Egymásra lépni tilos!

Lehetséges játékkal fellépni a diszkrimináció ellen?

A gyengébbik nem védelmében

1999-ben az ENSZ Közgyűlése november 25-ét határozta meg A nők elleni erőszak megszüntetésének világnapjává.

FIDH: sérülnek a jogállamiság alapelvei mióta Orbán van hatalmon

Állandó támadás alatt vannak a jogállamiság és az emberi jogok alapelvei Magyarországon, amióta Orbán Viktor 2010-ben átvette a hatalmat, ezért határozott reakcióra van szükség az Európai Unió részéről – írta pénteken közzétett friss jelentésében az Emberi Jogi Szervezetek Nemzetközi Szövetsége. 

Mit jelent a szabadság?

Lehetünk-e úgy szabadok, hogy közben másokat elnyomnak? „A szabadság ott kezdődik, ahol megszűnik a félelem” – fogalmazott Bibó István. Dr. Köbel Szilvia jogász és dr. Csepregi András evangélikus lelkész a 20. század történéseiből kiindulva kereste a válaszokat és további kérdéseket a jelen kérdéseire (is).

A Nestlé világszerte a vízkészletek privatizálásán dolgozik

Nem egy helyen lehet újabban olvasni, hogy a Nestlé multinacionális vállalat a vízkészletek etikátlan monopolizálására törekszik. Nemrég a Nestlé vezérigazgatójának ki is csúszott egy olyan mondat a száján, ami botrányosan felkavarta a közvéleményt.

Ikonná vált a 19 hetes Baby Walter

Az egész internet felkapta Baby Waltert, egy elvetélt kisbaba döbbenetes fotóját.

BBC propaganda: „Miért akarok mikrocsip beültetést”

Szeretnél RFID chipet a bőröd alá? Én személy szerint soha nem engedném, de sokan vannak, főleg a fiatalok körében, akik semmi rosszat nem látnak ebben. Az RFID chipeket és a többi testen vagy testben hordható technológiát egyre több, magát „fejleszteni” kívánó fiatal tartja trendinek. A tömegmédia persze teljes...

Együtt a diszkrimináció visszaszorításáért

2011. december 10-én, szombaton a Fiatalok az Emberi Jogokért Alapítvány összefogásra hív mindenkit, hogy közösen érvényre juttassuk az Alapvető Emberi Jogokat, és így elejét vegyük a diszkriminációnak.

Vezetővé válni az Emberi Jogok oktatásán keresztül

Genf – Egyesült Nemzetek képviselői, nem kormányzati ember jogi szervezetek (NGO) és civil vezetők csatlakoztak a 30 országból érkező fiatalok delegáltjaihoz, hogy részt vegyenek a 8. Évi Nemzetközi Emberjogi Csúcstalálkozón Genfben 2011. Augusztus 26–28. között.

Emberi jogok mindenkinek

A Fiatalok az Emberi Jogokért csoport célja az, hogy széles körben ismertesse, hirdesse és terjessze az emberi jogok gondolatait, minél több fiatallal ismertesse meg, hogy mik is azok az emberi jogok, és elérje, hogy mindennapi életükben tudják alkalmazni jogaikat. 

Videók a társadalmi problémákra

Jellemző társadalmi problémák megoldásáért alapítványok, egyházak sokféle módon tesznek. Ennek egyik módja a tájékoztatás, amit a Szcientológia Egyház egy videó oldallal támogatott meg.

Életjobbító központ nyílt Dél-Afrikában

Johannesburg, 2010. március 26.

Pénz és Szcientológia

Rendszeresen felmerül a kérdés, hogy mire használják a pénzt az egyházak. Általában azokkal kapcsolatban merül fel, melyek nem is kapnak állami támogatást. Nézzük a Szcientológia Egyházat.

Szcientológia hirdetések 2010-es Aurora díjat nyertek

Üzenete hatékonyságáért, kreativitásáért és műszaki tökéletességéért három Szcientológia videóhirdetés kapta a legmagasabb és legmegtisztelőbb Aurora díjat, a Platinumot!

Kétséges a szakértők pártatlansága | Paraméter

Sokan féltik az állásukat, ezért inkább engednek a hatóságok nyomásának

Új Szcientológia Egyház az angyalok városában

Az világ első, 1954-ben bejegyzett Szcientológia Egyháza csatlakozott azoknak az Ideális Egyházaknak a sorához, melyek a közelmúltban különböző országokban azért nyíltak, hogy a következő évtizedekben szolgálják a növekvő gyülekezeteket és a közösséget.

A Szcientológia Egyház ellen 21 éve folyó per vége

Egy 21 év óta nyitott per végére került pont 2010. április 6-án Franciaországban, ahol hasonló perek sokaságát indították egy vallásellenes szervezet nyomására a Szcientológia Egyház ellen az elmúlt két évtizedben.