Már használható a Villányt tehermentesítő út
A közlemény idézi Loppert Dánielt, a NIF kommunikációs vezetőjét, aki az avatáson kiemelte: Magyarországon először épült - új nyomvonalon - olyan útszakasz, amelynek a teljes aszfalt pályaszerkezete gumibitumenből készült.
Átadták a felújított sportcsarnokot Bátonyterenyén
Kövér László úgy fogalmazott: a sportcsarnok nem egyszerűen egy épület, ami szép és új, jól és hatékonyan működik, hanem lehetőség; egy sor közösség találhat majd benne méltó helyet a testedzésre, a szórakozásra, az ismerkedésre a kultúrával, közös dolgaink megbeszélésére, ünneplésre.
Felavatták a pannonhalmi tornacsarnokot
Az eseményen Simicskó István sportért felelős államtitkár - a sport életre nevelő, felkészítő szerepét hangsúlyozva - hangsúlyozta, hogy az elmúlt négy évben százezerrel nőtt az öt kiemelt látványcsapatsportot művelők száma, és jelentősen emelkedett a sportoló felnőttek aránya.
Befejezés előtt a japán Takata miskolci gyárának kivitelezése
Kersten Bachmann azt mondta: a Takatának Európában hat légzsákgyártó üzeme van, ezek összességében több mint 500 millió euró értékben termelnek évente, a miskolci, a hetedik gyáregységük.
Energiahatékonyságot bemutató információs központ épül Pakson
A bruttó 200 millió forint összköltségű projekt része a környezettudatos, energiahatékony, fenntartható életmód népszerűsítése fesztiválokon, nyílt napokon, online és nyomtatott eszközök segítségével.
Kosárlabdacsarnokot épít a Tatai Sportegyesület
A tatai önkormányzat által biztosított területen európai szabványoknak megfelelő kosárlabdacsarnokot épít a Tatai Sportegyesület - közölte a város polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján.
Megújul Balatonföldvár közösségi háza
A héten megkezdődik Balatonföldvár Bajor Gizi Közösségi Házának és Könyvtárának épületenergetikai fejlesztése, amelynek megvalósításához a város 90,6 millió forint uniós támogatást nyert és csaknem 20 millió forintos önerőt biztosított - számolt be Holovits Huba (Fidesz-KDNP) polgármester a projekt indításáról tartott...
Október végén nyílhat meg a forgalom előtt Nyíregyháza nyugati elkerülője
A 2,2 km hosszan megvalósuló beruházás az M3-as autópályát köti össze a Kálmánházi úttal.
Gépipari cég épít gyárat Miskolc egyik ipari parkjában
A 75 embert foglalkoztató társaság az elmúlt évben 2,5 milliárd forint árbevételt könyvelt el, a több mint 600 millió forintos beruházással új üzemcsarnok, iroda valamint szociális épület készül el, ugyanakkor a technológia fejlesztésekre is költenek.
Átadták a Szent Margit Kórház felújított terhesgondozóját
Bús Balázs (Fidesz-KDNP) Óbuda-Békásmegyer polgármestere az ünnepélyes átadáson elmondta, arra törekednek, hogy a lehető legjobb körülményeket teremtsék meg a kismamák számára.
Hajdúböszörmény: Körforgalommal biztonságosabb
Loppert Dániel, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője elmondta: „A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által végzett beruházások többségénél a veszélyes, nehezen belátható kereszteződésekben körforgalommal, különszintű csomópontokkal, vagy irányonként lassító és gyorsító sávok kialakításával teremtjük meg a biztonságos...
Felújítják és új sportmedencével bővítik a városi fedett uszodát Szombathelyen
A fejlesztéssel az üzemeltetők szerint megoldódik az uszoda tetőszerkezetének rekonstrukciója, az épület külső szigetelése és a nyílászárók szigetelése, valamint az épületgépészet energetikai korszerűsítése is, amely a várakozások szerint akár 30 százalékkal is csökkentheti majd a fűtési költségeket.
Megújult a Kaposvár-Dombóvár vasútvonal egyik lassú pályaszakasza
A kaposvári központi közlekedési központ kiemelt beruházás - hangsúlyozta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója. A beruházás a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban, uniós forrásból valósulna meg. Amint véglegesítették a terveket, kiírják a tendert - mondta Dávid Ilona.
Új konferencia- és gyógyászati központ épül Kunhegyesen
A kormány 400 millió forintos támogatásával új konferencia- és gyógyászati központot épít Kunhegyesen a helyi református egyházközség - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) pénteken az MTI-vel.
Átadták a Gemenc Zrt. keselyűsi fogadó épületét
A 35 millió forintos beruházással, a Nyírerdő Zrt. támogatásával épült központot Csonka Tibor, a Gemenc Zrt. vezérigazgatója, Bitay Márton Örs állami földekért felelős államtitkár, Zsigó Róbert élelmiszerlánc-biztonságért felelős államtitkár, Horváth István (Fidesz-KDNP), Szekszárd polgármestere és Ács Rezső, a tolnai...
Új bringaúton Soltról Földvár felé
A kerékpárút Solt belterületétől részben a régi vasúti töltésen át a dunaföldvári Beszédes József hídig halad majd.
Átadták Óbudán a Gepárd Jégcsarnokot
Kovács Zoltán, a Magyar Jégkorong Szövetség főtitkára az MTI érdeklődésére elmondta, a szabványméretű, egész évben használható jégkorongpálya a nyolcadik ilyen fedett létesítmény Budapesten.
Befejeződött a zsibriki drogterápiás intézet bővítése
A Kallódó Ifjúságot Mentő Missziós Támogató Alapítványt 1990-ben református lelkészek és presbiterek hozták létre azért, hogy csökkentsék a szenvedélybetegek társadalmi kirekesztettségét, és pótolják a hazai ellátórendszer hiányosságait.
Befejeződött a Szent István városrehabilitációs program Hódmezővásárhelyen
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, a település fideszes országgyűlési képviselője a szombati ünnepélyes átadáshoz kapcsolódó sajtótájékoztatón azt mondta, a fejlesztés az ott lakók életének minden területén érezteti majd kedvező hatását.
Óvodabővítés Nagykovácsiban
Felújították és bővítették a Pest megyei Nagykovácsiban a Kispatak óvoda egyik tagóvodáját, a projektre, zömmel uniós forrásból, több mint 150 millió forintot költöttek - tájékoztatta a nagyközség polgármestere az MTI-t.
Inkubációs központ épül Pócsmegyeren
A magyar-szlovák határ menti területek gazdasági versenyképességének növelése érdekében inkubációs központ épül Pócsmegyeren, amelynek alapkövét pénteken teszik le.
Átadták a korszerűsített tolnai szennyvíztisztító telepet
Átadták pénteken a több mint kétmilliárd forintos beruházással korszerűsített tolnai szennyvíztisztító telepet, amely Tolna város és öt környékbeli település szennyvizének kezelését végzi.
Elkezdődött a soproni Várkerület felújítása
Mintegy 770 millió forintból újul meg Sopronban a Várkerület, a felújítással nagyobb teret kapnak a gyalogosok és a kerékpárral közlekedők - jelentette be a város polgármestere pénteken sajtótájékoztatón.
Szolnok: Új gyártó részleg a Béresnél
Több mint félmilliárdos beruházással, saját forrásból, 930 m2-es új gyártó részleget létesített Szolnokon a most 25 éves jubileumát köszöntő Béres Gyógyszergyár Zrt. Szolnoki üzemében megvalósult beruházásával a legnagyobb magyar tulajdonú gyógyszergyár már a jövőbe tekint.
Több mint százmillió forintért korszerűsítették a szedresi iskolát
Több mint százmillió forintos európai uniós támogatással korszerűsítették a Tolna megyei Szedres általános iskoláját, a beruházásnak köszönhetően felére csökken az épület energiaköltsége - közölte a község önkormányzata az MTI-vel.
Háromszáz millió forintos plusz támogatást kap a Várkert Bazár fejlesztése
Háromszáz millió forinttal megnövelte a Várkert Bazár fejlesztésére rendelkezésre álló európai uniós forrást a kormány, amelynek előző napi rendeletével kapcsolatban a Miniszterelnökség szerdán az MTI-vel azt közölte, hogy "a projekt megvalósítása során felmerült, előre nem látható szakmai tartalombővülés iránti igény"...
Mozaikszerű homlokzat és egy különleges tető
Manapság egy-egy felújítás támogató döntés komolyabb költségelőnyt jelenthet, mint az új építés és ez a költségelőny akár 60% is lehet.
Négymilliárdos tendert nyert a Duna Aszfalt Kft.
Egyetlen ajánlattevőként a tiszakécskei székhelyű Duna Aszfalt Kft. nyerte el az Érd, Diósd és Tárnok infrastrukturális fejlesztésének megvalósítására kiírt, nettó 4 milliárd forint keretösszegű nyílt tendert - az eredmény a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Debrecen: Szerkezetkész a Debreceni Járásbíróság új épülete
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke szerint a bíróságoknak nyitottnak, ügyfélbarátnak és szolgáltatónak kell lenniük.
Jól halad a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínház felújítása
A barlangszínház építésével párhuzamosan alakítják ki a múzeumi részt, ahol a 15 millió évvel ezelőtti miocén korszakot, a fertőrákosi mészkő kialakulását mutatják be tárolók, hang- és fénytechnika segítségével. Emellett tanösvényt és fogadóépületet építenek, parkolót alakítanak ki.