Focipályára zuhant egy drón, meghalt egy 10 éves kisfiú
Egy drón szerda délután zuhant egy focipályára El Plateado városában, amely során egy 10 éves fiú életét vesztette, és 12-en megsérültek. Ez volt az első civil áldozattal járó dróntámadás az országban.
Tragédia: 40 tűzoltó érkezett a helyszínre, meghalt két gyerek
Egy sorházban indult tűz eset okozta két gyermek halálát és több személy sérülését is.
Súlyos baleset érte a Magna Cum Laude-t - "Tegnap a zenekar egy része újjászületett"
Balesetet szenvedtek a Magna Cum Laude zenekar tagjai az M4-es autópályán.
Magyar György: mire számíthat az Árpád hídi taxis, akitől egy ámokfutó elrabolta az autóját?
Három halott és négy sérült a következménye annak, hogy egy bedrogozott személyt szerdán a III.
Újabb ismert színművész állt bele kegyetlenül a Nemzeti főigazgatójába
Lengyel Tamás színész élesen kritizálta Vidnyánszky Attilát. A Nemzeti Színház főigazgatója véleménye szerint ahelyett, hogy vállalná a felelősséget a tavaly novemberben történt két súlyos balesetért, inkább az áldozatokat hibáztatja.
"Három halottunk van" – borzasztó ezt hallani egy mentőstől
Megszólalt az Árpád hídi balesetben megsérült taxis. Öt perc kiesett neki. egy darabig még hallotta az utasai hangját, aztán elájult, csak a kórházban tért magához.
Szász Júlia: tisztázzuk, Vidnyánszky több állítása nem felel meg a valóságnak
Vidnyánszky Attila, a közszolga, aki feltétel nélkül bírja a jelenleg regnáló kormány és közvetlenül Orbán Viktor éppen „békemisszióval” foglalatoskodó miniszterelnök bizalmát és támogatását Szász Júlia, az emlékezetese Nemzeti Színházban történt baleset egyik áldozata szerint „nem fejtette ki a valóság minden...
Szász Júlia szerint Vidnyánszky Attila nem mond igazat – Meg sem közelíti az ötmilliót, amit eddig a Nemzetitől kapott
A tavaly novemberben megsérült Szász Júlia szerint nem igaz az, amit Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója állít, hogy különböző jogcímeken fejenként összesen több mint ötmilliót kaptak. A színésznő szerint a kapott összeg ezt meg sem közelíti.
Figyelmeztet a MÁV – Egyre több a baleset ezeken a helyeken – 30%-kal emelkedtek a számok
Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az előző év hasonló időszakában – közölte a MÁV-START műszaki és üzemeltetési vezérigazgató-helyettese csütörtökön Balatonlellén, hozzátéve, hogy a június "fekete héttel" zárult: öt baleset történt, az egyik három...
HVG: A Schadl-ügy tanúja halhatott meg az Árpád hídi frontális ütközés során
A HVG információi szerint a szerda esti balesetben meghalt B. Ervin, a Schadl-ügy tanúja.
Drogot fogyasztott az Árpád hídi baleset okozója – Már aznap reggel is bedrogozva találták meg a rendőrök
Drog hatása alatt okozta a baleseteket a 43 éves férfi.
Elesett az M1-es – Több kilométeres a torlódás
Több gépkocsi összeütközött az M1-es autópálya 143-as kilométerénél, Lébény térségében, a Budapest felé vezető oldalon szerda este, a baleset miatt torlódik a forgalom.
Döbbenetes: Nyolc emeletet zuhant a salgótarjáni férfi, de túlélte
Kizuhant egy férfi a nyolcadik emeletről Salgótartjában, de szerencsére túlélte az esést.
Elesett az M1-es – Tíz kilométeres a torlódás
Egy kamion a szalagkorlátnak hajtott az M1-es autópályán Nagyszentjános-Bőny csomópont közelében Hegyeshalom felé, majd a Budapest felé vezető oldalon állt meg – közölte az Útinform hétfő délután.
Botrányos: Nézze meg, milyen lassan ért oda a német orvoscsapat Varga Barnabás balesetéhez – videó
Varga Barnabás tegnap súlyos sérülést szenvedett a magyar-skót meccsen. Most egy videó is felkerült a netre a történtekkel kapcsolatban.
Magyar-skót mérkőzés: Több helyen is eltört Varga Barnabás arccsontja, agyrázkódást kapott, műtétre szorul
A tegnap esti nagy hajrá végén Magyarország győztesen került ki a skótokkal szembeni mérkőzésből, de Varga Barnabás nagy árat fizetett ezért.
Szoboszlai Dominik: "Nem értem, miért nem rohannak ilyenkor a mentősök? Remélem, egy kicsit mindenki észbe kapott, ilyenkor másodpercek dönthetnek az emberéletről."
Szoboszlai Dominik nagyon meg volt döbbenve azon, hogy az orvosi segítség milyen lassan érkezett meg Varga Barnabáshoz.
Újabb színészbaleset: a Vígszínházban zuhant a mélybe egy szereplő
A Telex egy olvasója jelezte, hogy baleset történt a Vígszínházban a Vámpírok bálja pénteki előadásán.
Lövölde téri baleset áldozata: "Húztam végig a kezemet az arcomon, és olyan érzésem volt, mintha a bőröm le akarna válni"
Június 19-én szerdán berobbant egy jelzőlámpa alsó része a Lövölde téren. A baleset következtében sajnos többen is megsérültek.
Balesetet szenvedett a híres magyar sportolónő – Fotó is készült róla
Tápai Szabinát fejbe rúgta a fia – persze nem szándékosan, de attól még jókora lenyomat maradt az édesanya homlokán.
Kiderült, kik a felelősei a Nemzeti Színházban történt súlyos balesetért
Fejlemény van a Nemzeti Színházban történt súlyos baleset ügyében. A blikk.hu megszerezte a hivatalos szakértői véleményt, mely szerint a színészek nem vonhatók felelősségre és több foglalkozási szabályszegés történt az eset kapcsán.
Megvan kik a felelősök a Nemzeti Színházban történt súlyos balesetért
A Nemzeti Színház igazgatója Vidnyánszky Attila által rendezett Rómeó és Júlia előadáson történ súlyos baleset hónapokig foglalkoztatta a közvéleményt.
Ostoba autósok miatt rettegnek a közutasok – Mentőhelikoptert kellett hívni – videó
Június első hetében két értelmetlen balesetet is el kellett szenvedniük a közútkezelő munkatársainak, pedig egy kis odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna.
Érdi gázrobbanás: Egy ember szörnyethalt
Gázrobbanásban dőlt össze egy parasztház Érden, egy embert holtan találtak a romok alatt - közölte a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője kedden az MTI-vel.
Szörnyű fotók – Ketten életüket vesztették az M3-ason történt balesetben, semmi sem maradt az autóból
Összeütközött egy mikrobusz és egy személyautó az M3-as autópályán, a Heves vármegyei Karácsond térségében vasárnap hajnalban; a balesetben ketten meghaltak – erősítette meg a sajtóinformációkat a vármegyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Gázolás miatt áll a forgalom – A gyalogos a helyszínen életét vesztette
Halálra gázolt egy személygépkocsi egy gyalogost Mezőszilas és Dég között vasárnapra virradóra – közölte a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Ők a hajóbalesetben rommá tört motorcsónakból eltűntek - Hatalmas erőkkel folyik a keresés
Ahogy arról az elsők között beszámoltunk, egy Dunakanyarban tartott fesztiválról indultak tovább egy másik buliba annak a kishajónak az utasai, amely egy szállodahajóval ütközött össze a Dunán Verőcénél szombat este.
Helikopterszerencsétlenség áldozata lett Ebrahim Raisi iráni elnök
„Nem találtak túlélőket” az Ebrahim Raisi iráni elnököt szállító helikopter lezuhanásának helyszínén -idézi az IRINN iráni állami hírügynökséget a CNN.
Figyelem! Halálos hajóbaleset Verőcénél!
Halálos hajóbaleset történt Verőcénél, miután összeütközött egy szállodahajó és egy másik hajó. Az előzetes jelentések szerint ketten életüket vesztették a balesetben, öt ember pedig eltűnt. Csécsi Soma, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szóvivője vasárnap délelőtt sajtótájékoztatón elmondta, hogy
Luxusverdák törtek rommá az M0-on – őrjöngenek a dúsgazdag tulajok – videó
Több száz millió forint a kára annak a balesetnek, amely a minap történt az M0 körgyűrűn. A balesetnek két Bentley is az áldozata, a dúsgazdag tulajdonosok dühöngenek.