi kapitány, aki a dél-afrikai Ian Ainslie-vel együtt irányítja a magyar csapatot, úgy vélekedett: feküdni fognak a marseille-i vizek a két magyarnak, ugyanis ottani edzőtáborokban és versenyeken már bizonyítottak, majdnem minden szélben képesek jól teljesíteni. Hozzátette: semmi nyomást nem helyez a versenyzőkre, élvezzék a vitorlázást, és tudásuk legjavát hozzák ki magukból. Ehhez igyekeztek a vasárnapi rendezvénnyel erőt adni a Marseille-ből online bejelentkező Érdi Máriának és a helyszínen jelen levő Vadnai Jonatánnak, mert habár egyszemélyes hajóban vitorláznak, lássák és tudják, hogy lélekben sokan ott lesznek velük.

A versenyzőkkel való rövid beszélgetés során kicsi, de összetartó csapatként jellemezte a magyarokat Érdi Mária, aki Rio de Janeiro és Tokió után már a harmadik olimpiájára készül, míg Vadnai Jonatán számára az első ötkarikás játék lesz a párizsi.

Saját erényeik közül Vadnai Jonatán a maximalizmust, míg Érdi Mária azt emelte ki, hogy bármilyen akadály jöhet, nem adja fel.

Mindketten egyetértettek abban, hogy az olimpia a sportág csúcsa, amelyen nagy lehetőség részt venni. Hangsúlyozták: az egész országot és a magyar vitorlás társadalmat is képviselik majd az olimpián.

A rendezvény végén az utánpótlás versenyzők jókívánságaikat tolmácsolták az olimpikonok felé, és egy hangos "Hajrá, magyarok!" kiáltással búcsúztak el a két Párizsba induló vitorlázótól.

Forrás: MTI

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.