IndyCar: Teljes szezonos pilótaként tér vissza a mezőnybe Sébastien Bourdais

Az AJ Foyt Racing hivatalosan bejelentette, hogy az IndyCar idei szezonjának hátralévő, három futamán Sébastien Bourdais fogja vezetni a 14-es számú Dallara-Chevyt.

Gasly pályafutása első sikerét aratta Monzában

Pierre Gasly, az Alpha Tauri francia versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjat, melyen a címvédő és hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája egy büntetés miatt csak hetedik lett.

Alonsót a technikai gondok mellett saját tapasztalatlansága is hátráltatta az Indy 500-on

Fernando Alonso a huszonegyedik pozícióban, körhátrányban zárta a 104. Indianapolis 500-at.

Verstappen nyert a jubileumi nagydíjon Silverstone-ban

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a rendhagyó Forma-1-es 70. évforduló Nagydíját vasárnap Silverstone-ban.

Ellenzi az Indy 500 nyílt kapus megrendezését Indiana vezető egészségügyi szervezete

Az Indiana University Health sajtóközleményben kérte Roger Penske-éket arra, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel változtassák meg a 104. Indianapolis 500-ra vonatkozó terveiket.

Magyar Nagydíj – Bottas volt a leggyorsabb a harmadik szabadedzésen

Valtteri Bottas, a Mercedes finn pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a 35. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombat délben rendezett harmadik szabadedzésén.

Orvosai sem tudják, hogy felébred-e valaha Alex Zanardi

Még napokon keresztül biztosan kómában tartják az életveszélyesen megsérült Alex Zanardit.

Újabb hírek érkeztek Alex Zanardi állapotáról

Szombat reggel újabb sajtóközleményt adott ki a sineai Santa Maria alle Scotte poliklinika az életveszélyes balesetet szenvedett Alex Zanardi állapotáról.

Az megvan, hogy Michael Andretti aláírt a Ferrarihoz?

Michael Andretti keserű, összeesküvés-elméletekkel teli 1993-as Forma 1-es kiruccanásának története a McLarennel már mindenki számára ismert, akik nyomon követik az autósportokat. Az 1991-ben CART-bajnoki címet szerzett, második generációs Andretti kis híján már egy évvel korábban a világbajnoki sorozatban kötött ki, méghozzá a...

Motorszállítóként léphet be a Ferrari az IndyCarba

Roger Penske megerősítette, hogy már zajlottak tárgyalások a Ferrari esetleges IndyCar-programjáról.

Abu-Dzabi Nagydíj – Hamilton nyerte az idényzáró futamot

Az immár hatszoros világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit versenyzője nyerte a Forma-1-es sorozat idényzáró futamát, a vasárnapi Abu-Dzabi Nagydíjat.

Brazil Nagydíj – Verstappen nyert, Gasly a második

Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brazil Nagydíjat, amelyen a két Ferrari összeütközött és kiesett.

Veszélyben a hétvégi Japán Nagydíj

Durván lecsaphat az anyatermészet.

Häkkinen ellenállásra buzdítja Leclerc-t

A kétszeres világbajnok Mika Häkkinen szerint, ha Leclerc sikeres akar lenni, akkor nem kell feltétlenül engedelmeskednie:

2021-től egy spanyol csapat szállna be az F1-be: Wehrlein az egyik versenyző

Nem sokkal ezelőtt az MIM Csoport megerősítette, hogy egy teljes mértékben spanyol csapat F1-es beszállásán dolgoznak, miközben már a pilótáik is megvannak Pascal Wehrlein és Alex Palou személyében.

Egy félreértés döntheti el Vettel jövõjét a Ferrarinál?

Az Orosz Nagydíjon történtek túlmutatnak egy négyszeres világbajnok engedetlenségén.

Leclerc a pole-ban az F1-es Orosz Nagydíjon!

A Ferrari versenyzője, Charles Leclerc szerezte meg a rajtelsőséget a Forma-1-es Orosz Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Szentpétervárra költözhet az Orosz Nagydíj

Legkorábban 2021-ben valósulhat meg a verseny az ország második legnagyobb városában.

Leclerc: Legközelebb be kell fognom a számat

A Ferrari-pilóta úgy érzi, túl messzire ment Szingapúrban, Vettel viszont megértõ volt vele.

F1: jogi lépésekkel késleltetnék a Holland Nagydíj előkészületeit -

Jövő év május 3-án 35 év után újra rendeznek Formula–1-es Holland Nagydíjat – legalábbis a dolgok hivatalos állása szerint.

Leclerc: Miért nem lehetett más a sorrend?

A Ferrari stratégiája miatt nem tudott sorozatban harmadszor is nyerni Charles Leclerc. A szingapúri győzelmet csapattársa, Sebastian Vettel szerezte meg, Leclerc pedig a futam után azt mondta, szeretne válaszokat kapni a csapattól.F1VILÁG.HU — Hírek

Szingapúri Nagydíj – Vettel több mint egy év után nyert

Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok német versenyzője nyerte vasárnap a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat.

Vettel nyert, Leclercnek nem kedvezett a Ferrari Szingapúrban!

A Ferrari német versenyzője, Sebastian Vettel nyerte a Forma-1-es Szingapúri Nagydíjat, megelőzve csapattársát, Charles Leclercet, aki taktikai hátrányba került a versenyen a csapat döntése miatt. A dobogó legalsó fokára Max Verstappen állhatott fel.F1VILÁG.HU – Hírek

Úgy tűnik, megvan Max Verstappen csapattársa 2020-ra

Több mint beszédes Helmut Marko nyilatkozata.

Kubica a szezon végén távozik a Williamstõl

Szponzora viszont maradna az F1-ben, így Kubicának is juthat valamilyen állás.

Titkos tesztet fejlesztett ki a Pirelli az F1-es gumik jobbá tételére

Jövõre kiszélesítik az abroncsok mûködési tartományát, ehhez kell az új módszer.

Oválpályákat megszégyenítõ kanyarja lesz az F1-es Holland Nagydíjnak

A versenynaptárba jövõre visszatérõ Zandvoortban még csak most kezdõdnek a munkálatok.

F1: veszélybe került a hétvégi Szingapúri Nagydíj megrendezése - NS

A hetek óta pusztító indonéziai erdőtüzek füstje miatt már az egészségügyi határértéket is meghaladta a légszennyezettség mértéke.

Olasz Nagydíj – Leclerc kilenc év után vitte sikerre a Ferrarit Monzában

Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Olasz Nagydíjat, ezzel 2010 után először diadalmaskodott a maranellói istálló autója Monzában.

Belga Nagydíj – A két Ferrari rajtol az első sorból

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte a Forma-1-es Belga Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az első helyről.