Klinikák összeomlás előtt

Pénzügyi összeomlás fenyegeti a négy orvosképző egyetemet, kettő már most milliárdos adóssággal küzd - írja a Világgazdaság.

Árokba borult az autó a négyesen

Egy súlyos, és öt könnyű sérültje lett annak a balesetnek, amely kedden reggel történt a 4-es főúton Ebesnél, ahol egy kisteherautó az árokba borult.

Meglopták a fürdőzőket Hajdúszoboszlón

Vasárnap Miskolcról elmentünk fürödni a hajdúszoboszlói Hungarospa-ba.

Újabb kátyúzások Debrecenben

Kedden már nem kell fennakadásra számítaniuk a közlekedőknek a 4-es főút debreceni átkelési szakaszán, a Rakovszky Dániel utcán- az adott szakaszon befejeződtek hétfőn a munkálatok

Ellenőrökkel flörtöltek a lányok

A minap pontosabban múlthéten, szombaton a délelőtti órákban utaztam a villamoson.

Közúti baleset szemtanúját keressük!

Augusztus 10-én 06 óra 30 perc körüli időben a 4-es számú főút, 211 km szelvényében személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt.

Felvonulással emlékeztek elhunyt társukra a motorosok Debrecenben

Mintegy kétszáz motoros emlékezett meg egy felvonulással, a közelmúltban tragikus balesetben elhunyt társukra Debrecenben.

Négyszázmillió forint a viharkár

Katasztrófa sújtotta területté nyilváníttatnák Hajdúhadházat és Téglást a városvezetőik.

Autó- és kutyabarátok hétvégéje

A Magyar Ebtenyésztők Országos Egyesület (MEOE) Debreceni Önálló Jogú Szervezete Tájjellegű Kutyakiállítást és Ügyességi Bemutatót, valamint a hajdúböszörményi Veterán Kulturális és Sport Egyesület Veteránautó Kiállítást tartott a Görög Demeter Művelődési Ház támogatásával 2010. augusztus 8-án a Hajdúdorogi...

Íme a múlt hét legnézettebb videói!

Számos megrendítő baleset történt a múlt héten megyénkben.

Hamarosan Debrecen is fellélegezhet

A jövő év második félévében a tervek szerint átadják a forgalomnak a 4-es főút debreceni elkerülő szakaszának második ütemében megépült utat, így az átmenő tranzitforgalom nem terheli tovább a belvárost.

Forma-1 rotációs kapával

Nem csak a sok esőzés miatti sár, hanem a remek programok is marasztalták a nézőket a az augusztus 7-ei LÓ-ERŐ(s) Napon, a Jókai úti tó partján, ahol immár negyedszer dübörögtek fel a lóerők a Formula-Rota fantázianevű rotációs kapák számára kiírt gyorsasági versenyen.

Útlezárás a 4-es főútón

Rendőri forgalomirányításra kell számítania a 4-es főút Debrecenen áthaladó szakaszán közlekedőknek.

Pénzadomány átadása a viharkárosultaknak

A téglási viharkárosultak megsegítésére Czibere Béla polgármester úr kezdeményezésével a Téglási Családokért Közhasznú Egyesület pénzadományt gyűjtött.

Pótfelvételi: aki bújt, bújt

Augusztus 10-éig lehet jelentkezni a felsőoktatásba a 2010. évi felsőoktatási pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzésekre.

Pótfelvételi: az utolsó órák

Augusztus 10-éig lehet jelentkezni a felsőoktatási pótfelvételi eljárásban meghirdetett képzésekre.

Nagytemplom felújítás - Különleges műszaki feladat

Egyebek közt nyolcezer négyzetméternyi falfelületet kell kifesteni a Nagytemplom közelgő belső felújításakor, ami azért is különleges műszaki feladat, mert a vasárnapi és ünnepi istentiszteleti alkalmakat a munkálatok ideje alatt is szeretnék megtartani.

Fizetni kell a temetésért?

A hölgy valóban járt az ügyfélszolgálati irodában és arra kérdésemre, hogy ki ültette oda a szóban forgó tuját – tanú jelenlétében – azt válaszolta, hogy a testvére.

Ürülék, mocsok és bűz az út mellett

Kívülről alig lepusztult épületet vettek birtokba hajléktalanok és mindenféle emberek- legalábbis a nyomokból erre lehet következtetni.

Debreceni érmek az atlétikai ob-n!

Hazai sikereknek is tapsolhatott a debreceni közönség szombaton a 115. országos atlétikai bajnokság első napján.

Kihasználják a szünidőt

Idén is megrendezték a kistérségi ifjúsági találkozót Nagyrábén.

A bérbeadó tett lakatot a boltra

A Balmazújvárosi úti Euronics Áruházat nem az üzemeltetője, hanem az üzlethelyiséget neki bérbeadó Divinus Zrt. záratta be, minekutána a bérlő másfél év alatt mintegy 56 millió forint bérletidíj-tartozást halmozott fel

Falunap sztárokkal

Nyolcadjára, ismét nagy sikert aratva rendezte meg Pocsaj a falunapot augusztus 7-én, szombaton.

Karambol miatt torlódás a 471-esen

Két kocsi ütközött össze Hajdú-Bihar megyében a 471-es úton, az aradványpusztai vasúti átjárónál vasárnap délután.

Lovasverseny Hajdúszoboszlón

Szombat este a város utcáin tartott lovasfelvonulással kezdődött a 29. Kösely Kupa Lovasverseny Hajdúszoboszlón.

Bocskai győztes hajdúira emlékeztek a csatatéren

Őseink hite és nemzetünk szabadsága minden aranynál és ezüstnél többet ér - írta egykor Bocskai István, aki halála előtt megfogalmazta: Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én ő kegyelmeket és azt az országot, mint édes hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotában hagyhatom…

Több mint 600 hívás érkezett a tűzoltókhoz

Országszerte 630-szor riasztották a tűzoltókat pénteken a viharokkal összefüggésben - közölte Töttős Györgyi, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombaton.

Három és félmilliárdos fejlesztés a mentőknél

Három és félmilliárd forintos fejlesztés kezdődik az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) segélyhívó- és mentésirányítási rendszerének modernizálására - jelentette be Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációs államtitkára szombaton, a Markó utcai mentőpalota 120 éves fennállásának ünnepségén.

Szombaton is ad munkát a tűzoltóknak a pénteki vihar

Még szombaton is dolgoznak a tűzoltók a pénteken az országon végigsöprő vihar által okozott károk elhárításán.

Idézze fel képeinkkel a Campus Fesztivált!

Több száz kép várja...