Facebook okostelefon jövőre?

Saját okostelefonnal rukkolhat elő már jövőre sajtóértesülések szerint a Facebook közösségi portálra épülő birodalom.

Továbbra sem lesz elérhető a Facebook a 13 évnél fiatalabbak számára

Mivel a Facebook természetesen semmilyen hivatalos adatot nem kér be a regisztrációhoz, így most is bárki regisztrálhat rá, aki 13 évesnél idősebbnek állítja magát.

A Facebook miatt buktak le a rablók

Bejelentkezve felejtette magát Kolumbiában egy internetkávézó kirablója a vendéglátó hely egyik számítógépén, így nem okozott nagy fejtörést a rendőrségnek a kiléte.

Börtönbüntetés hamis Facebook-profilért

Egy zadari felhasználó két lány adataival visszaélve, hamis Facebook-profilokat nyitott még tavaly januárban.

A cégek még nem vették meg a Facebookot

A cégeknek ötöde kommunikál naponta a közösségi médiában, s további tizede teszi meg ezt legalább hetente.

Kamuzott a Yahoo vezérigazgatója

Lemondásra és a cég elhagyására kényszerült vasárnap a Yahoo vezérigazgatója, Scott Thompson, miután kiderült, hogy életrajzában valótlanul tüntette fel: nem egy, hanem két szakon szerzett diplomát.

A Facebook piaci lehetőségei

A Facebook olyan lehetőségeket kínál, melyek a korábbiaknál nagyobb relevanciát és fogyasztói bevonódást idéznek elő, így a hirdetők jobban elérhetik céljaikat.

Elcsíptük az alapító vezérigazgató, Mark Zuckerberg levelét

„Társadalmunk fordulóponthoz érkezett, az emberek többségének rendelkezésre áll a technológia, hogy megosszák egymással gondolataikat, érzéseiket és sok minden mást.

Öltözködési tanácsok a Facebookról

Azonnali Facebook-segítséget kínál a bizonytalankodók számára egy nemzetközi divatcég.

Maradj fiatal egy életen át!

Generációk kapcsolatát feldolgozó képeknek hirdetett országos fotópályázatot Maradj fiatal egy életen át! – címmel a keszthelyi Monitor Magazin.

A Facebookból kimaradók sincsenek inkognitóban

Egyre jobban izgatja a hálózatkutatók fantáziáját a Facebookon túli élet, vagyis a közösségi oldalon kívül rekedtek kapcsolatrendszerének feltérképezése, amely egy most megjelent tanulmány szerint meglepően eredményesen folyik – írta a Der Standard című osztrák napilap weboldala.

Egy extrém óra a Facebook új sztárja

Új sztárja van a Facebooknak, kézzel készítették, 12 méteres és tényleg az aktuális időt mutatja. Futótűzként terjed a közösségi szájton az évekkel ezelőtt, fából készült óra – és nimbusza.

Facebook-függő-e vagy?

Érdekes cikk jelent meg a szaksajtóban, aminek alapján bárki könnyedén megállapíthatja, hogy vajon eljött-e már a pillanat, amikor Facebook függőnek nevezheti magát.

Facebook: Keresd a nőt!

A nők többen is vannak, aktívabbak is a férfiaknál, mégsincs nő a Facebook vezetésében, és ez tarthatatlan – vélekednek azok a tüntetők, akik nőt követelnek a cég vezetésébe.

Facebook-posztok a túlvilágról

A Facebook számára van élet a halál után, legalábbis egy angol cég által indított szolgáltatás szerint. A DeadSocial (HullaKözösség) adott esetben a felhasználó elhunyta után is közöl bejegyzéseket közösségi oldalakon, így miközben javában gyászolnak a hozzátartozók, az elhunyt posztjai jönnek elő például a Facebook- vagy...

Több mint 900 millió aktív felhasználó a Facebookon

A Facebooknak már közel háromszor annyi aktív felhasználója van, mint az Egyesült Államok teljes lakossága. Mindössze két hónap alatt a Facebook csapata egy új mérföldkövet ünnepelhetett. Az aktív felhasználói tábor növekedésében Brazília, India és az Amerikai Egyesült Államok játszották a kulcsszerepet.

Saját nemi szervét ajánlotta fel megtekintésre a Facebookon

Ariane Fridrich, német magasugrónő, egy szexuális ajánlatot kapott Facebookon privát üzenetben.

Az Anonymus baloldali tagjai támadták meg a Jobbik honlapját

A Jobbik szerint az Anonymus nevű hackercsoport baloldali elkötelezettségű tagjai támadták meg múlt szombaton a Jobbik honlapját és más, a párthoz közelálló weboldalakat – jelentette ki Farkas Gergely országgyűlési képviselő kedden, aki szerint az akcióval a csoport több más tagja sem értett egyet.

Könyvajánló: A Facebook kora

Függetlenül attól, hogy üzleti vállalkozásunk vagy szervezetünk milyen célokat tűzött ki maga elé, ez a könyv segít, hogy a közösségi hálózatok kiaknázásával elérjük őket.

Könyvajánló: a facebook jelenség - David Kirkpatrick

Néhány év alatt a kollégiumi újításként indult Facebook portál a történelem egyik leggyorsabban fejlődő cégévé vált.

Nem lesz internetadó

“Biztos vagyok benne: internetadó nem lesz” – közölte Facebook-oldalán szombaton Nyitrai Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infokommunikációért felelős államtitkára.

Akadozva működött a Jobbik honlapja és a magyargarda.hu

Nem volt elérhető, illetve akadozva működött a Jobbik honlapja és a magyargarda.hu szombatra virradóra; az Anonymous hackercsoport előzőleg azt tette közzé Facebook-oldalán, hogy a Jobbik honlapja és más, a párthoz közel álló weboldalak ellen terveznek akciót indítani a csoport magyar tagjai.

Túl sok adatot birtokol rólunk a Facebook

A világháló atyjának tartott Sir Tim Berners-Lee úgy véli, a felhasználók túlzottan sok adatát birtokolják az olyan internetes jelenségek, mint a Facebook vagy a Google.

Facebook jótékonysági akció

Ismert médiaszemélyiségek és partnereik által bemutatott esküvői ruhákra lehet licitálni a Facebookon egy jótékonysági akció keretében, amelynek bevételét az Országos Mentőszolgálat munkájának megsegítésére ajánlják fel.

Jön a „retro Facebook”

Újraéled poraiból a közösségi oldalak ősének tartott Friends Reunited oldal és a nosztalgikus élményeket veszi célba.

A tech cégek el akarják törölni a határokat

Régebben sportolás közben mindenki zenét hallgatott az iPodján.

Dobó Kata a Facebookon blogol

Hazánk egyik legsikeresebb színésznője az egyik legelismertebb csecsemőápolási márkájával, a Philips AVENT-tel összefogva blogot indított a Facebookon.

A Facebook mindig kedd délutánra időzíti az újítások elindítását

A Facebook általában minden munkanapon végez valamilyen apró frissítést. A nagyobb frissítéseket viszont csak hetente egyszer végzi el, általában kedd délutánonként. Az elindító csapat dolga az, hogy ezeket véghez vigye és ellenőrizze, sikeres-e.

A Facebooké az Instagram

A Facebook megveszi az Instagramot – jelentette be Mark Zuckerberg saját oldalán. Az Instagram fejlesztői csatlakoznak a Facebook csapatához. A fotómegosztóért egymilliárd dollárt penget ki a Facebook részben készpénzben, részben részvényekben.

A Facebook a netes kereskedelemre hajt

A Facebook szeretné jobban megosztani bevételeit, aggasztónak tartja ugyanis, hogy bevételeinek 85 százaléka a hirdetésekből folyik be.