Forma-1: Alonso: 2010 még mindig fáj

Fernando Alonso elismeri, hogy "kicsit kellemetlen" lesz visszatérni a Yas Marina pályára azt követően, hogy itt tavaly csak a hetedik helyen ért célba, amivel a 2010-es bajnoki címet is elvesztette.

F1 - Alonsónak plusz motivációt ad, hogy tavaly itt nagy pofont kapott

Emlékezetes volt a tavalyi szezonzáró, vajon Alonso most is összetalálkozik majd Petrovval?

F1 - Alonso: Massa az egyik legjobb

Fernando Alonso nagyra értékeli csapattársát, Felipe Massát annak ellenére, hogy a brazil képtelen volt konstans eredményeket hozni az elmúlt két évben.

F1 - Alonso "kifejezetten elégedett" dobogós helyezésével

Fernando Alonso örömét fejezte ki, hogy dobogós helyezést ért el a legelső Indiai Nagydíjon - a Ferrari pilótája a célig kísérte a Red Bull pilótáját, Sebastian Vettelt, és a McLarenes Jenson Buttont.

F1 - Alonso a futamgyőzelemre hajt

A Ferrarik versenytempója általában sokkal jobb a versenyen, mint az időmérőn így megszorongathatja a Red Bull párosát.

F1 - A Ferrarisok nem beszélnek mellé, gőzerővel dolgoznak

Nikolas Tombazis nyilatkozott az idei kudarc okáról és a jövő évre szánt koncepcióról.

Forma-1: Alonso: Azért szeretem a Ferrarit, mert ...

Noha Fernando Alonso idén és tavaly is csak a harmadik legjobb autót kapta a Ferraritól, a spanyol teljes mértékben meg van elégedve csapatával. Ezt az is jól bizonyítja, hogy egy nehéz helyzetben döntött úgy, hogy 2016 végéig az olaszokat erősíti.

Forma-1 - Ferrari első szárny: Okok és eredmények

A hétvége folyamán többször is beszámoltunk arról, hogy a Ferrari egy új első terelőszárnnyal érkezett meg Dél-Koreába.

Forma-1: Rövid: Alonso az új első szárnyról

Ahogyan arról pénteken beszámoltunk, a Ferrari egy új első terelőszárnyat vitt magával Dél-Koreába, mely a 2012-es fejlesztési irányelvek jegyében készült.

F1 - Alonso feladta a hajszát a végén

Fernando Alonso elmondta, hogy a versenyen végén feladta a hajszát a dobogós pozícióért a Koreai Nagydíjon, mert túl későn érte utol az előtte csatázókat.

F1-es vitaindító: Hamilton kilábalt a mélyvízből?

Fejtsd ki nyugodtan véleményed a cikk végén, vagy csatlakozás után a facebook oldalunkon.

Forma-1: Ferrari: 2012 a középpontban

A Ferrari továbbra is változatlan céllal utazik el a versenyhétvégékre: dobogós helyezések és esetleges győzelmek megszerzése.

Forma-1: Alonso nem tudta tesztelni az új szárnyat

A Ferrari nem titkolta, hogy a hátralévő versenyeken már a 2012-es autó alkatrészeit tesztelné, de Fernando Alonso elmondása szerint ezúttal az eső miatt nem tudtak adatokat gyűjteni az új első szárnyukról.

F1 - Alonso gratulált, majd feladta a leckét Vettelnek

Vettel megdöntötte Alonso rekordját, de a spanyol nem hagyja, hogy letaszítsák a trónról, egyből hadat üzent: Meglátjuk, ki lesz a legfiatalabb háromszoros világbajnok!?

Forma 1 - Komoly csata lesz itt még a második helyért

Alonso és Button a legesélyesebb és a mai eredményükkel további motivációs dózist adtak saját maguknak és a csapatnak egyaránt....

F1 - Alonso: Ez nagy lökés a csapatnak

Fernando Alonso szerint a Ferrari teljesítménye a Japán Nagydíjon nagy motivációt adhat a csapatnak.

F1 - Alonso: Nem meglepő az időmérős eredmény

A Ferrari pilótája Fernando Alonso elmondta, hogy erre az eredményre számított a Japán Nagydíj időmérőedzésén, miután az edzést Sebastian Vettel és a két McLarenes Jenson Button és Lewis Hamilton uralta. A spanyol az ötödik helyről indulhat, egy hellyel csapattársa Felipe Massa mögül.

F1 - Titikos technikai akta: Suzuka

Épphogy sikerült kicsempésznünk...

Forma-1: Alonso: Nem lesz könnyű az élre küzdeni magunkat

Fernando Alonso nyíltan elismerte, hogy Suzukában ugyanabban a helyzetben van a Ferrari, mint Szingapúrban volt, ahol szintén nem volt túl erős az autójuk.

F1:) - Ferrari: Nem, nálunk nincs alárendelt pilóta

Massa már a Wroom fesztiválon behódolt a Főnöknek....

F1 -Domenicali csalódott, de bízik a legjobbakban

Stefano Domenicali jobb eredményre számított Szingapúrban, de bízik benne, hogy Alonso még megszerezheti az összetettben a második helyet...

F1 - Liuzzi szerint Alonso sokkal jobb pilóta, mint Vettel

Lehet, hogy Sebastian Vettel a tavalyi világbajnok és az idei bajnokság toronymagas esélyese, de még mindig Fernando Alonso a legjobb versenyző a HRT pilótája Vitantonio Liuzzi szerint....

F1 - Alonso lemondott a VB címről

Fernando Alonso belátta, hogy a VB cím már elérhetetlen számára, a második helyet viszont meg akarja szerezni

A Ferrari a senki szigetén

A Ferrari azzal a céllal vágott neki a hétvégének, hogy megismételje tavalyi sikerét. A mai nap azonban elkeserítő volt az olasz autómárka rajongói, a tifosik számára, ugyanis az F150 Italia messze le volt maradva a vezető McLaren és Red Bull mögött.

F1 - Hamilton iszonyatos különbséggel nyerte az első edzést

Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság, olaszországi futamának első szabadedzésén.

Alonso megvédte Vettelt

Fernando Alonso megvédte Sebastian Vettelt azoktól a kritikáktól, melyek szerint az uralkodó világbajnok "nem igazi versenyző".

Forma-1: Domenicali: Vettel nem vezetőegyéniség

A Ferrari főnöke szerint csak Schumacher és Alonso vezetőegyéniség a Forma-1-ben.

Forma-1: Alonso: 'Newey, gyere már!'

Fernando Alonso nem titkolja, szívesen fogadná Adrian Neweyt a Ferrarinál, valamint azt is leszögezte, hogy a Ferrari minden mérnök és pilóta álma.

Silverstone: Alonso az élen, téboly a boxban, volt kukoricán térdeplés is…

A 2011-es Brit Nagydíjat Fernando Alonso nyerte a Ferrarival, őt követte a kockás zászló alatt a két Red Bullos, Vettel és Webber.

Új Ferrari kollekció a Pumától

A Puma ismét egy új vállalkozásba fogott, Ferrari kollekcióval állt elő.