Anna Mária
Háromszor gyakrabban rabolják ki a trafikokat, mint más kisboltokat
Az idei év első öt hónapjában a Magyarországon működő 6300 trafikra 26 rablás jutott, míg a hozzávetőleg 50 ezer, kisebb méretű, vagyis a rablók célpontjának számító egyéb bolt közül 625-ben volt rablótámadás.
A rendőrség valódi közleménye a plakátügyről
Már amennyiben Magyarország jogállam volna.
Budapest az ávósok városa
Budapest az ügynökök, kukkolók, megfigyeltek és besúgók városa is, még ha az állambiztonság nyomaival nem is könnyű találkozni a hétköznapokban. A titkosszolgálatok sűrűn szőtt hálójába történelmi útikönyv vezet be.
„Oly módon, hogy rendőri mivoltunk rejtve maradjon” – elképesztő olvasmány a plakátrongálásról szóló rendőrségi jegyzőkönyv
Eljutott hozzánk is a rendőrségi jegyzőkönyv arról az akcióról, ami során a hatóságok lecsaptak a nemzet ellenségeire, az idegenellenes plakátokat megrongáló fiatalokra.
Luxustelek kedvező áron a baráti vállalkozónak
Minimumáron, versenytárs nélkül juthatott 1,4 hektáros exkluzív budai telekhez Tiborcz István cégének új tulajdonosa.
Nemzeti konzultáció német módra
A kereszténydemokraták vezette német kormány is indít országos konzultációt – de nem a politikáról, hanem arról, hol, milyen utak, vasutak, vízi utak épüljenek az országban a következő 15 évben.
Amikor kormány egyik keze nem tudja, mit csinál a másik
Nemcsak a kormány xenofób gyűlöletkeltő kampánya indult el néhány napja az utcai hirdetőfelületeken, hanem egy másik is, amelyben a kormány az idei Széchenyi tervet kaserolja.
msz - Zászló és bicikli
Napirend előtti felszólalásában magyarázkodik a Jobbik elnöke. Vona szerint párttársai nem égettek uniós zászlót, az „felgyulladt.” (A jelenet pedig elég röhejes volt: Novák Előd pipiskedve próbálta öngyújtójával lángra kapatni a zászlót.)
Fábri Ferenc - IRGALOM!
A mi szívünkben van irgalom – jelentette ki királyi többesben Orbán Viktor Strasbourgban, majd közölte: Magyarország nem fogad be bevándorlókat/menekülteket, jöjjenek azok bárhonnan. Itthon még azt is hozzátette: a debreceni menekülttábort is be fogja zárni.
1920. június 4.: a magyar nacionalizmus győzelme
1920. június negyedike nagy nap a magyar nemzet történelmében.
Német alkancellár: vízumot kell adni a szíriai menekülteknek
Németországnak és az Európai Uniónak át kell gondolnia menekültügyi politikáját - mondta csütörtökön egy berlini konferenciáján a német alkancellár, aki szerint meg kell adni a legális beutazás lehetőségét a háborús övezetekből menekülő embereknek, mindenekelőtt a szíriai menekülteknek, de azt is világossá kell tenni,...
Tóta W.: Plakátmagány
Mekkora bunkó a magyar most? Ezt a belemenős kérdést teszi fel a kormány, de tudjuk, hogy nincsenek tabutémák, tehát muszáj kibeszélni ezt is.
Razziázott a NAV Gattyán György luxusáruházában
Kitessékelték a vásárlókat a Bacio di Stile luxusáruházból és kitették a zárva-táblát szerdán, miután az adóhatóság és a rendőrség közös akciót hajtott végre az üzletben - írja a Blikk, a lap egyik olvasójával az egyik kint bagózó alkalmazott osztotta meg a zárvatartás indokát. A Blikknek a NAV megerősítette a razzia...
Belföld - Az EU nem fogja megbuktatni Orbánt
Hazájában középbal pártot szervez, kampányol, közben követi a magyarországi eseményeket.
Vélemény - Szerény a remény, de van
Miközben egyik külpolitikai nyitás a másikat követi, külkapcsolataink felmérése várat magára. Néhány tézis a helyzetről és a jövőről:
Orbán újabb évértékelőjével ismét Pinokkió-díjat nyert!
Orbán Viktor a hétvégén tartotta meg az elmúlt négy és fél évet értékelő beszédét.
A The New York Times az új diktátorokról: Putyin, Erdoğan, Orbán
Cinizmussal és korrupcióval váltják fel a szabadság és a jog elveit a mai "puha diktátorok", köztük Orbán, Putyin és Erdogan is – írja a New York Tiimes.
Újabb vádak Gömöri ellen
A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökét most saját kollégája vádolta meg azzal, hogy a nyilvánosságra hozott összegeknél sokkal nagyobb szponzori jutalékokat vett fel.
Jávor: Nem kartellezés miatt áll az M4-es
Nem kartellezés miatt áll az M4-es autópálya építése - állítja Jávor Benedek, a PM Európai Parlamenti képviselője.
Lenni vagy nem lenni
Európa nem vállalja alapdokumentumaiban kétezer éves keresztény hagyományait – mondta Orbán Viktor, majd hozzátette: „Magyarország azonban ezt vállalja, ezért is foglaltuk az alaptörvényünkbe a kereszténység megtartó erejének elvét. Ezért is mondjuk, hogy Magyarország keresztény lesz, vagy nem lesz…”
Keleti partnerünk, Türkmenisztán szobrot emelt saját elnökének
Az elnök nem lehetett ott saját szobrának felavatásán, ugyanis éjt nappallá téve dolgozik népe dicsőségén. A hatóságok saját bevallásuk szerint csak a nép akaratát teljesítették a szobor állításával.
Lévai Júlia - Morális haszon
Megrázó beszélgetést folytatott a Klubrádió Reggeli gyors című adásában Pikó András a fekete ruhás nővérként ismert Sándor Máriával.
Megszavazták Írországban a melegházasságot
Végeredmény csak este lesz, de a támogatók és ellenzők tábora is elismerte, hogy az igen győzött.
A DK az OLAF-hoz fordult a Kounalakis-könyv miatt
A DK az Európai Unió csalás elleni hivatalához fordul, miután az Egyesült Államok volt budapesti nagykövete könyvében arról írt: Németh Lászlóné volt fejlesztési miniszter bevallotta, hetente találkozott Orbán Viktorral, ahol “eldöntötték”, kik nyerhetnek pályázati pénzeket.
„Valótlan és gyalázkodó” – Beperlik a Fideszt
A Magyar Helsinki Bizottság beperli a Fideszt, mert szerintük valótlan és gyalázkodó kitételek szerepelnek a pártnak a civil szervezettel kapcsolatos pénteki sajtóközleményében.
Belföld - Megbuktatták a paksi atomprojektet
Nem győzte meg a három legrangosabb budapesti egyetem (ELTE, Corvinus, BME) hallgatóit a paksi bővítés támogatóinak érvrendszere: az egyetemisták a téma szakértőinek meghallgatása után úgy foglaltak állást: a beruházás indokolatlan.
Lúdas Matyi népe
A demokráciák csak vitatkoznak, az autokráciák cselekednek, az utóbbiak sikeresek, az előbbiek nem – erről beszélt pár napja a miniszterelnök, aki nem először adta tanújelét, hogy vonzza a diktatúrák szaga.
Odoaker, segíts!
Bayer Zsolt szerint Orbán Viktor hibázott, hogy nem szarta le a homofóbia elleni világnapot
a.m. - A PECH
Most még jó a foci, és megy az összjáték.
Mégsem akar annyi fiatal hazajönni?
Az MTI szerint Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatásügyi államtitkára azt mondta az M1-en, hogy sikeres a Gyere haza, fiatal!