Helyreállt Oroszország és Egyiptom tengerparti üdülőhelyei között a légi közlekedés

Egy 2015-ös, 224 áldozatot követelő terrortámadás után szakadt meg a légi folyosó a két ország között.

A Lufthansa szerint 2023-ig tart a válság a légi közlekedésben

Három évig, 2023-ig tarthat a koronavírus-világjárvány miatt keletkezett válság a nemzetközi légi közlekedésben az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa csoport (Lufthansa Group) szerint.

Új szabályok lépnek életbe az európai légiközlekedésben

Új ajánlásokat fogalmazott meg az Európai Repülésbiztonsági Ügynökség (EASA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a légiközlekedés számára, amelyeket a koronavírus-járvány idején kell betartani. Részletek

Éjfélig meghosszabbították a sztrájkot a Lufthansánál

Délelőtt 11 óra helyett éjfélig tart sztrájkot vasárnap a német légiutas-kísérők független szakszervezete (UFO) a Lufthansa-csoport több légitársaságánál.

Új repülőgépet telepít Debrecenbe és 7 új járatot indít a Wizz Air

Egy újabb Airbus A320-as repülőgépet telepít Debrecenbe a Wizz Air és hét új járatot indít a kelet-magyarországi városból - jelentette be Váradi József, a légitársaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten.

A közép-európai átlagon felül nőtt a Lufthansa-csoport utasforgalma Magyarországon

A közép-európai átlagon felül, 8 százalékkal nőtt a Lufthansa-csoport magyarországi járatain az utasforgalom tavaly az előző évihez képest, a német légitársasági csoportot 1,75 millióan választották, amely rekordnak számít - közölte Antal Gábor, a Lufthansa magyarországi vezetője pénteken sajtótájékoztatón.

A Travel Service lett a korábbi állami cseh légitársaság tulajdonosa

A cseh magánkézben lévő Travel Service légitársaság lett a korábbi állami cseh légitársaság (CSA) többségi tulajdonosa.

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal az IATA 2025-ig

Egymilliárd utast szállítana bioüzemanyaggal is töltött repülőgépekkel 2025-ig menetrend szerinti járatokon a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség.

Teljes flottáját megújítja a Travel Service charter légitársaság

Teljes flottáját megújítja 2022-ig a Travel Service charter légi cég, az első, 737-8 Max típusú repülőgépet már átvették, ebből további 38-ra van megrendelésük a Boeingtól, az idén a tervek szerint további 5 géppel bővül a flotta.

Rekordot döntött a SAS légitársaság 2017-es adózás előtti eredménye

Rekordot döntött a Skandinavian Airlines System (SAS) légitársaság 2017. évi adózás előtti eredménye, a nettó nyereség ugyanakkor elmaradt a 2016-os szinttől.A légitársaság az MTI-hez kedden eljuttatott kimutatásában ismerteti: 2017-ben 42,6 milliárd korona árbevételből gazdálkodott, ez 8 százalékos bővülésnek felel meg.

A Lufthansa szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben

A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.

Jóváhagyta az egykori Air Berlin regionális cégének felvásárlását az Európai Bizottság

Jóváhagyta az európai Bizottság az egykori Air Berlin regionális cége, az LGW felvásárlását, amely így a Lufthansa-csoporthoz kerül - közölte a német légicég.

Eredményes restaurációs munkálatok az Aeropark repülőgép-múzeumban

A Légiközlekedési Kulturális Központ és a Közlekedési Múzeum együttműködésének keretében megvalósuló restaurációs munkák jelenleg három légijárművet érintenek az itt kiállított darabok közül, melyek a Közlekedési Múzeum gyűjteményének részét képezik.

A Légiszövetség szerint az online jegyvásárlással és utasfelvétellel a legelégedettebbek az utasok

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb felmérése szerint az utasok leginkább az online jegyvásárlással és utasfelvétellel, legkevésbé pedig a határellenőrzéssel és a fedélzeti szórakoztató rendszerekkel elégedettek.

400 km/h-val megy, és ha kell, a hátsó kertben is leszáll: ez a gép véget vethet a városi dugóknak

Egy 20 órás tanfolyam elvégzése után bárki vezetheti majd a városi repülőt, avagy repülő autót, ami a tervek szerint két év múlva már elérhető lesz.

Jön a Malév utódja?

Egy új magyar nemzeti légitársaság alapításáról tárgyalt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium illetékese és az orosz Szuhoj repülőgépgyártó képviselője hétfőn Budapesten - hangzott el az M1 aktuális csatorna híradójában.

A tragédiák ellenére kifejezetten biztonságos volt repülőre ülni 2015-ben

A repülőgép-baleseteket összesítő Aviation Safety Network szakportál adatai szerint 2015-ben biztonságosabb volt a repülés, mint korábban: a halálos balesetek száma rekordalacsony volt.

Egy egyiptomi pilóta szerint nem adott le vészjelzést a lezuhant orosz gép

Nem adott le vészjelzést a Sínai-félszigeten szombaton lezuhant orosz repülőgép egy egyiptomi pilóta szerint, aki nevének elhallgatását kérve nyilatkozott hétfőn az MTI-nek.

Nem valószínű, hogy lelőtték az orosz gépet

Az eddigi információk arra utalnak, nem valószínű, hogy az Iszlám Állam lőtte le a Sínai-félszigeten lezuhant orosz repülőgépet - mondta Pető György légügyi szakértő az M1 aktuális csatorna szombat esti műsorában.

Új ruhát kaptak a Wizz Air gépek

Bemutatta tizenegyedik születésnapján új színvilágát a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság az első, új festéssel rendelkező Airbus A320-as szerdán szállt fel a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

Hatvanöt évvel ezelőtt nyílt meg a budapesti repülőtér

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1950. május 7-én nyílt meg a budapesti repülőtér, ezzel indult el a polgári repülés a ma is működő légikikötőben - közölte a Budapest Airport csütörtökön.

A másodpilóta begyakorolta a gép megsemmisítését

A Germanwings német légitársaság márciusban lezuhant gépének másodpilótája előre begyakorolta a repülő megsemmisítését a katasztrófa körülményeinek vizsgálatát irányító francia hatóság (BEA) szerdán ismertetett előzetes jelentése szerint.

Ismét úton a Solar Impulse 2 napelemes repülőgép

smét felszállt a világkörüli úton lévő Solar Impulse 2 elnevezésű napelemes svájci repülőgép, hogy Csungkingból indulva csaknem 11 ezer 200 kilométer megtétele után, legkevesebb 16 óra repülést követően a kelet-kínai Nankingban landoljon – számolt be a kínai média kedden.

Kilencmilliárd dolláros szerződést kötött az Emirates és a Rolls Royce

Kilencmilliárd dolláros szerződést kötött az Emirates légitársaság az angol Rolls Royce hajtóműgyártó céggel, amely a légitársaság ötven A380-as Airbusához szállíthat hajtóműveket.

Földi kiszolgálóval a csomagtérben szállt fel az Alaska Airlines egyik járata

Egy földi kiszolgálóval a csomagtérben szállt fel az Alaska Airlines Seattle-ből Los Angelesbe tartó 448-as járata hétfőn - közölte a légitársaság a honlapján.

Bombafenyegetés egy Germanwings utasszállító gép ellen

Bombafenyegetés miatt megállítottak és kiürítettek egy felszállásra készülő utasszállító repülőgépet vasárnap este a németországi köln/bonni repülőtéren.

Új aluljáró segíti az autós közlekedést Pilisvörösváron csütörtöktől

Megszűnik a 10-es főút és a vasút szintbeni keresztezése, és csütörtök hajnaltól az új aluljárót használhatják az autósok Pilisvörösváron - tájékoztatta a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdán az MTI-t.Az aluljáróban ideiglenesen óránkénti 30 kilométeres sebességkorlátozás lesz érvényben.

Nem változott a németek viszonya a repüléshez a Germanwings-gép katasztrófája óta

Nem változott számottevően a német lakosság viszonya a repüléshez a Germanwings légitársaság egyik utasszállító repülőgépének márciusi katasztrófája óta, egy pénteken ismertetett felmérés szerint a túlnyomó többség nem aggódik és nem tervezi, hogy ezentúl ritkábban utazik repülővel.

Eljárás indulhat a Lufthansa ellen Franciaországban

Eljárás indulhat Franciaországban a lezuhant Germanwings-gép ügyében a légitársaság és az anyavállalata, a Lufthansa ellen - írta a Focus című német hírmagazin.

A lezuhant Germanwings másodpilótája öngyilkosságról tájékozódott az interneten

A Germanwings német légitársaság lezuhant gépének másodpilótája az öngyilkosság lehetséges módozatairól tájékozódott az interneten a katasztrófa előtti napokban, és legalább egyszer a pilótafülke ajtajára vonatkozó kifejezésekre is rákeresett - közölte csütörtökön a düsseldorfi ügyészség.