Európai szárazföldi csapatokat vezényelnek Líbiába

A Daily Mirror értesülései szerint egy hatezer fős kontingens készül az észak-afrikai országba, olasz parancsnokság alatt.

Csak Izraeltől fél az Iszlám Állam

Az iszlamisták voltaképp nem tartanak az amerikaiaktól, csak az izraeliektől – állítja egy nyugati újságíró, akinek sikerült bejutnia és élve kijutnia az Iszlám Állam (ISIS) által uralt területre/-ről – írja az Independent, melyet a 24.hu szemléz.

Iszlám Állam kézikönyv: hogyan bánjunk a szexrabszolgákkal?

Az Iszlám Állam teológusai kifejezetten részletes útmutatást adtak ki arról, hogy a szexrabszolgáknak eladott nők “tulajdonosai” hogyan élhetnek a jogaikkal, és kikényszeríthetik-e erőszakkal a vágyaik kielégítését.

Ki nem találnád, miért csonkított meg egy nőt az Iszlám Állam női Gestapója

A sátorszerű burka alá rejtve szoptatta a kisbabáját. Miután megcsonkították, meg is ölték.

A szépségkirálynő elrablásával fenyegetőzik az Iszlám Állam

Vagy csatlakozik az Iszlám Államhoz, vagy elrabolják. Ezt az üzenetet kapta telefonon Shaymaa Abdelrahman.

Túszok szerveivel kereskedik az Iszlám Állam?

Egy kiszivárgott dokumentum alapján felmerült a gyanú, hogy az Iszlám Állam emberi szervekkel is kereskedik – számol be a 24.hu

Több mint ezer dollárért árul “valódi hamis” útleveleket az ISIS

Nyugati titkosszolgálatok szerint több tízezer üres, kitöltetlen útlevélre tette rá a kezét az ISIS Szíriában, Irakban és Líbiában tavaly óta.

Iszlám Állam elleni harc: Obama és Putyin egymásra vannak utalva

Barack Obama amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök egymásra vannak utalva az Iszlám Állam elleni harcban, hiába "fricskázzák" egymást – mondta Frank Tibor Amerika-szakértő vasárnap az M1 aktuális csatorna reggeli műsorában.

Magyar szakértő: a Korán elítéli a gyilkosságot

Rostoványi Zsolt, a Budapesti Corvinus Egyetem rektora szerint fontos, szimbolikus jelentősége van annak, hogy az arab országok is elkötelezték magukat a magát Iszlám Államnak nevező szervezet és más terrorista csoportok ellen.

Fogyatékos gyerekeket gyilkol az Iszlám Állam

A hír a Mosul Eye nevű aktivista csoporttól származik, az ISIS ellenőrzése alatt álló iraki városból, Moszulból. Ők már több megdöbbentő esetről adtak hírt korábban is.

Mégsem terroristák szedték le az orosz gépet?

Semmi sem utal arra, hogy terrortámadás következtében zuhant le október végén a Sínai-félszigeten a Kogalymavia (nemzetközi nevén Metrojet) orosz légitársaság utasszállító repülőgépe – közölte az egyiptomi légi közlekedésügyi minisztérium a katasztrófa körülményeit vizsgáló bizottság előzetes jelentésére hivatkozva.

Újabb terrorcselekmény Párizsban?

Megsebesített tapétavágó késsel és ollóval hétfő reggel egy tanítót egy férfi Párizs északkeleti, Aubervilliers nevű elővárosában, egy tanteremben. A támadó azt állította, az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet nevében követte el tettét – közölte a francia rendőrség.

Nem forgatja többé a fegyvert az Iszlám Állam 80 éves kínai poszterarca

Úgy két héttel ezelőtt végzett koalíciós légicsapás Irakban az Iszlám Állam néhány kínai harcosával. Állítólag mindannyian ugyanahhoz a családhoz tartoztak.

Útlevélnyomtatója is van az Iszlám Államnak

Az Iszlám Állam (IS) terroristái valósnak látszó útlevelekkel léphettek az Egyesült Államokba, amelyeket az IS a saját gépeivel nyomtathatott – írja az ABC News, amelyet az Index idéz.

Putyin már atomfegyverrel fenyegeti az Iszlám Államot

Az Iszlám Államot a Földközi-tengerről lövő tengeralattjáróról jelentek meg felvételek szerdán. A rakéták Rakkában értek célt megsemmisítve az olajipari és a hadiüzemeket.

Földi "nő nem nyerhet háborút" László megint szakértett

Ismét az M1-en szakértett Földi " nő nem nyerhet háborút " László biztonságpolitikai szakértő, aki szerint jelenleg az a legnagyobb probléma, hogy a nagyhatalmak még a közös ellenséggel szemben sem képesek közösen fellépni.

Obama: Meg fogjuk semmisíteni az Iszlám Államot!

Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet megsemmisítését ígérte Barack Obama amerikai elnök vasárnap este a washingtoni Fehér Házból közvetített beszédében, és terrorcselekménynek minősítette a kaliforniai San Bernardinóban a múlt héten végrehajtott véres támadást.

Napi több millió dollárt keresett az IÁ olajból a szakértő szerint

Naponta több millió dollár bevétele volt az Iszlám Államnak (IÁ) olajkereskedelemből és helyi adók behajtásából – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában. 

Afganisztánban terjeszkedik az Iszlám Állam

Afganisztánban is megjelent és terjeszkedik az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet, amely eddig elsősorban iraki és szíriai területeket tartott ellenőrzése alatt – írja a The Times cikke alapján az MTI.

Húsevő parazitákat uszított az emberekre az Iszlám Állam

Drámaian növekedett a leishamniasis megbetegedések száma az Iszlám Állam által ellenőrzött területeken.

Hűségesküt tett az Iszlám Államnak a San Bernardinó-i női támadó

Hűségesküt tett az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet vezetőjének a kaliforniai San Bernardinóban szerdán végrehajtott mészárlás egyik elkövetője, a pár nőtagja – közölte hivatalos forrásokra hivatkozva a CNN hírtelevízió.

Két iszlám terroristát kapcsoltak le egy osztrák menekülttáborban

Két huszonéves szíriait tartóztattak le egy salzburgi menekülttáborban, mert az Iszlám Állam csapataiban harcoltak- írja az Index az osztrák sajtó alapján.

Döntöttek: a britek is beszállnak az Iszlám Állam elleni háborúba

Az angol parlament alsóháza jóváhagyta David Cameron javaslatát a brit légierő Szíria bevetéséről. Az első bevetés már meg is történt, bekapcsolódtak a harcokba a brit Tornado vadászbombázók. A terroristák két tűz közé kerültek, Németország pénteken csatlakozhat a koalícióhoz. – írja a hvg.hu

Orosz “titkosügynököt” fejezett le az Iszlám Állam

Bizonyítottan lefejezés történik azon a videón, amit legutóbb tett közzé az Iszlám Állam.

Szakértő: az Iszlám Állam legyőzéséhez nem elég a bombázás

Ha szárazföldi erőket nem mozgatnak meg az elkövetkező időszakban az Iszlám Állam elleni szíriai hadműveletekben, nagyon kétséges lehet az eredményük – mondta a Corvinus Egyetem Nemzetközi Tanulmányok Intézetének docense csütörtökön a Kossuth rádió 180 perc műsorában.

Már a brit légierő is bombázta az Iszlám Államot Szíriában

A támadások hat célpont ellen irányultak egy kelet-szíriai olajmező térségében. A brit gépek Ciprusról szálltak fel.

Már jövőre megszabadulhatunk az Iszlám Államtól

A jövő évben alapvetően megoldódik az Iszlám Állam terrorszervezet jelentette probléma, és "pár év alatt" rendeződhet a helyzet Szíriában – mondta az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő.

Putyin: újabb adatok támasztják alá, hogy a törökök az Iszlám Államtól veszik az olajat

Putyin orosz elnök továbbra is azzal vádolja Törökországot, hogy az Iszlám Államtól veszik az olajat, sőt Párizsban azt mondta, újabb vannak a kezében, ami alátámasztja ezt az állítását.

Így tér magához egy város az Iszlám Állam uralma után

Al-Holban két évig az ISIS volt az úr. November 12-én azonban elkergették a kurd-arab koalíció erői az iszlamistákat az észak-kelet szíriai városból. Az emberek lassan kezdenek magukhoz térni.

A Nyugat most már szövetkezne Aszaddal is

A francia külügyminiszter után a német védelmi miniszter is felvetette, hogy akár a szíriai rezsim erői is csatlakozhatnának az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges iszlamista terrorszervezet elleni szövetséghez.