Oktatási droglabort kapott a készenléti rendőrség

A laboratórium a kábítószerek előállításával kapcsolatos tudnivalókra fókuszál.

5 luxusautóval, 21 millió forint értékű kábítószerrel kapcsolt le a rendőrség egy budapesti droglabort

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály és a Miskolci Rendőrkapitányság nyomozói 2021. január 7-én a reggeli órákban egy lakásbetörés-sorozat kapcsán mentek ki egy budapesti lakásba, ahol egy droglabor fogadta őket.

Rajtaütöttek egy droglaboron -összehangolt akció

A gyanú szerint az elkövetők álnéven bérelt lakást használtak droglabornak és tárolásához is.

Droglabort számolt fel a zalai rendőrség

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség kábítószer-kereskedelem bűntette miatt tett indítványt annak a két huszonéves zalai fiatalembernek az előzetes letartóztatására, akik lakóházuk padlásán kísérleteztek amfetamin házilagos előállításával és a kész anyag hatását magukon tesztelve értékesítették a...

Droglabort számoltak fel Borsodban

Ipari mennyiségű kábítószer, heroin készülhetett volna abból a morfinszármazékból, amelyet a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsődobsza mellett egy telephelyen gyártottak. A droglabort szerdán számolták fel a pénzügyőrök és a rendőrök, több embert, köztük ukránokat előállítottak.

Droglabor gyulladhatott ki a Pesterzsébeten

Feltehetően droglabor működött abban a pesterzsébeti lakásban, amely szombaton gyulladt ki – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnapi műsorában.

Egy tanyán működött a felszámolt nagykőrösi droglabor

A police.hu híre szerint a 30 éves P. István már hónapok óta üzemeltette a droglabort a nagykőrösi tanyán, ahol a rendőrök kábítószer előállításához szükséges különféle vegyszereket és eszközöket, illetve már kész kábítószergyanús port foglaltak le.

Droglabort számoltak fel a rendőrök Mórahalmon

Droglabort számoltak fel a rendőrök Mórahalmon, a bérelt lakásban a gyanú szerint szintetikus kábítószert gyártott egy negyvenéves férfi – tájékoztatta a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.

Droglaborra csaptak le a rendőrök Balatonalmádiban

Veszprémi és balatonalmádi rendőrök közös akcióban ütöttek rajta egy balatonalmádi "kábítószerüzemen" - tájékoztatott a rendőrség.

Droglabor egy Nyíregyháza melletti tanyán

Droglaborra bukkantak a rendőrök a Nyíregyháza melletti Vadastanyán.

Droglaborok nyomában: ledöbbentek a szomszédok

A Komárom-Esztergom megyében felszámolt három droglabor és az ott ügyködők után nyomozva kiderült: az egyik drogkészítő 15 éves kocsival járt.