Kerti fészkek összebújáshoz

Kerti pihenők a hőség ellen, és csillagnézegetős romantikus pillanatokhoz.

Varázslatos teraszok

A friss levegő és a huncut napsugarak a szabadba csábítják az embert, és lássuk be, jobba esik egy frissen sült croissant egy csésze tejes kávéval, ha virágos környezetben, a kék ég alatt fogyasztjuk el.

Baldachinos ágy, a romantikus

Régebben csak a királyoknak és a legnagyobb uralkodóknak adatott meg, ma azonban bárki alhat baldachinos ágyban, ha kedve támad egy kis romantikára.

Hercegnők szobája: a rózsaszín álom

Szinte minden kislány szereti a rózsaszínt - végül is ez a szín illik a kis hercegnőkhöz vagy éppen balerinákhoz, Barbie babákhoz és egyéb mesefigurákhoz.

Tetőtéri mindent bele

Ha tetszik ez az ötletes tetőtér, ki is próbálhatod egy éjszakára!

Rajzasztal kicsiknek falfirka ellen

Tekerj egyet a gyereknek, hogy szárnyaljon a fantáziája!

Babaszoba - a feng shui szerint

Házunk legfontosabb helyisége a babaszoba, amit nem lehet elég szeretettel és igyekezettel megtervezni és berendezni, hiszen mindig jobbat és jobbat szeretnénk adni kicsinyünknek.

Bútorok KRESZ táblából

Formabontó lakberendezési ötlet bevállalósoknak

Könyvmolyoknak kislakásba

Kreatív bútor garzonba.

Elemes bútor divatos ruhában

A házgyári förmedvényektől a mai modern modulbútor csodákig.

Megbántad? Már késő! Bútorválasztási 1x1

Mindenki járt már legalább egyszer az életében úgy, hogy megbánta egy-egy döntését.

A domino felejthetetlen illata

Ez a máshoz nem hasonlítható illat az évek során szerves részévé vált a meccseknek.

Az égig érő paszuly esete a bambusz paddal

1 nap alatt 1 métert nő, mi az?

A szúette fa méltó helye a lakberendezésben

Göcsörtjeik, kanyarulataik sokszor már eleve egy fotelt, vagy heverőt formáltak, de némi fantáziával könnyedén beléjük képzeltem egy egész bútorkollekciót.

Foglalj helyet a tojáságyon! Idióta bútorok

Otthonunk kinézete, berendezése sokat elárul rólunk...

Fürdőszoba-rend: teret mindenkinek!

A fürdőszoba a lakás egyik legforgalmasabb helyisége.

Hálószobatrend 2011-re

Egy hosszú és fárasztó nap után nincs is jobb, mint nyugovóra térni.

Bútortervezés, kivitelezés a HAAZ Kft-nél

Terveztesse meg álmai bútorát a HAAZ Kft-nél.

Házhoz, lakáshoz illő bútorarc

Eiter István faszobrász természet-alapú bútoraival küzd a lapra szerelt világ ellen.

Kerti bútorok a műanyagon túl

Ha nem ragadunk le a műanyag kerti bútornál, - ami kétségkívül praktikus darab, bírja az esőt, pár évig jól ellenáll az erős napsugárzásnak is, színes párnákkal még hangulatossá is tehető, de valljuk be mégis csak műanyag.

Budapest válságálló ingatlanpiaci körképe I. rész

A válság kirobbanása óta tudjuk, hogy az ingatlanok ára rohamosan csökkent.

Hogyan tüntessük el az árvíz és belvíz utáni romokat? Mire figyeljünk?

Mivel a hazai lakott területek jelentős része folyók, patakok közelében, mély fekvésű belvizes helyeken található, ezért sokszor még a megelőző óvintézkedések ellenére is elöntheti a biztonságosnak hitt lakóterületeket egy extrém nagy csapadék vagy árvíz.

Anyagfelhasználás, asztalosipari termékek

Tervezze meg otthona, vagy irodája bútorát és mi kivitelezzük!

A gyors lakáseladás bevált receptje: home staging – hirdetési példákkal

Létezik egy módszer, amely meggyorsítja a lakáseladást.

Bővíti varrodai kapacitását a Kanizsa Trend Kft

Mintegy 100 millió forintos beruházással jelentősen kibővíti varrodai kapacitását a Kanizsa Trend Kft., mely a jövőben egy német cég számára állít elő bőrhuzatokat.

Mikor a lakberendezőnek hetekig semmi ötlete konyhájának bővítéséhez

Mikor a lakberendezőnek hetekig semmi ötlete nincs konyhájának bővítéséhez, - jelen esetben nekem - rossz érzés.

Fotókkal! Van kemény is...

A hosszú téli estéken nincs jobb annál, mint egy jó könyv társaságában bevackolni magunkat egy kényelmes fotelba, vagy éppen a kanapéba süppedve nézni egy izgalmas filmet.

Konyhabútor, beépített szekrény

Új bútort szeretne otthonába?

Játék és varázslat a terekkel...

Egy még csak építészeti terven létező otthon berendezése mindig nehéz feladat.

Kincsekre lelt a padláson és a fészerben

Kincseket rejtenek a régi házak padlásai, pajtái, legalábbis a tilaji Senkó Gábor szerint.